Allon a veszedelem végvára

Értem én. Shirina nem szándékozik beszélni nekem semmiről. Sóhajtottam.
-Érzed ezt?-kérdezte Shirina, amire hirtelen, gondolataimból fölébresztve válaszolni se tudtam. Elég dilis képem lehetett... Shirina pedig jó szokás szerint elfutott. Én utánna. Mire beértem addigra ő már a térképet böngészte.
-Remeek! Eltévedtünk?
Shirina válaszára eléggé megdöbbentem. Dropen? Hajjaj, remek. Még több szellem. Előhúztam a térképemet. E hely még Romnál, és Allonnál is durvábbnak tűnt. Ekkor kapott el az álomkór. Eltettem a térképet. A nap már egy ideje lemehetett.
-Shirina? Nem kereshetnénk egy alvóhelyet? Állva elalszok.-ásítottam-Tudom nem a legjobbkor. De kezdek kipurcanni...

- Alvóhely.....
Elmélyülve gügyögtem, a térképemet bámulva. Mintha a világ legérdekesebb dolga lett volna felvázolva oda. Össze ráncoltam a szemöldökömet, és felnéztem. Alvóhely? Mármint alvó, alvó hely? Ahol aludni szokás? Ja. Akkor aludjunk. Tisztára kikészített a mai nap. Nem törődve a fura érzéssel, a gyomromban neki álltam, egy rejtettebb részt keresni. Szaglásztam. Körbe jártam a közelebbi térséget, és végül meg akadt a szemem egy kisseb fajta odún.
Egy megkönnyebbült sóhajt hallattam.
- Gyere!-szóltam hátra Areonnak.
Arra vettem az irányt. A nyílást egy takaros ajtó takarta el. Igen pofás volt. Belöktem, és az arcomat megütötte a meleg. ( Olyan basszzzpenszeresen.. ).
Beléptem, és 5 ijedt szempár szegeződött rám.
-Őőőőő....jóestét?

Keresgéltem. Mikor hívott és visszaértem, megláttam, hogy nem vagyunk egyedül. 5 szempár nézett vissza ránk. El nem tudtam képzelni, hogy kik vagy mik azok. De tán nem ellenségek.
-Elnézést-habogtam Shirina mögül egyik fülem félrebillentve. Egyet léptem előre és behúztam az ajtót.
-Szerintem menjünk-mondtam Shirinának, mivel a kis lények nem nyitottak többet ajtót-én nem fogok manókkal aludni!

Areonra néztem, miközben a zárt ajtó elött tolongtunk. Egyszerre kitört belőlem a nevetés. Arréb vonszoltam magam.
Most komolyan! Képzeljétek el ahogy benyittok egy sötét szobába, rátok szegeződik 10 nagy gülü szem, és elkezdenek pislogni!
Hasra nyúltam és tovább rázott a nevetés.
- Hát ilyen nincs!
És csak kacagtam. (xD)
Miután abba hagytam a nevetést, megpróbáltam komoly lenni. Kihúztam magam, és megköszörültem a torkomat. Az orromat az ég felé emeltem. Megint felkuncogtam, idétlenségemen, és újra keresgélni kezdtem. Végül megállapodtam egy fa tövében, és letettem magam oda.
- Háhh! Hol lehet kényelmesebb, mint egy kényelmes fa alatt. Persze pár gyökér masszírozza a hátamat de....luxus azért ott van....
Behunytam a szemem. És folyatni kezdtem a nyálam.

Shirinát is meg lehet nevettetni. Saját hülyeségünkön én is elröhögtem magam. Azért kiváncsi vagyok kik voltak azok a kis valakik. Shirina elment, én meg szokás szerint utánna. Letelepedett egy fa tövében. Mire odaértem szinte már aludt is. A fa másik feléhez pedig én dobtam le magam. Hamarosan szokásos, majdnemébrenlévő álomba zuhantam.

Észre se vettem hogy álmodok. Amíg rá nem eszméltem hogy minden fekete fehér. Egy erdőben voltam. Egy olyan vadregényes erdő félében. Világos tisztás, ugrándozó őzek, csinos nagy lombok. Egy ösvényen szaladtam, és úgy éreztem soha nem fogok elfáradni. Átadtam magam a percnek, míg nem megbotlottam egy botban, és pofára nem estem. Az orrom bele vésődött, a földbe, és csak csúsztam, mígnem meg nem álltam.
-Briliáns.- mormogtam.
Feltápászkodtam, és kiköptem a számba össze gyülemlő földet. Vegyítve egy kis fűvel. Megráztam a fejem, és sétálva tovább indultam. Igazából azt se tudtam hogy hova megyek. Csak előre.
Jó volt így öntudatlanul sétálni az álmomban. Itt senki se zaklatott, nem kerültem szembe egy, dühöngő hidrával sem. Tudtam hogy álmodom, és hogy az álmomat én irányítom. Itt bármit megtehetek.
Hirtelen megváltozott az álomban az időjárás. Elkezdet hullni a levél, és hidegebb lett. A hirtelen hűvös széltől, egy percre kirázott a hideg. Meg borzongtam. Egyre hidegebb, és hidegebb lett. A levelek addig hulldogáltak, míg nem az összes leesett az erdőből. Ekkor már tudtam hogy nem stimmel valami. Megálltam. A lábam melletti kis pocsolya, befagyott. Közelebb hajoltam, és láttam hogy egy kis hópihe ráesik a jégre. Egyszerre elkezdett szállingózni a hó. Elfordultam a jégtől. Gondolkodtam vajon miért változott az időjárás, egyik perctől a másik percre? Furcsa. Sóhajtottam egyet. Láttam a leheletemet ahogy az ég felé hömpölyög. Ekkor meg akadt a tekintetem egy alakon, ahogy fenn ül az egyik vastagabb gallyon. Mivel a hó elkezdett erősebben esni, a földet már jószerivel belepte. Bár ennyi idő alatt, nem lepi be a hó az erdőt. Pláne hogy felfogja a fa lombja. Ezt is bele álmodtam.
Ekkor ráléptem egy gallyra. nem láttam a hó miatt. Szitkozódva kúszásba vergődtem és elbújtam egy fa mögé. Onnan szemlélődtem az ismeretlen fele.
Az alak össze rezzent és felém kapta a fejét. Hallgatóztam, szaglásztam, de nem éreztem semmit. A szél irány nem létezett az álmomban. Fantasztikus.
Az alak lecsúszott az ágról. Mancsa halkan puffant a talajon. Kinéztem a fa mögül. A szemeimmel őt kerestem de nem láttam sehol. Megkönnyebbülve bújtam ki a fa mögül.
Ekkor egy hideg mancs a vállamnak ütődött, és a falnak lökött. Kitágult a szemem, és megállapodott egy hideg szempárban. A hideg szempár engem vizslatott.
A farkas bundája hófehér volt. Ha nem világosabb. Tökéletesen passzolt kék szemeihez. Nem is kék volt. Olyan víz színű. Tél színű. Egy bot lógott a hátához kötözve.
- Elengednél?
Kérdeztem egy kissé dühösen. Nem mindennap állítják le az álmában a farkast. Várjunk csak. Megtudtam állapítani a színeket. Akkor most már mélyebb az álmom?
Elengedett.
Még mindig engem nzett, kissé furán, és értetlenkedve.
Nem mozdultam. Félre érthetetlenül, őt néztem olyan nézéssel hogy: Nincs kedved válaszolni?
Gondolom vette a lapot. Egy csirke is venné.
- Mit keresel itt?
Kissé hangosabban válaszoltam neki a kelleténél.
- Tudod álmodom! Ez olyan szokás amiben pihenni szoktak a normális élőlények. Miért? szerinted mit csinálok amikor nyáladzok, be van hunyva szemem, és fekszek? Sakkozok?
Meghökkenve nézett rám.
Kissé haragudtam az agyamra amiért ilyen lényt szuggerált az álmomba. Ha már itt tartunk lehetne egy kissé udvariasabb. És szebb is. Félre érthetetlenül, is pasiból volt teremtve.
- Ja. És ha nem haragszol máskor kopoghatnál vagy hasonló, hogy felkészüljek az ilyen......
Köszönés nélkül hátat fordítottam neki. Nem fogok felesleges energiát pazarolni egy udvariatlan .....tuskóra aki köszönés nélkül neki lök egy fának, és azt kérdezi a SAJÁT álmomban hogy: Mit keresel itt?
Piroskát aki a hét törpe házához ment vakációzni.
Elsétáltam mellette, mintha ott se lenne amikor megcsapott az illata.
Megálltam. Van illata. Az álmomban. Az álmomban nem szokott illat, vagy szín szerepelni. A normális álmokban nem.
Visszanéztem, az arcára. Egy önelégült vigyor suhant végig rajta.
Bunkó.
Aztán mintha kitalálta volna a kérdésemet, válaszolt rá.
- Nem álmodsz.
- Hát nem mondod! Hol vagyok?
- Szerintem magadtól is ki tudod találni.
Hogyne. De nem állok le vele barkóbázni. Kapásból 3 ötletem volt hogy hol vagyok. Az első: Elraboltak a véres, gonosz, álom nyuszik a tudtom nélkül, és elráncigáltak egy hideg, bunkó, és sötét farkashoz. A második: Lehet hogy csak az álmomba bele álmodom azt hogy érzem a szagokat, és látom a színeket. A harmadik: Az álmom színek nélkül indult. Szóval valami közbe jött,(talán Areon álmában fejen rúgott)......(képes rá) és agyrengésem volt......agyrászkodásom......komolyan nem tudom hogy bírta az anyja, amikor a hasában volt....(be is állhatna egy focicsapatba )
- Remek. Tudod élénk a fantáziám, egy kis rásegítést kérek.
Elmosolyodott. És felém szagolt.
- Mivel félig szellem vagy, tudsz közlekedni a halottak, és a paranormális világok között. Így se megy?
Huhh. Akkor én most a szellem világban vagyok? Túl mélyen alszok és ezért, a szellem énem utazgat a világok között? Ez merész.
(Na? Jól meg ihleteltél mi? )

(Addig irok hátha segitek. Esetleg majd editelem a replit. Írós kedvembe vagyok )

Elszenderedtem. Az a legjobb, hogy annyira, hogy egy háborút is túlélék. Hosszú idők óta először álmodtam: Egy sárkány volt. Meg én fiatalon. A sárkány... Ekkor esett le a tantusz:Xermenion!! Mellette pedig Shirina és egy ismeretlen farkasszerűség. Előttük pedig Raonen feküdt, holtan, véresen. Rohanni kezdtem. Egy állkapocs csattant a lábamon. Shirináé. Éreztem ahogy a magasba emelkedek. Fejjel lefelé lógtam valaminek a szájából. Felnéztem: Shirina Schar vörös szemekkel nézett vissza rám. És elengedett.-felébredtem, de azon nyomban vissza is aludtam. Az álom pedig onnan folytatódott, ahol befejeződött- Még mindig estem. A föld közelében lehettem már, mikor valami elkapott. Egy túlméretezett, szürkéskék bagoly. Fölvitt a csillagokig, fényüket már arcomon éreztem. Becsuktam a szemem. Túl vakitóak. Elaludtam. Álmomban. Arra ébredtem, hogy a hideg, mint ezer meg ezer kés hasított volna belém. Zuhantam. Zuhantam. Zuhantam. Szemem sarkából lepillantottam: sokmillió vörös szem nézett rám. Visszanéztem a csillagokra. Tisztán és fehéren ragyogtak. Mint mindig. És én épp a Gyűlöletbe zuhanok. Hatalmas csattanással értem földet. De nem haltam meg. Pedig ekkora zuhanás után nem hiszem hogy élnem kéne-Fölébredni pedig nem tudtam- Kinyitottam a szemem: sok fölém magasodó alakot láttam. És a kis helyen, melyek a fejek között maradtak, a csillagok fényét.
A Shirina mellett álló farkas megszólalt: Raonen volt az. Dehát előbb még halott volt...Szóval most egy szellem?!
-Megöljük?-kérdezte
Megpróbáltam felkelni. Egy sárkány nemes egyszerűséggel rámlépett. A karmai szúrtak, nyüszítettem.-miközben a Valórságban úgy tűnt, hogy békésen alszom-Egy farkas lépett oda hozzám. Letolta rólam a sárkány mancsát. Fölsegített. A farkasnak ugyanúgy vörös szeme volt, mint a többieknek. De más volt mint mások. A bundája hófehér volt.
-Jól vagy?-kérdezte
Még mielőtt válaszolhattam, belémvágott valamit. Egy ezredmásodberces döbbenet után lenéztem. A vállamból pedig a Démon (azaz a régi kardom) állt ki. Az én vérem pedig a markolatáig folydogált...
Lehunytam a szemem. A következő pillanatban újra a csillagok között voltam. A csillagok között, melyek most vörösek voltak. Valami megragadta a lábam. Egy griff volt. Rám nézett tüzes tekintettel és ezt suttogta:
-Üvözöllek-és őrűlt iramban megindultunk lefelé. A csillagok pedig csak távolodtak, és távolodtak...

Felébredtem. Kirázott a hideg. Fölálltam, megráztam magam. Shirina békésen aludt. Nekem viszont kiment az álom a szememből. A lábamba éles fájdalom hasított.
Lenéztem.
Vállamból egy vörös kis patakocska folydogált...

//Schar//
Kényelmesen nyújtózgattam a bőrömben.
A bőrömben?
Talpra ugrottam.
A saját bőrömben voltam! Ugyanaz az a hosszú karom, éles fogak, és az általános valóm kétszerese. Gonoszan felnevettem. Valószínűleg Shirina olyan mélyen aludt a fáradságtól, hogy a lelke átszivárgott a szellem világba. A lelke alapból is megszokta az utazgatást, és a váltogatást, szóval ez is rásegítette. Ingyen kaptam egy testet! Shirina nem lehetett ilyen bolond hogy, alvás nélkül végig barangolt az erdőn, 2 napon át! Valószínűleg a lelke annyira kimerült, hogy két napon át alvás nélkül barangolt, és olyan mélyen aludt hogy elvesztette az irányítást.
Ismét felnevettem.
Hol az az idétlen fiúja? Körbe szaglásztam, de nem találtam sehol. Mindegy is. Úgy is fontosabb dolgom van mintsem hogy vele foglalkozzak.
Egy újabb illat ütötte meg az orromat. A közelben egy család lakott. Egy hód család. reggelinek jó lesz. Arra vettem, az irányt. Közben fütyörésztem, is egy kicsit. Végül gyorsítottam, és elértem a Hód lakot. Kinyitottam az ajtót. És udvariasan becsuktam magam mögött. Minden szem rám szegeződött. Felnevettem. A legnagyobbra támadtam, mivel úgy éreztem hogy ő az apa. Igen. Ő volt az. Rá ugrottam, és kicsavartam a nyakát. Aztán az anyára ugrottam. Ő rajta lassan végig húztam a karmaimat. Aztán félre rúgtam a holtestét, és a két kicsit vettem célba. Ők el bújtak az egyik alagútba, és nyüszítve, könyörgő szemmel felém néztek. Nem törődtem velük. Egy halk reccsenéssel kitörtem az egyiknek a nyakát. A másiknak eltörtem gerincét. Aztán elkezdtem lakmározni.
Miután mind a kettő kölyköt megettem, kinyitottam az ajtót, és diszkréten távoztam.
No....hol is tartottam?

Még mindig a lábamat bambultam. Ez mégis hogy van? Álmomban öngyilkos akartam lenni? Kötve hiszem. Esetleg valami ott lenne?
Égő lábbal visszafutottam alvóhelyünkre. Shirina sehol... Körbepillantottam. A levegőbe szippantottam. A szagok még megvoltak. Ezek szerint Shirina a közelben van. A nagy kérdés csak az, hogy...HOL? Ekkor eszméltem fel. Tán a manókhoz ment? Elindultam a kis ház irányába. Mikor már a közelben lehettem, valami futott felém. Meglapultam. Amikor a kis lény a közelembe ért rávetettem magam. De nem öltem meg. Letettem a földre, a mancsom pedig rá. Egy hódra. Egy hódkölyökre, mely eszeveszetten sipákolt.
-Mit keresel te kinn ilyenkor?-kérdeztem. De a kölyök csak tovább visított. Fölsóhajtottam
-Mi történt?-kérdeztem. Semmi válasz. Levettem mancsom a kölyökről, mely azonnal futásnak eredt. A hátsó lábamig. Ráléptem, nem nyírtam ki, csak mozdulni nem tudott.
-Mondd el mi történt! Mert ha nem...-valószínűleg a hódnak és viselkedésének köze van Shirinához.
-Nagy... Vörös... Fehér... Ölni...Testvér...Gyilkos- dadogott a hódkölyök vékony hangján. Nem gondoltam volna hogy tud beszélni. Jól sejtettem. Valószínűleg Shirina megölte a szüleit. Vagy épp a szellem alakja?!
Elengedtem a hódot. Ha jót akartam volna neki megölöm. Ezen a helyen úgysem fog sokáig életben maradni. Nem baj. Szenvedjen ő is egy kicsit. Lehet hogy nem ártott nekem, de én se ártottam azoknak kik mindenkimet, és majdnem engem is megöltek.
Mindenesetre ha Shirina szellem alakban van, nem ártana vigyáznom...

//Shirina//

-Ohh értem...csodás. Akkor hogy jutok vissza? Jó sokat relaxálok? Tudod elég morcos tudok leni ha tudom hogy....
Ekkor belém hasított a felismerés. Ha a lelkem itt van.....Akkor a másik felem......Ott maradt?
A sötét gyerek, ami minden volt színben csak nem sötét felvonta s szemöldökét és várakozóan nézett rám.
- Idegesíts fel valamivel!- fakadtam ki.
Gondolom azon jobban meglepődött volna ha azt kérem tőle, hogy táncoljon, két mancsom, és énekelje a pálinka dalt.
- Ha ideges leszek, elvesztem a kontrollt és a szellem énem előjön. Gondolom nem tudtad volna kitalálni magadtól. - Mondtam gúnyosan.
Leültem vele szemben.
- Gyerünk!
- Idegesítselek fel?
- Igen!
- Általában értelmes farkas nem szokott kérni ilyet....egy még értelmesebb farkastól. Persze mindketten tudjuk hogy te nem vagy értelmes.....- az utolsó mondatot nem is nekem mondta hanem belemotyogta a levegőbe. Fél szemmel felém sandított,és amikor meglátta az arckifejezésemet, a mélázó, nagyképű arca eltűnt, és egy vigyor váltotta fel.
Remek. Itt ragadtam egy sötét kietlen vidékben, egy hasonló jelzőjű farkassal.
Össze szűkült szemmel néztem rá.
-Ez így nem fog menni.
A lelkem mélyén tudtam a választ, de valami miatt biztosra akartam menni. De már a válaszban is tisztában voltam. Szóval az egész felesleges volt. Az egész életem így felesleges volt A hidra is, a csontváz is. Minden. Schartól akartam megszabadulni, erre szabadjára engedtem a világban. Csak mert büszke módon nem kértem meg egyszer sem Areont hogy aludjunk.
Lerogytam az addig csinosan össze gyűlő hóba, és magam elé meredtem. A sötét fickó mellém telepedett, és együtt néztük a havazást.
- Így nem tudok innen elmenni. -szólaltam meg én először egy hosszú hallgatás után.
A szemem sarkából láttam hogy bólint.
- Segíteni fogok.
Most először néztem a szemébe.
- Nem tartozol nekem szívességgel.
Lustán elmosolyodott.
- De te majd így tartozni fogsz nekem.
- És mivan ha én nem akarok tartozni?
- Nincs választásod.
Éppenséggel van, csak mindketten tudtuk hogy a másik lehetőség nem lenne célra vezető. Vagyis egyáltalán nem az.
- Rendben van! Tegyük fel hogy segítesz nekem. De mégis...hogyan akarsz nekem segíteni?
- Én nem.
Rendben.Világos. Akkor most mi van?
- Akkor ki más ha nem te?
Megvakarta az állát.
- Egy ismerősöm.
- Briliáns. Ki az ismerősöd?
- Egy boszorkány....
- Világos! Boszorkányok nem léteznek.
-Ki kell ábrándítsalak.
- És hogy kerülnek ide...?
- Nekik is van lelkük....
Rendben. Szőke vagyok. Felfogtam!
- Indulunk? -kérdezte kissé unottan.
- Tőlem oké. De ne élj vissza a helyzeteddel...
Elmosolyodott.
- Jelen pillanatban az alárendeltem vagy. Én parancsolok most. Szóval csöndet kérek.
Csöndben voltam! De nyilván nem érdekelte, mert már ble vetette magát a bozótba. Egy adag havat víve maga után. Nem volt sok választásom. Jelen pillanatban ő volt az egyetlen reményem. Így hát utána mentem.

Feszülten figyeltem. Ha Shirina megtámadna, abból semmi jó se sülne ki. Halkan továbblépkedtem. A hely elég baljós volt. Egyedűl méginkább. A csendbe szinte bele lehet fulladni. Csak a lábam toccsanása hallatszik az iszapos pocsolyákban. Megpróbáltam megtalálni Shirinát. Inkább én őt, mint ő engem. A vélhetően halott hódfamilia felé vettem az irányt. De senki sem volt ott. Mégis éreztem, hogy figyelnek...

// Schar//

Ismét szagot fogtam. Már nem voltam éhes, de a gyilkolós kedvem nem apadt el. Mihelyst kiléptem az ajtón, a földre szegeztem az orromat, és követtem a az enyhén érezhető szagot. Pár kilométer után sokkal erősebben éreztem. Onnan már simán ment minden. Szinte villám gyorsan cikáztam a fák között, míg el nem értem az áldozatomat. Figyeltem arra hogy halk legyek, és hogy ne lehessen kikövetkeztetni a szél irányból a szagomat.
Bemértem a kis lényt. Valamit rágcsált. Gondolom éhes volt mert már nem figyelt arra hogy halkan egyen. És így beterítette az ösvényt az apró kis csámcsogásai.
Támadó pózt vettem fel. Halkan lehajoltam az avarba és bemértem a támadást. Hirtelen felugrottam és a karakánra vetettem magamat.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁ- sivította ijedten a kis macska szerűség. Utáltam a macskákat. Főleg az oroszlánokat. A nyakát a fogam közé vettem és megszorítottam. A vére kiserkent. Éreztem a nyelvemen a meleg vért, ahogy rohamosan önti el a szám belsejét. Nyeltem egyet. A kislány még küzdött de, koránt sem azzal az erővel amivel elkezdett vergődni. Höhö.
A vér csillapítja majd pár órára a szomjúságomat.
De Iris vére még az átlagosnál is édesebb volt.
Arrébb hajítottam, a még élő testet had vérezzen el, és tovább szaladtam. Ha jól emlékszem van erre felé még egy mókus család.

( Néma gyász Iris, a szürke karakál részére...

Sikítást hallottam. Kirázott a hideg. Egy eltévedt madár. Egy mókus? A jós cica? Vagy épp egy karakál? Iris... És futásnak eredtem. Nem mintha újra fel akarnám venni a macskát. Csak reméltem, hogy így Shirinára akadhatok. Ha eddig meg akart volna ölni, hát tessék még mindig élek. Ahogy a hangforráshoz közeledtem, megláttam a nyomokat: kis karomnélkűlieket, és a naagy,pengeéles karmokkal felszerelteket. Nem volt elhanyagolható a vérszag se. Ezek szerint... Közelebb mentem a tett színhelyéhez. Egy kis tarisznyát találtam. És egy fél cipót. Körülnéztem. Halk vinnyogást hallottam. Közelebb mentem. Iris volt az. Torka felszakítva, ő maga rendellenesen kifordulva. Könnyek szöktek a szemembe. Nem mintha annyira szerettem volna de hálás voltam neki. Megmentette azt, aki most megöli. Ez az élet. Még közelebb mentem. Iris hörögve motyogott valamit, de nem értettem.
-Nyugalom...-mondtam elcsukló hangon, és végigsimítottam mancsommal a bundáján-Semmi baj-hazudtam a legelhihetőbben. Iris még rámpillantott. Aztán elbambult. Tekintete egyre homályosodott. Lecsukta szemeit. Körülbelül fél perc múlva megszólaltam:
-Iris?
Semmi válasz. Kétségtelen hogy meghalt. Fölsóhajtottam. Nem akartam otthagyni ezért fogtam a tarisznyáját, és magát Irist is fölvettem. Kerestem a közelben egy gyökeres fát. Odavittem. Mikor letettem, valami csillant a nyakában. Az ezüstlánc. Fölsóhajtottam. Jobban ráhúztam köpenyét. Majd mép egyszer ránéztem. Majd magamra. Pár árnyalattal vörösebb lettem. Sebaj. Van itt elég páratartalom a nagymosáshoz.
Szegény Iris... Mibe rángattam én bele...
Shirina után indultam. Gondoltam megint valami vadászhatót keres. Séta közben egyszer csak besüppedt alattam a föld. Remek. Iszaap! Alig tudtam kihúzni lábaimat. Jó lesz vigyáznom...

// Shirina //

Már egy órája megállás nélkül futottunk. Most először éreztem igazán hogy mennyire fárasztó tud lenni, egy kiadós futás. Közben persze mondanom sem kell hogy szépen gyűlt a hó, és hogy egész csinosan belepte az utat. Már térdig gázoltunk benne, amikor úgy istenesen elfáradtam.
-Hé!- kiáltottam előre, a farkasnak. Jóval előttem ügetett, gyorsan és kíméletlenül.
Mivel nem nézett hátra, és nem is adott jelet annak hogy hallotta volna, még egyszer próbálkoztam.
-Hé!? Nem hallod?
A farkas lassított, mígnem leállt. És a naaaagy buta fejével rám nézett.
-Hah?
Gondoltam. Legalább abban reménykedtem, hogy egy értelmes mondatot össze tud hozni.
- Nem akarunk pihenni egy kicsit?
Kérdeztem fog csikorgatva. Nem szerettek a gyengébbik lánc szem lenni. Nehéz volt kiharcolni a tiszteletet nő létemre de előtte most biztosan leégetem magamat.
Lassan, és gúnyosan elmosolyodott. És szinte biztos voltam benne hogy az őrületbe akar kergetni.
- Csak nem.....elfáradtál?
Nem éli meg a holnapot.
- Tudod nem vagyok most jókedvemben szóval ha volnál szíves....
- Nem lehet. Nincs szívem.
Perpillanat nekem sem volt de nem akartam mélyebbre menni. Mivel nem válaszoltam neki, egy sóhajt hallatott, és elkezdett tűzifát gyűjteni. Mi sem természetesebb. Leültem és néztem ahogy sürgölődik körülöttem. Jó érzés volt figyelni ahogy szinte kiszolgálnak. Mikor össze gyűjtötte a fát, mellé telepedett és megszállottan elkezdte nézni a farakást.
Csak nem varázsolni készül?!
Akaratlanul is közelebb hajoltam. Még soha életemben nem láttam igazi varázslatot. Leszámítva a macska lányt. De az nem hagyott jó élményeket bennem.
Aztán mormolt valami zagyvaságot, ami számomra szinte egyenlő volt a halandzsával, és fellobbant a tűz. Kissé hátra hőköltem.
Oké. talán csak egy kicsit nyűgözött le.
Kényelmesen elhelyezkedtem a tűz mellet, és belebámultam.
- Egyébként hogy hívnak?- kérdezte rövid idő után.
Mi baj származhat belőle ha válaszolok neki?
- Shirina. És téged?
- Engus.
Ha már beszélgetős kedvében volt, elkezdtem kérdezgetni tőle, az eddig felgyülemlett kérdéseket.
- Messze vagyunk még?
Egy pillanatra elgondolkozott.
- Ha szerencsések vagyunk, akkor holnap ilyentájt oda érhetünk. Persze ha nem kezdesz el nyafogni hogy fáj a lábad.
Össze szűkült szemmel néztem rá. Ez kipréselt belőle egy mosolyt. Felnézett az égre. Az ég igen sötét volt. Szinte észre se vettem hogy ilyen késő van. Bele bújtam a bundás köpenyembe, és újra a tűzre szegeztem a szememet. Mivel volt még kérdésem, nem akartam lerohanni. Elvégre segít nekem. Az eddigi bunkóságomtól, eltekintve kérdezgetni kezdtem tőle.
- És...őőő....hogy ha most....nem ott vagyok ahol lenni akarok...akkor..te meghaltál?
Egy pillanatra megmerevedett, de a szemét akarattal az égre szegezve tartotta. Aztán egy megadó sóhajjal vissza tért a hűvös pislantása rám. A mosoly viszont eltűnt.
- Ha úgy vesszük, ja.
- És őőőőő...hogy haltál meg?
Egy ideges sóhaj.
- Megöltek..
Briliáns. Gondolom mivel nem fejtette ki jobban, nem akar róla beszélni de hát nos igen.....a természetemnél fogva....
- De ha tudod hogy hogy térhet vissza a lelked oda ahonnan jött, akkor te miért nem térsz vissza?
Ismét elmosolyodott.
- Ennyire akarod hmm?- mivel nem nevettem el magamat, fojtatta.- A testem gondolom már nem lenne a régi. És nem szeretnék kukacos testet.
Megértettem. Én se szívesen. Volt még egy nagyon fontos kérdésem. De éreztem hogy nem fogok örülni a válasznak.
- És mit fog csinálni a boszi hogy visszatérjek?
- Még nem is mondtam? Meg fog ölni.
- Poénos.
- Nem viccelek. Csak így tud elszakadni a lelked innen. Persze valami speckó fegyverrel, hogy ne legyen semmi baki.....- rám szegezte a tekintetét.- Itt most nevetned kellet volna.
Nem tudtam válaszolni. Se nevetni. Gyakorlatilag semmilyen életjelet nem adtam magamról. Elfehéredtem, és kitágult szemmel néztem magam elé. Igazából valamiért meg se lepődtem. Éreztem hogy Engus valami ilyesmivel akar elő állni.
- Nincs több kérdés?-kérdezte, jóval vidámabban.
- De igen van! Miért vagy ilyyen tuskó?
- Ne keverjük össze a tuskót az őszintével.
Mindegy. Akkor is bunkó.
- Rémesen szörnyű vagy....
- Ezt is nevezhetnénk őszintének....
Határozottan az az életcélja hogy az őrületbe kergessen. És piszkosul jól csinálja.
- Rendben! Őszintét fogok beszélni. Hihetetlenül, rémesen, bunkó vagy! És most ne haragudj de pihenni akarok......
- Akarj.
- Jó!
-Jó!
-Jó!
- Oké.-mondta teljes lelki nyugalommal, egy vigyor kísérletében.
Én úgy éreztem mintha ki akarna törni belőlem a szitkozódás. Alig tudtam magamban tartani. És gondolom ez érdekes fejet idézett elő nálam, és Engus felröhögött.
Én meg magamban pufogva hátat fordítottam a tűznek, és megpróbáltam pihenni. De álom se hogysem akart a szememre jönni.

Remegve ügettem. Vállam iszonyatosan fájt. Még mindig nem tudtam hogy hol vagyok. Itt egyszerűen egy térkép is kevés lenne. Főleg hogy keresek is. Fölsohajtottam, s folytattam reménytelen utamat.

//Schar//

Fütyörészve sétálgattam az ösvényen. A táj festői volt. Erre arra hullák, vagy már oszlásban lévő testek. Porladó növények, és kiszáradt fák. Úgy döntöttem, nem fogok innen elmenni.
Ahhoz túl szép itt minden.
Ekkor a szívemen éles hasítás siklott végig.
Nyögdécselve, levetettem magam a földre, és kaparásztam a mellkasomat. Felvonyítottam, és tapostam a földet. Iszonyatosan fájt.
Mintha valaki össze szorítaná a szívem. És csak szorítja, szorítja kíméletlenül szorítja....
Ekkor eljutotta az agyamon az az ismerős érzés hogy már történt velem ilyen. Csak nem fájt ennyire. Amikor Shirinába voltam zárva, és a szíjai miatt nem tudtam ki jönni miatta.
Hát persze.
Letéptem magamról az idióta köpenyt. Könnyen ment mert csak egy bross tartotta össze. Aztán jöttek a szíjjak. Fájdalmamban próbáltam lecsatolni a derekamról, és végül meguntam a cicizést, és leszakítottam. A szíjjak fény jelenség kíséretében leváltak a testemről. Aztán leszedtem a nyakamról, és a farkamról is.
Mikor végeztem a vas szorítás a szívem körül enyhült, míg végül egyáltalán nem éreztem. A hátamat egy fának döntöttem és laposakat lélegeztem.
Óvatosabbnak kell lennem.
Azzal halkan, és sunyin tovább indultam az ösvényen. További célt keresve magamnak.

Reménytelenül bolyongtam. Még mindig azt sem tudtam merre vagyok. Fölüvöltöttem, hátha valaki meghallja.

//Shirina//

Már egy négy órás forgolódásnál a farkas kimerül, és ösztönösen nem tartja magát ébren. Így hát elaludtam. Álmomban egy bazi nagy fenevad széjjel tépett egy hód családot. Nem láttam olyan tisztán semmit. Így hát a gyilkos arcát sem.
Felriadtam.
Verejték csillogott a homlokomon, mikor felébredtem. A szívem hevesen vert, és hisztérikusan szedtem a levegőt. Engus még javában aludt, a parázsló tűz mellet. Kissé horkolt is. A gonosz ötlet bekúszott az agyam hátsó felébe, és aztán ravaszkásan elmosolyodtam. Most megkapod te szemét.
Eljött az én időm.
A hó esés elállt, és a térdemig ért. A köpenyemre esett a hó nagyja amit finoman letudtam rázni róla. Hangtalanul. A maradék hóból formáztam a számmal, és a kezemmel egy hógolyóra emlékeztető buckát. Halkan közelítettem Engus felé. Az agyamban még mindig forgattam a briliáns tervem részletit. Először ráugrok. Aztán a szájába tömöm a havat.
Egyszerűen ragyogó terv.
Figyeltem minden mozdulatát. A mellkasa emelkedését, a szív dobogásának hangját, és hogy csukva e van a szeme.
Közelebb lopakodtam. Már felette álltam. Amikor hirtelen felriadt, és rám meredt. A torkomban gombóc nőtt. Zavartan elvigyorodtam.
-Ehhe.....jó reggelt....
Az arcomról a , hógolyóra esett a pillantása. És szinte lehetetlen volt nem észre venni....hogy mindent megértett.
Lassan vigyorra formálódott a szája, és felállt. Ijedten hátráltam előle. Aztán egy macska ügyességel rám vetette magát. Mérték nélkül kaparta a számba a havat. Körülbelül csak ennyit tudtam kinyögni: Unnya.Meg hogy: Hálbbrrrrr.
Aztán leállt. Hátra lépett pár lépést és elégedetten szemlélte a művét. Jóformán annyi havat kapart a fejemre hogy alig tudtam levegőt venni. Persze mondanom sem kell hogy közben egész végig kapálóztam, és vergődtem. De persze neki semmit se jelentett. Ugyanolyan bunkó maradt.
- Ezt...meg ne próbáld még egyszer- mondta vigyorogva- Most már tudod mi lesz ennek a következménye.....
Kivergődtem valahogy a hó kupacból, és a maradék méltóságomat megőrizve ránéztem. Persze.....nem tudtam a számból, meg a fülemből kihalászni a havat...szóval ismét hülyén néztem ki.
És ismét elröhögte magát.
Én ellépkedtem mellette felnyaláboltam a köpenyemet, és amennyire csak tudtam lenézően néztem rá. Ezután kiköptem a számból a havat.
-Indulunk??-mondtam ingerülten.
- Mire ez a nagy sietség?
- Nem akarom az egész életemet elfecséreli erre.
- Egy normális farkas nem sietne vissza abba a világba ahol csak rossz várhat rá. De te igen. Valami rossz dolog történt miattad? Ezért menekültél be az álmaidba?
Nem akartam válaszolni, mert pontosan fején találta a szöget. Ehelyett felvettem a póker arcot, és amannyira csak tudtam rezzenéstelen arccal néztem rá.
- Én nem.....- kezdtem bele, de a hangom elcsuklott.- Izé, én nem csináltam semmi rosszat!- észre vettem magamon hogy mennyire szánalmas vagyok szóval újra próbálkoztam. Ennél már nem lehet rosszabb a helyzet. - Nincs bűntudatom, pont!
- Ahha. Egyéb válasz? Vagy magyarázat?
- Nincs!
- Akkor indulás.
Elindultunk, a hóban. Kimondhatatlanul haragudtam magamra.
- Mellesleg...-szólt hátra a válla felett. Tudtam hogy semmi jó nem fog kisülni belőle. - Rémes a póker arcod....
Azzal beugrott a bokrok közé és ismét eltűnt. Követnem kellet. Bármennyire is pocsék volt a póker arcom. Engus ide vagy oda, vissza kellet jutnom

Jópár liter víz lehetett a bundámon. Huh, máskor nem alszunk. Lábam egy pocsolyában toccsant. Belenéztem a vízbe. Tisztának tűnt.Egy szellemként láttam magam.Tükörképem még pár pillanatig látszott, majd eltűnt és zöldes sárrá változott. Bármennyire is fura volt, ittam egy nagyot a pocsolyából. Kegyetlenül rossz íze volt. Állkapcsomat csattogtatva továbbmentem. Mintha világosodott volna. Vagyis a sötét köd most ezüstösen fénylett. Egy pillanatra eltűnödtem azon, hogy Shirina hol lehet most. Ha soha többé nem látom? Megborzongtam. Akkor is megtalálom. Valahol messze egy varjú károgott. Gyomrom hirtelen összeszorult, lecsuktam a szemem. Arcom eltorzult. Lábaim rettenetesen fájni kezdtek. Összeestem.
-Miért..?-morogtam. Elkáromkodtam magam. Biztos a víz... Köhögtem. Elkezdtem fuldokolni. Mellső lábaimra fölhúztam magam, remegve a hozzám legközelebb lévő fához csúsztam. A vastag, nedves fatörzsnek támaszkodtam, mikösbe még mindig alig kaptam levegőt. Lecsúsztam. Még egy pillanatig az előttem lévő homályt néztem, és becsuktam szemeimet.

Mintha fölébredtem volna. Nem álom volt, de nem is valóság. Magamra pillantottam. Mintha nem én lennék. De ki van előttem akkor?! A farkas teljesen én voltam. A hegek, a csíkok, a nyakkörv. De bundám szürke volt, egyik szemem fehér, másik vörös. Szám véres volt. Szaggatottan mozogtam. Rohantam. Egy oroszlánra támadtam, mely a semmiből bukkant fel. Egy pillanat alatt végeztem vele. Nem én hanem én. Ekkor minden elsötétült.

Kezdtem tudatomat visszanyerni. Jobb szememmel homályosan láttam. Megvakulok? Egy pocsolyához kúsztam. Vettem egy nagy levegőt és a vízbe néztem. Jobb szemem kifehéredett. Megvakultam? Ekkor visszajött látásom. Bundám jópár árnyalattal szürkébb lett. Bal szemem vörösesszürke lett. Elborult fejjel néztem, hogy mennyivel másabb lettem. Föltápászkodtam, de minden erőm elhagyott. És mindenem fájni kezdett. Mintha valami nagy rámszakadt volna.Tehetetlenül forgolódtam miközben vonyítottam, morogtam és nyüszítettem. Mintha savat nyeltem volna... Remegve a hátamra fordultam. Csak a köd. De jó lenne már újra érezni a napfényt... Ekkor újra belémnyilalt a fájdalom. Valahová a bal bordáim közé. Kínomban teli torokból felordítottam. Könnyek marták a szememet. Szánalmasnak és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Én hülye. Hogy ihattam abból a vízből?! Egyáltalán most mi lesz velem? Rosszabbik esetben meghalok. Jobbik esetben hát...öm... -Kífújtam a levegőm. Jobban sehogy se lettem, úgy döntöttem, ott maradok és megvárom míg valami változás nem történik.

Az idő rettenet lassan telt, és még mindig ugyanúgy voltam. Lehunytam szemeimet és elaludtam...

//Schar//

Már jóval a hátam mögött hagytam Sikoly-pusztát. Mivel felhasználtam az összes energiámat a gyorsaságra jócskán csak megéheztem. Fhin-erdőnek pompás szarvasai voltak. Nem fog senki se haragudni ha egy kettő eltűnik belőle....
Gonosz, ádáz vigyorra húzódott a szám, és bemértem épp egy tisztáson közlekedő szarvast. Aztán mintha villám csapás lennék rávetettem magam. Először a nyakát haraptam el, hogy ne tudjon segítségért kiáltani, aztán ketté roppintottam a gerincét.
És kezdetét veheti a lakoma!
Először a combjával kezdtem, aztán szépen haladtam befelé.....
Mikor végeztem, a maradványokkal nem törődve, oda cammogtam egy pocsolyához, és lecsutakoltam magamról a nagyját. Jóllakott gyomorral, tovább fojtattam utamat a semmibe.

Fölébredtem. Forgott körülöttem a világ. Föltápászkodtam, végignéztem magamon, köhögtem egyet. Kinyújtóztam körítve egy fájdalmas nyikkanással. Tovább az eredeti célhoz.
Shirina
Csak egy a nagy helyzet. Hol van most?! Körbenéztem. Mély levegőt vettem, és elindultam. Kezdtem esélytelennek érezni magamat. Felmorogtam. Kezdett elegem lenni. Megindultam arrafele ahol utoljára éreztem Shirinát.
Éhségtől kopogó szemmel visszabukdácsoltam Iris megölésének helyszínéig. A vérszag még mindig jól érezhető volt, de Shirina szaga nagyon elhalványodott már, így e csekély információ mellett a nyomokat keresve vártam a sikert. A puha talajban pillanatok alatt meglettek a nagy mancsnyomok. Ettől kicsit felvidultam.
-Hajrá!-mondtam, majd elindultam.

//Shirina//

Már csaknem 5 órára járt az idő. Ha jól hallottam nem úgy volt hogy, délutánra oda érünk? Vagy csak nekem nagy a fülem, és ezért hallok nagyot? Nem. Biztos hogy délutánt mondott...Vagy kezdek teljesen megőrölni ezen a helyen.
A hó már megint elkezdet szállingózni, és mondanom se kell hogy mennyire megörültem neki, miközben térdel gázoltam a hóban. Engussal hegynek fölfele mentünk, és szívem szerint küldtem volna neki egy jó, hideg, hógolyót a bal füle mellé. De barangolás közben arra kellet figyelnem hogy el ne essek, és hogy tartsam a tempót. Szédületes iramot diktált, amit csak azok az izomagyak tudtak tartani, mint ő. Az erdőben jócskán sötét volt, és alig láttam az orrom hegyéig. De persze Engust láttam. A nagy fehér hátsóját jóformán a pofámba nyomta. De hogy direkt e vagy nem direkt......ezt már nem tudtam eldönteni. Még mindig durcás voltam, de már kevésbé....nem vagyok az a haragtartó típus....de..na jó egy kicsit az vagyok de nem mindig.
- Engus mikor érünk már oda?-kiabáltam bele a sötétbe, remélve hogy meghallja.
Vette a lapot.
- Már majdnem ott vagyunk.
- Fantasztikus. Neked a mindjárt az olyan 3 óra.
Éreztem hogy mosolyog.
- Nem igaz. Három és fél.
Pff!!
Szándékosan úgy csinálja, hogy csak azért se nekem legyen igazam. Kiborító.
- De van egy olyan érzésem, hogy......Áaá igen. Itt vagyunk.
Megálltam mellette. És előre néztem. Nem láttam semmit csak a keskeny ösvényt amin eddig is jöttünk.
- Aha. Már látom......a.....aaaa...- erőltettem a szememet hogy észre vegyek valami árulkodó jelet arra hogy megérkeztünk. De nem láttam semmit.
Engus sóhajtott eggyet és finoman oldalra fordította a fejemet. A hegyen egy fekete lyuk tátongott, és fény szivárgott ki belőle. Egy barlang.
- ......Láttam ám....csak kiváncsi voltam hogy te is láttad e...
Szinte hallotam hogy megforgatja a szemét.
- Ó hogyne. Ha ennyire tájékozott vagy, legközelebb vezesd el magadat ide.
-Jó!-sértődötten felhúztam az orromat.
Vettem egy kanyart, és a lyuk felé iramodtam. A nagy hóban nem tudtam rekord sebességgel haladni. Persze Engusnak ment. Minden ment neki ami nekem nem ment. Utánam iramodott, egy ideig fej-fej mellet haladtunk, aztán felgyorsított és lehagyott. Se perc alatt kifáradtam és lassítottam. Nehéz volt szellemi én nélkül haladni, úgy hogy nem termelek több energiát. Engus meghallotta a lassításomat, és ő is lassított.
Szánalmasnak, és feleslegesnek éreztem magamat. Lihegve szedtem a levegőt. Szinte hihetetlen volt hogy Engus nem fáradt el. Sőt. Még gyorsabb is volt nálam. Hihetetlen... De érthető elvégre szellem és s szellemeknek nagyobb a tűrő képességük...
Ekkor nekem is leesett.
Hiszen most én is szellem vagyok! Engus is szellem........de én még képes voltam elfáradni. Akkor ő mi?
Visszatartottam a lélegzetemet, és igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, és a szívemre. Engus pedig egyre közelebb és közelebb jött. A csuklyát lefújta a fejemről a szél, és az illatomat Engus felé fújta. Ő mélyen belélegezte, és megállt.
- Valami baj van?-kérdezte kissé aggodoan.
Nem válaszoltam csak félre néztem. Abban biztos voltam hogy nem volt normális farkas szellem, mint én. És volt egy olyan érzésem hogy nem is akarom megtudni.
Elkellet szaladnom innen. Hirtelen elkezdtem keresni a szemeimmel a menekülő utat. Nem volt sehol lehetséges menekülő útvonal.
- Shirina? Mivan?
Kissé dühösen rámorogtam.
- Ne gyere közelebb!- felvettem a támadó pózt.
Ő felkacagott. A nevetése egyszerre volt hangos, és gúnyos.
- Hé, mivan kislány?
Nem tudtam nem észre venni hogy egy kissé ideges volt a hangja, ez pedig tovább növelte a gyanúmat.
-Hova akarsz engem vinni? Mi vagy te Igazából?
A vigyora elsötétült, és inkább olyan gonosz vicsorgásra emlékeztetett.
- Azt már nem fogod meg tudni.
A hátam felé villant a szeme, és én is követtem a szemeimmel. Megfordultam, de már nem tudtam észre venni semmi szokatlant, mert hirtelen éles csapás érte a koponyámat. És onnantól minden olyan sötét.

Órák óta mentem. Már szürkülni kezdett, mikor észrevettem, hogy ritkulnak a fák. Megengedtem magamnak egy kis pihenőt. Nem tudtam kiverni a fejemből Shirinát. No meg az éhséget sem. Már magam se tudom mikor falatoztam utoljára egy jót. Megnyaltam a lábamon lévő sebet. Legalább ez eltűnhetett volna. De tényleg. Mi van ha Shirina nem fog felismerni?! De fel fog... Azért annyi ideje már ismerjük egymást. A hangom ugyanaz. Meg a tarisznyám!
Kinyitottam a kis táskát. Elővettem belőle az egyik kis gyémántot. Szórakozottan forgattam mancsaim között. Mígnem a lábamba újra bele nem költözött az az éktelen fájdalom. Elejtettem a gyémántot. Éreztem ahogy a fájdalom fölkúszik vállamon, bordáimon át a hátsó lábaimig. Összeszorítottam a fogaimat.
-Nemsokára eltűnök innen.. Csak addig ne...-morogtam fájdalmasan. Nyüszítve húztam magam. Valami meleget érkeztem a torkomban. Vér. Már csak ez hiányzott...
Nyeltem egy nagyot. A fájdalom egyre elviselhetetlenebbé vált. Egy fának támaszkodtam. Pislogtam. A kép egyre homályosodott. Ekkor halványan, elmosódottan megláttam, hogy valami repül felém. Nem tudtam mi lehet az. Esetleg képzelgek? Nem. A következő pillanatban egy hatalmas hátraszaltó után zuhantam a földre. Szárnyak suhogását hallottam a fejem fölött. A torkomhoz kaptam. Valami nedvest éreztem:egyenletesen dőlt belőlem a vér. Szóval... Barátocskám egy létfontosságú eret talált el. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.
-Ki vagy...-kérdeztem elcsukló hangon. Még annyit éreztem hogy valaki fölöttem van. Aztán rámborult a sötétség.

Egy hideg kőasztalon feküdtem mikor magamhoz tértem. A fejem irdatlanul fájt, ugyanakkor tűz közelét éreztem. Kinyitottam a szememet. Követ láttam. Egy barlangban voltam. Egyszerre visszatért az emlékezetem is. Engus csapdába csalt. Már éppen azon voltam hogy felkelek, mikor két igen erős mancs vissza nyomását éreztem a vállamon. Vissza nyomtak a kő asztalra. A fogam koccant, ahogy vissza zuhantam a kőre. Támadom szemébe néztem. Engus volt az. Össze szűkült szemmel néztem rá.
-Elárultál.-mondtam szitkozódva.
Közben amennyire tudtam vergődtem hogy eleresszen. A fejem, ahol fejbe vertek még mindig sajgott, de nem annyira mint az árulás.
Engus sötéten elvigyorodott.
-Gratulálok hogy észre vetted. Bár kissé késve.
- Szállj le rólam te öntelt, hazug ostoba.....-tovább nem tudtam fojtatni mert a szemem sarkából mozgást láttam.
Oda fordítottam a szememet, és füleltem. Egy vén öreg, pongyolába bugyolált farkas nézett vissza rám. Mikor találkozott a tekintetem azokkal a sötét, és veszedelmet rejtő szemekkel, kirázott a hideg. Erősen belerúgtam Engus bordáiba. Mintha meg sem érezte volna.
A boszorkány oldalról megszólalt:
- Felesleges erőlködnöd drágám. Engus már nem az aki régen volt. Elvarázsoltam.-mondta kérges, és öreges hangján.- De persze majd ha vissza szerzem a fiatalságom idején elnyert erőmet, elengedem a lelkét. És elmehet a túlvilágra.
Akármennyire is megijesztett a boszorkány ereje, elgondolkodtam egy pillanatra. Nem azt mondta Engus hogy ez már a......Túlvilág?. Talán őt is becsapta a boszorkány. Vissza néztem Engus szemébe. Most üvegesen meredt rám, semmi élettel a szemében. Vicsorogva vissza néztem a boszorkányra. Közben igyekeztem Engus szorításából kikerülni. De reménytélen küzdelem volt. Mintha vasmarok tartott volna. A boszorkány előhúzott a egy tört a csuklyája zsebéből és felém közeledett.
- Tudom mire gondolsz. Hogy ha nem a tulvilágon vagy, akkor hol máshol.- Felvihogott.- A túlvilág küszöbén vagy lelkem. Ide kerülnek az eltévedt lelkek. És nem igazán ismerek olyan lelket, aki visszatudott volna kerülni az élők közé.
A tört most már határozottan felém tartotta. Egy sikoly szaladt ki a torkomból, amit nem tudtam vissza tartani. Akkor csak Engus volt az egyetlen reményem. Ha sikerülni vissza nyernie az eszméletét.....lenne esélyem.
-Engus kérlek gyere vissza! Segítség! Egy őrült nő egy tőrrel fenyeget! Esküszöm egy pszichopata!
A nő megállt és vicsorogva nézett rám.
- Nem vagyok őrült. Nevezz inkább kreatívnak.
- Idiótának nevezlek. A szabad szólás hatalmát még senki se tiltotta meg.
A boszorkány rám morgott. A szeme közé köptem egyet, és ha lehet még jobban ficánkoltam. Ekkor egy ismerős szagot éreztem meg. De bárhogyan is próbáltam nem tudtam azonosítani.
Akkor meghallottam egy ismerős hangot. Halk és hízelgő volt. Majdhogynem duruzsoló volt.
- Ugyan hölgyem. Biztos nem olyan komoly az ügy le akarja szúrni ezt a......példátlanul nagy tomporú hölgyet. Biztos vagyok benne, hogy találunk megoldást a vérengzés ellen.
Gondolkodás nélkül tudtam ki érkezett el a barlangba.

// Eugén? :DD//

Valaki rázott. Fejem koppant egyet a földönire kinyitotam szemeimet. Egy farkas nézett vissza rám. Felugrottam, és azzal a hirtelenséggel el is estem. Akkor vettem észre a fejem fölött lévő óriási, hibridnek tűnő baglyot.
A két lényre meredtem
-Kik vagytok?-kérdeztem
Gyanúsan hosszú csönd. Ekkor vettem észre a nyakamon lévő kötést. Ekkor minden leesett. A bagoly és a farkas együtt járhatják a vidéket. Vaagy itt laknak és megpróbálják territóriumukat megvédeni. Mindenesetre nem lenne rossz tudni ,hogy mit csinálnának velem.
-Ömm...-kezdtem
-Ilwydd vagyok-mondta a fekete farkas. Ekkor a bagoly is leszállt. Egy uhu. Szürke, átlátszó, sárga szemekkel. Kissé félelmetesnek hatott. Kicsit kinyújtózva kb. felért a fejemig. Valószínűleg akkor ő támadott meg.
-Omissus-huhogta nem túl bizalomgerjesztő hangon-Sajnálom. Csakhát sose tudni ki jár erre.
-Semmi vész-majd a nyakamra néztem-mindenesetre köszönöm-mosolyodtam el sanyarúan.
-Semmi vész-Ismételte el válaszként Ilwydd.- Mit keresel te itt?-kérdezte morogva
Valahogy sejtettem hogy ez lesz a vége.
Eltévedtünk.
-Dehát egyedül vagy- mondta Omissus, úgy nézve rám mint egy hülyére.
Nem csoda hogy útitársak.
Sóhajtottam.
-Na szóval-kezdtem- Van egy útitársam, mint az szokás Shirina.
Omissus füttyentett. Megforgattam szemeimet.
-Éshát Ő is egy hibrid, szellemmé vált és valamerre errefelé elrohant.
-A nagy fehér "cicára" gondolsz?-vigyorgott Ilwydd
Gyilkoló pillantással ránéztem, amitől leesett neki hogy nem vagyok egy poéngyáros, az ilyen helyzetekben.
-Igen...Erre van?
-Ha fizetsz, megmutatjuk
Jellemző
Kinyitottam kis táskámat, és meglátták a benne lévő gyémántokat. ( Head *.*)
-Megyegyeztünk- mondták egyszerre. Mintha hónapok óta ezt gyakorolnák.-Gyere...
-...Ki vagy?-kérdezte utólag Ilwydd
-Areon... De akkor menjünk.
Elsuhantak.. Én meg szerencsétlenül utánnuk. Szaladtunk az erdőből kifelé. Egy tisztásra értünk. Néhány szarvascsontot találtam. Megszimatoltam. Itt volt. A közelben.
Esteledett. A két vándor kissé meglepettnek tűnt mikor megszólaltam
-Mostantól én vezetek-mondtam komoly fejjel, és a nyomok után rohantam.