Allon a veszedelem végvára

//De a farkas fő erénye a kitartóság Egyébként is. Nem vagyok én oly modortalan hogy itthagyjalak xD A hidrához képest a csonti... Hagyjuk...//

Shirina felállt. Rendben. Igazából, de arra gondoltam hogy elfutunk. Nem sokáig tudnálak megvédeni.-mormogtam alig érthetően-és megnyaltam a szám.
Miután Shirina javaslatot tett hogy közösen támadjunk, így szóltam:
-Jó ötlet.. De hol a csontváz?-körbenéztem. Arra számítottam, hogy mögénk került. De nem. Ott ált, tőlünk úgy 30 lépésnyire.
-Odamegyünk? Vagy megvárjuk míg idejön. -kérdeztem.

- Na és ki mondta hogy nekem védelemre van szükségem? Te is tudod hogy meg tudom magam védeni.
Areon észre vette a csontit. ODA FORDULtam.A nyakamba éles fájdalom hasított, amitől kissé megtántorodtam.
-Aucs.....
Schar már nagyon mozgolódott. Ha nem figyelek, kicselez és engem küld álomba. Elkezdtem a csontváz felé ügetni. Teljesen véletlen ráléptem egy botra, ami hangos reccsenéssel válaszolt csekély súlyomra. Meg forgattam a szemem. Ennyire én se lehetek négy ballábas.
Hátráltam egy lépést. A csonti felém kapta a fejét, és ormótlanul elvigyorodott. Vagy csak én láttam hogy vigyorog? Mindegy. A csontváz felém közeledett, ismét azt a köhögős hangot hallatta.
Rámorogtam.
Mondanom se kell hogy ez annyit ért, mint esőben a locsolás. A csonti még jobban köhögött.
- Ajánlanám hogy látogasson el egy orvoshoz, mert nagyon csúnya a köhögése. Hát már nem is aggódik a testi egészségemért? Micsoda modortalanság.Manapság a férfiakból elveszett, az udvariasság leheletnyi szikrája is? Nem szégyelli magát?
A csontváz abba hagyta a köhögést.
- Na látja már sokkal jobb. Bár ez magának annyit ér, mintha megmásznám a titanicot a víz alatt.
A csontváz rám morgott.
- Nahát öreg fiú! Észre vetted hogy hozzád beszélek? Mondtam már hogy roppant fogékony a agya?
Közben intettem a fejemmel Areonnak hogy, támadjon hátulról. Ismét a csontváznak szenteltem a figyelmemet, aki nem mozdult csak engem méregetett. Tovább fojtattam a "társalgást" a delikvenssel.
- Mint kívül állónak, mi a véleménye az intelligenciáról?
Bután rám meresztette nem létező szemét, és tátogott valamit. Bólogattam.
- Ahha.....sejtettem. Vagány vagy mint paraszt a szekéren. Te figyelj már...olyan csúnya vagy hogy ha lefotóználak, Areont egy hétig lehetne vele ijesztgetni. Nem félsz hogy megijeszted a kissebeket?
Rám morgott. Hirtelen elő bújt a nap. Csodás. Nagyon hiányzott..... Tovább fojtattam az ingerlést.
- Olyan csúnya vagy mint egy amputált láb. Ja bocs.....neked egy hiányzik..nem akartam udvariatlan lenni.
A csontváz rám ordított. Egy leheletnyit érződött benne a tavalyi hal.
- Fogadok nem hallottál még a fogkeféről. Bemutassam neked? Régi pajtásom, már négy éves korom óta.

A csontváz mögé kerültem. Ollé. Shirina jól elvonta a figyelmét. Majdhogynem az enyémet is. A csontvázzal való beszélgetésén normál esetben jókat derültem volna, de ez nem tartozott a normál esetek közé. Mikor bemérten a csontit, akár a tigrisek, lekuporodtam. És egy szökkeléssel drága barátocskámra vetettem magam. Mire föleszmélt, csigolyái már szanaszét voltak a földön, hátsó fele és egyik melső lába is csontora volt szedve. De ha összeáll? Gondoltam egyet és az egyik csigolyára haraptam. Ha szilánkokra törik, hogy áll majd újra össze? Ezt a csontropogtatós dolgot még egyszer - kétszer elvégeztem.-Ezt neked-röhögtem fel mint egy nemnormális. Majd megálltam, és elégedetten szemléltem "művemet". A csontváz mégegyszer már nem áll össze!

Areon jóformán, széjjel cincálta a csontváz. Miközben alkotott, leültem, és félre billentettem a fejem. Szokásom volt hogy, amikor érdekel valami félre billentem.
Véletlenül, szánt szándékkal elköhögtem magam.
-Areon nem akarom elrontani a reggeliebédvacsorádat, de ez a csont nem éppen kimondottan friss. De ha örömödet leled benne nyugodtan rágcsálhatod. Sőt! Útra valónak is vihetünk nassolás kép. - Elfordultam és a házikó felé vettem az irányt. De hirtelen visszafordultam, és egy nyakfájós fájás hasított bele a nyakamba.
- Apropó! A fejét különösen csomagold be. Úgy gondoltam gáz bombát csinálhatnánk belőle. Minimum magunkkal viszünk egy pestist, de ez a...... különlegesen negatív illat még a pestist is kinyírja.
Elindultam a házikónk irányába. Igen büszke voltam magamra. Sikerült egy csontvázat kinyírni, Schar segítsége nélkül. De azért a nyakam még mindig fájt.
A házikóba értem, és ahogy beléptem, leroskadtam a padlóra. A nyakam! Égett! Felvonyítottam. Hisztérikusan szedtem a levegőt. Eddig nem fájt ennyire. Körbe néztem. A vizes vödör, ami ott állt a sarokban, ígéretes tükörnek bizonyult. Oda kúsztam. Bele néztem, a vízbe. A köpeny különösen jól állt nekem.....
Viszont!
A nyakamon három seb éktelenkedett, és mintha a többi eltűnt volna. Hoppp!
Most változott.
A seb zöld színnel kifakadt, és elkezdte marni a bőrömet.
A csontváz farkas harapása mérgező volt!
Egyszerre bepánikoltam.

Miután Shirina lerombolta illúzióimat elment. Én pedig egy nagyot rúgtam a koponyába és visszamentem a csermelyhez, hogy számat kiöblítsem, és igyak. Az eső még kicsit esett, de a nap némileg előbújt. Itt van ilyen is? Miután kikászálódtam a vízből, úgy döntöttem visszaügetek a kisházhoz. Visszafele körülnéztem. Rengeteg csont. És egy táska! Odamentem. Kiborítottam belőle mindent. Találtam egy kulacsot, egy ékköves (zafír, smaragd) ezüstláncot, egy bőrövet, némi száraz kenyérféleséget, egy icipici gyémántot és néhány darab száraz kis gallyt. Valószínűleg a táska egy tolvajé lehetett, de ez neki már úgy sem kell...Megörültem. Elindultam a kis ház felé. Büszkén toppantam be, számban a táskával mikor megláttam Shirinát a víz fölött, a zöld valamivel a nyakán. Földbe gyökerezett a lábam.
-Shirina... Mi történik?!

Valami köhögésre késztetett. Mi sem természetes. Elkezdtem köhögni.
Meg forgattam a szemeimet. Kintről lelkes trappolás hallatszott. Areon.... ezt még egy süket is hallaná.
Lelkes, lendülettel, szinte berobbant a rozoga házikóba, szájában egy táskával. Nem mondom hogy jót tett ez a háznak. Kb annyi volt a finomság benne mint annak a lehetőségnek az eshetősége hogy árvaházba szülők költöznek.
Gondolom észre vette a tényállást, és feltett egy fántásztikus kérdést.
-Shirina... Mi történik?!
Sherlock.....Nem látod hogy át deformálódok Hulká? A vakond is látja.
- Téged megharapott a kebelbarátod? Mert engem egy kissé megrágcsált.
Éreztem hogy fajulnak a dolgok a nyakamon, és egy hangos nyüszítéssel adtam ennek hangot.
- Úgy érzem, a nasid harapása fertőző! Auch.....
Beledugtam a fejem a vödörbe. Hirtelen ez tűnt a legjobb ötletnek. Kissé letisztította a sebet, bár nem sokat segített. Kivetem a fejemet a vízből, és tányérnyi nagyságú szemekkel néztem Areonra.
- Úristen! Mi van ha a csontváz a mutáns kis prokariótáit ültette bele a nyakamba! És most a kis embriók elszaporodnak a bensőmben! Az egész nap egy kész tébolynak tűn. És mindez pár darab csont miatt. Szánalom.

Míg Shirina kitombolja magát leülök.-gondoltam. (Ennyit a gamma-sugárzásról) Bár a valami a nyakán nem volt túl bizalomgerjesztő. (prognózis:csöppet sem megbizható xD) A helyzetet kissé irónikusnak éreztem.
-Őh-kezdtem- Esetleg... A másik feled nem tudna segíteni?

Areon leül, és nézte ahogy belső harcot vívok magammal. Talán még NASSOLHATOTT is volna hozzá egy kis csontot.
Ekkor felvetette (szinte foghegyről) hogy nincs e kedvem elő hívni Schart.
De.
Rögtön teára mi? Cukival.
- Areon, ha bajom van nem akarok mindig rá támaszkodni.
Megértését köszönöm. A jegyeket nem váltjuk vissza.
- Keress valami ..... kenőcsöt vagy gyógynövényt vagy mit tudom én mit!
Megpróbáltam felállni. A mancsom nem engedelmeskedett nekem.
Nem tudtam mi hiányzott.

-Őő rendben.-Azzal nyakamon a táskával kimentem. Elsiettem a falucska belsejébe hátha lelek ott valamit. A bibi csak annyi, hogy nem igazán értek a gyógyfüvekhez. Próbáltam visszaemlékezni. Tintavirág... Ha mindenigaz... Ha jól emlékszem a Fhin-erdőben... Inkább odamentem egy csontvázhoz. Semmi. Táska se. És ugyanez egy ideig. Úgy negyed óra alatt találtam 20 aranypénzt, zafírt, egy kulacsot, de gyógyszert sehol. Egy újabb táska. Belenéztem. Ez kell nekünk! :megláttam egy kis ködszert és valami kenőcsféleséget. Azzal visszaindultam és pár percen belül már a kisháznál voltam.

Miután Areon elment, és nem tudtam moccani, bevallom őszintén kissé megrémültem. A méreg blokkolja a mozgást. Nem sokára a lélegzést, a szívdobogást.....
Már éreztem hogy nehezen veszek levegőt. Talán éreztem hogy eldőlök, és lesek a padlóra. De talán már az érzékszerveimet sem éreztem. Vagy igen? Egyáltalán hol is vagyok.....?
Mi a nevem.....
......Mit i csinálok per pillanat...?
Nehezebben vettem a levegőt.... akadozva. Nem jutott elég oxigén a szervezetembe. Úgy gondoltam meg kéne ijedni de nem tudtam mi a szó jelentése. Egy ponton már nem vettem levegőt. Vagy igen? Fiú vagyok vagy lány? ......
.....Mi az a fiú?

Betoppantam a szobába, és megláttam Shirinát a földön. Enyhén megrémültem.
-Shirina! A szel... Kelj fel!-ugrottam oda és megráztam. Nem volt túlságosan magánál. Nem lesz ez így jó... Visszamentem a táskához és elővettem a kenőcsöt meg a kötszert. Raktam a kenőcsből a nyakára, majd azt lazán átkötöttem, hátha az valamelyest segít...De kéne orvost találni, ami elég nehéz lesz. Ekkor gyanús kopogást hallottam meg kintről. Fölborzoltam a bundám. Tökéletes. Már csak ez hiányzott...

//Schar//


Nagy idióta ez a Shirina. Neki áll egy csontvázzal harcolni. Méghozzá nem is akármilyen csontvázzal. Egy mérgezővel. Ilyen hülyét se látni mindennap. Ezt valahol, valaki tanítja neki? Vagy ennyire buta hogy nem képes kiszagolni?
Elkeseredetten próbálkoztam kijutni Shirina testébe, és átvenni az irányítást de nem engedte. Pedig éreztem hogy, gyenge.Most kéne próbálkoznom.
Képes lennék meggyógyítani a fránya testünket, de ő inkább büszkén, fönnhéjázóan nem engedi. Inkább meghal. Figyelmeztetnem kéne hogy ez nem csak az ő teste. Na majd ha kiszabadulok, meg látja mit is altatott el. Egy szellemet nem lehet csak úgy bezárni.
Haragom lesújt.
Egyszer csak éreztem hogy, a nyakát furcsa bizsergés járja át.
..........
Na ne.
Ezt most nem mondhatja komolyan......
MEGHARAPTA????
Ez valami vicc. Nem lehet ekkora sügér, hogy hagyja magát megharaptatni. Várjunk csak......
Hogyha elhagyja Shirina farkas szelleme a porhüvelyt, akkor én kerülök az ő helyére.
Hát ez egyszerűen ragyogó.
Shirina egy életre leköteleztél!!

// Kellemes olvasgatást. Ezegyszer legyen gyereknap ^^//

Még mindig nem tudtam mit tegyek. Shirina nem lehet ilyen hiú! Személy szerint örülnék ha lenne egy "démonibb" oldalam. De akkor se várom meg azt, hogy itt az orrom előtt lépjen át a mennyországba! Felvettem Shirinát. Ekkor az oldalamba hasított az a bizonyos fájdalom. Így nem tudtam mit tenni, letettem Shirinát. El kell mennem segítségért. Legalább Shirinát be kéne vinni hozzáértő mancsokhoz az éjjelre. Bár kétlem, hogy két csavargót bárhol is szívesen látnának. Morogni kezdtem. Földhöz vágtam a táskát. Hmm... kivettem belőle az ezüstláncot. Mégis lesz itt szállás az éjjel? Betömtem a láncot a szíjam alá.Azzal, amilyen gyorsan tudtam, elszaladtam. Beljebbmentem a faluba. Egyáltalán lakhat itt valaki? Elveszettnek éreztem magam. Miért kellett belemennem ebbe a "kalandba"? Már az elején tudtam, hogy bele fogunk halni. Továbbmentem. Egyszerűen senki. Belerúgtam egy kőbe, ami messzire repült. Dühös voltam magamra is. Shirinára is. A barlangra. A hidrára. A csontvázra...Fölüvöltöttem. Olyan farkasost. És meghallottam a lépteket. Fölborzoltam a bundám. A léptek egyre hangosodtak. Majd a ködből kivált egy... Karakál! Nem volt túl nagy, hamar végeztem volna vele. Kis csuklya volt rajta, oldalán egy táska lógott. Bizalmatlanul méregetett.
-Mit keresel te itt? Halált vagy holtat?-szólalt meg. Egy lány volt.
-Egy élőt. Tudnál segíteni?
-Attól függ miben. De tudod a segítség sosincs ingyen.
A kis piszok
Elővettem az ezüstláncot.
-Egyébként Iris vagyok-a karakálnak fölcsillant a szeme-segítek. De miben?
-Értesz a gyógyfüvekhez-kérdeztem bizonytalanul. Bemutatkozni még nem szándékoztam.
-Persze.
-Akkor kérlek gyere-sóhajtottam- az úitársam egy mérgező csontváz megmarta.
-Mikor?
- Úgy 3-4 órája.
-Akkor sietnünk kell. A méreg pár óra alatt hatni kezd... És öl. Mutasd az utat.-Azzal rohanni kezdtem, Iris pedig utánnam.
Mikor odaértünk a karakállány megtorpant.
-Édes otthonom-sóhajtotta és egy könnycsepp gördült le arcán. Azzal bement. Én utánna.
-Meg tudod őt gyógyítani?-kérdeztem kissé aggódva.
-Remélem...-azzal Iris máris kotorászni kezdett táskájában.
Hosszú lesz így az éjszaka...

Furcsa volt körülöttem minden. És kissé homályosan láttam. Pislogtam néhányat. A házikóban voltam. Újfent. Egyszer csak kivált a homályból két alak. Az egyik Areon volt. Hála az égnek. Nem tévedt el! Majd ha jobban leszek, megdicsérem ezért. És a másik egy kisseb volt. Helyes kis csuklya volt rajta, oldalán egy táskával.
Egyre élesebben láttam.
Az arca olyan kis szőrmókossab volt. Sőt! Az egész teste! Egyedül az orra nem. Szürke bundája volt, és sárga szeme. Areon és a szőrmók, lehajolt egy rongy felé. Megfordították. Nem hittem a szememnek.
Én voltam!
Mármint én! A testem! Ott hevert a földön Abba a köpenybe burkolózva, élettelenül. Rajtam voltak a szíjjak, és a gyöngyök is. Tátva maradt a szám. Nem lehettem én, hiszen én itt áltam!
Lenéztem magamra. A testem ködös volt. Oda mentem a szilárdabb testemhez. Lehajoltam mellé. Alig lélegzett. Kifújtam a levegőt amit eddig visszatartottam. Nem haltam meg! Nagy kő esett le a………..hagyjuk. Mintha, hallottam volna valamit, hogy beszélgetnek. De minden úgy hallatszott, mintha víz alatt lennénk. Üres gügyögés.
De ha nem haltam meg….. és a lelkem nincs a testemben……akkor én most hol vagyok? Végig futtattam az agyam az eseményeken. Mintha a válasz már eleve ott lebegett volna a szemeim elött, de eddig mintha nem vettem volna észre.
Kómában vagyok.
Még csak ez hiányzott! Hallotam ilyenekről, hogy komában a szellemünk, kívülről figyel minket, és várja a megfelelő pillanatot a vissza térésre…..de az én esetemben már sanszos a visszatérés. Ott hagytam a testemet, Areonékkal együtt, és kimentem az ajtón. Egy pillanatra megtorpantam. Az egész faluban, szellemek bolyongtak! Mindenki rám szegezte, üveges tekintetét. Voltak, itt medvék, macskafajták, hibrid féleségek, szarvasok meg e félék. Különböző korcsoportban, voltak gyerekek, felnőttek…..öregek…..
Egy pillanatra megbámultak aztán fojtatták, merengő ballagásukat. A gyerekek, anyjuk kezét, fogták, vagy az apjukért. Egy pillanatra elgondolkodtam miért nem mentek el. Hiszen a szellemek, elszoktak menni. Mármint ÚGY el menni. Vagy, tévedek vagy ez a hely nem engedi el őket. Valamiért. És normális énem azt súgta nem akarja tudni miért. Persze a nem normális azt súgta igen, tehát megint két fél között vergődtem. Csúcs. Már holtamban se hagynak békén.
Mivel apámat jöttem keresni, úgy gondoltam láttak valamit belőle. Hátha erre járt. Bár nem tudtam biztosra, hogy mit csinált itt……biztos nem állt le velük teázgatni.
Egy fájdalom ittas sóhaj, és kerestem egy alkalmas delikvenst, akivel szóba elegyedhetek.

Figyeltem Irist ahogy próbál életet lehelni Shirinába. Egy ideje már ülhettem, mert kezdtem elgémberedni. Ekkor újra kopogott valami. Hármunk biztonsága érdekében kimentem terepszemlét tartani. Beleszimatoltan a levegőbe. Fölnéztem az égre. Ekkor láttam meg egy árnyékot. Harci beállást vettem föl. Pár pillananattal későb már a földön voltam. Egy griff. Talán egy szellem. Neked lőttek Areon... A lény csőrével felém csapott. Épphogy kitértem előle. Talpra ugrottam. A szellemnek támadtam. Egyszerűen mintha hozzá sem értem volna. Túl jól meg tudta védeni magát. Jó farkasszokás szerint körözni kezdtem körülötte. Fenyegetően morogtam. Megpróbáltam minnél félelmetesebbnek látszani. Bár egy halhatatlan ellen nem érek sokat. A griff támadott. A csőre elől elugrottam, de a szárnyával elsodort. Mikor talpra álltam, újfent elsodort. Rendben. Nem álltam föl. Átgurultam alatta, és a hátsó lábába martam. Valószínűleg megérezte, mert dühösen, de elhaló hangon felrikoltott. Megfordult. Sárgás szemében olyan harag izzott, amilyet még én sem láttam. Csőrét kitátotta. A fejem felé kapott. Megpróbáltam elhajolni, de sikertelenül. Fejemre óriási csapást mértek. Viszont a griff távozni készült. Jó jel. Tán azt hitte meghaltam. Végezetül visszapillantott és elrepült. Föltápászkodtam. Fejem iszonyúan fájt, bundám, a vértől átázott. De legalább éltem. És egy kellemetlen látogató is lelépett. Visszamentem a házhoz. Iris még mindig ott volt. Kicsit meglepte piszkos, véres ámde büszke betoppanásom.
-Veled meg mi történt...
-Areon-mosolyogtam rá- Semmi érdekes.-elkomorodtam-Shirina?
-Meg fog gyógyulni. Valószínűleg. Egy kis idő.
-Köszönöm.-azzal odaballagtam a kemencéhez és megfújtam a halovány kis parazsakat. A tűz feléledt. Lefeküdtem. Iris fürkésző pillantást vetett rám. Majd a sarokban heverő csontvázra vándorolt a tekintete.
-Any...-kiáltotta elhaló hangon. Láttam ahogy némán sírt. Sajnáltam őt. Nincs annál rosszabb, ha elveszted azt aki fontos az életedben. Shirinára pillantottam. Mi lesz ha meghal?! Régóta nem volt olyan aki egyáltalán hozzám is szólt volna. Ő pedig... Felálltam. Egy ottani takaróval betakartam a csontvázat.
-Sajnálom-sóhajtottam füleimet hátracsapva
-Nem a te hibád Areon. Itt se voltál még-válaszolta Iris
Azzal mindketten némaságba burkolóztunk. Csak Shirina halk, gyenge szuszogását lehetett hallani.

A lelkek folyamatosan bolyongtak körülöttem. Nem tudtam nem észre venni hogy 40% alatt van az IQ szintjük. Pár gyerek kavirnyált a lábam alatt.
- Hess!!
Arrébb csusszantam. Nem hiszem el, hogy senki nem hajlandó szóba állni velem. Komolyan, ekkora intelligenciával rendelkezik a társaság nagy fele? Kívül állónak éreztem magam körülöttük. Míg nem meg akadt a szemem egy sötét bundájú farkason. Egy kisses-nagyobb farakáson csücsült, és "talán" engem nézett. Egy köpeny volt rajta,melynek csuklyáját mélyen a szemébe húzott. Csak a szája, és egy kicsit az orra volt ki. A szőre fekete volt. A köpeny szintén fekete. Meglehetősen sötét farkas volt. Talán túl sokáig bambultam őt, mert felém kapta a fejét és elmosolyodott.
WÁÁÁÁÁÁÁ.
Ha lett volna most szívem majdnem kiugrott volna a helyéről. Sötét alak volt. TÚL sötét. Olyan sötét alak akivel nem állnék le egy két szóra. Talán még egy félszóra sem.
Már épp fordítottam volna neki hátat, amikor a szemem sarkából észre vettem hogy le száll a fákról. Szálljon csak..nem az én dolgom...
Viszont felém vette az irányt.
Nos ez már az én dolgom! A farkas rohamosan közeledett, én meg nem tudtam mitévő legyek...No meg magasabb is volt nálam Max két fejjel. Még mindig mosolygott, gondolom a pózomon. A lábaim hasonlatosak voltak a tenger hullámaihoz, a köpeny meg......... gondolom érdekes festhetett rajtam. Nem áll meg míg pontosan elém nem érkezett. Leült. Én is leültem.
-Lám, lám! Mit kóvályog itt egy ilyen szemre való, csinos, ifjú hölgy?
A hangja mély volt, de ugyanakkor szelíd is.
Mit érdekelt engem hogy milyen a hangja? Egyenlőre lázasan törtem a fejem mit válaszoljak neki. Vagy lekoppintom vagy, válaszokat csikarok ki belőle. Talán látott valamit apámból. A mosoly még mindig ott játszadozott a száján.
- Az apámat keresem. Esetleg nem látta errefelé?
- Talán igen.
- Talán? Ez nem igazi válasz.
Mintha arc izmai alappállása a mosolygás, üzemmód lett volna.
- Nem igazi, de mi se vagyunk igaziak, nem de bár? Ha válaszolok a kérdésére önnek is válaszolnia kell egy kérdésemre.
Össze szűkült a szemem.
- Nem ígérek semmit.
- Ugyan hölgyem! Nem kéne ilyen gyanakvónak lennie....
- A kérdésem változatlan. Egy magas, fehér bundájú farkast keresek, úgy 40-év körüli lehet. Szellem. Látta errefelé? És ha igen merre ment?
- Ez már két kérdés.
Ha nem mondja nem jövök rá magamtól.
- Akkor? Látta erre?
- Igen.
Megpróbáltam nem kimutatni izgatottságomat, hiszen ez volt eddig a legfrissebb nyomom róla.
- És merre ment?
- Ez már a a harmadik kérdés.
Várakozóan néztem rá, ő meg egy sóhaj közepette megadta magát.
- Egész biztos hogy erre járt. Megszállt valamelyik kunyhóban, de már nem emlékszem melyikben. Látja azt az ösvényt ,ott? Arra ment tovább. Akar hallani egy titkot? Nem tudom mit csinált itt. Még egyet, mielőtt telhetetlen lesz és nem lesz képes vissza tartani a kérdéseit? Ez a szellemesedi nem is olyan rossz móka mint hittem.
Ellen állhatatlan késztetést éreztem aziránt hogy megüssem. Kezdett pimasszá vállni. Az az önelégült vigyor meg még jobban idegesített. De azért visszafogtam magam, és csak a fogaim közül szűrtem ki a szavakat.
-Köszönöm. Halljam az ön kérdését.
A hangja átváltott halkabba, és közben sértően közel hajolt hozzám.
- Megtenné hogy elásná a testemet? Ha nem ássa el örökre itt fogok bolyongani és.....it maradok örökre.
Felszegtem az állam.
- És mi van ha nem teszem meg?
Elvigyorodott.
- Meg fogja tenni mert ha nem, az adósom marad. És ha nem teszi meg, egész életében kisérteni fogom.
Gondolkodás nélkül bólintottam.
- Áll az alku. Már csak vissza kéne jutnom a testembe.
- Ezen segíthetünk.
Meg forgattam a szemem.
- Kérem kíméljen meg a sületlenségeitől....
Halkan felnevetett.
- Vigyen oda a testéhez és......majd én segítek vissza jutni.
Akár tetszett nekem akár nem, benne volt minden reményem. Meg kellet bíznom benne. Hiszen másban nem tudok megbízni.
- Egyébként Eugén a nevem. És az öné?
Most én mosolyogtam.
- Túl sok kérdés......

Az eső újfenn esni kezdett. Iris még eljőtt Shirina mellől.
-Életben fog maradni-jelentette ki.
-Egy életre hálával tartozom neked.-mosolyogtam. Odamentem Shirinához. Felvettem. Esetlenül a tűzhöz vittem. Majd alatta én is összeroskadtam. Shirina nem volt nehéz de fájt az oldalam. Ez gondolom Irisnek is feltűnt, mert rögtön megkérdezte
-Jól vagy?
-Persze.-sóhajtottam. De Iris nem hitt nekem. És a sebekkel, az oldalammal és a fejemmel engem is kezelésbe vett... Nem tudom hogy csinálta, de aztán egész jól éreztem magam.
-Ömm... Köszönöm.
-Szóra se érdemes.-Iris ásított és Shirina mellé feküdt. Hihetetlen, hogy elsőre mennyire barátként bánik velünk. Lekuporodtam melléjük, de nem aludtam.

Elvezettem Eugént a kunyhóhoz. Végig szorosan mögöttem jött. Bevallom túlságosan is szorosan. Nem tudom mi késztette arra hogy ENNYIRE szorosan jöjjön. Jó hogy nem akart a fenekembe bújni. Ismét meg forgattam a szememet.
- Mond csak kedves Eugén neked fel tett szándékod az őrületbe kergetni??
- Igen.
Pompás. Ne tudtam mi hiányzott.
- Csúcs.
Egyszerre akartunk bemenni mindketten a bejáraton, aminek az lett a következménye, hogy két csinos tomporunk beszorult.
Az égre emeltem a szemeimet. Eugén csak kuncogott.
- Tudod Eugén..létezik az a szokás.....az a neve hogy, UDVARIASSÁG! Tudod? A hölgyekkel szemben minden tisztességes farkas betartja ezt a szokást.
- Semmibaj! Addig dumcsizhatunk!
-Ki mondta hogy dumcsizni akarok?
- Mivel beszorultunk........természetesen miattad, az a legjobb elfoglaltság hogy dumcsizunk...kezdjük a neveddel.....
Köpni, nyelni nem tudtam.
- Mi az hogy miattam????!!!
Felnevetett, és egy félre érthetetlen nézést vetett, a hátsómra.
- Tudja hölgyem példátlanul nagy tompora van!
Az egész éjszaka egy tébolynak tűnt. Az egyetlen épeszű szellem aki látott valamit apámból, egy udvariatlan tuskó volt, aki szerint nagy a tomporom.
NEM nagy a fenekem......
Elkezdtem hátra fele tolatni. Akár sérti a becsületemet akár nem, nem állhatunk egész nap a küszöbön, azon morfondírozva kinek nagyobb a feneke!
Eugén előre ment, én meg utána. A testem jobb színben volt, és a lélegzésem is erősebb.
- Jó az illatod kedves.....
- Shirina.
- És a neved is szép.
Csúcs. Most hogy ezt így lebeszéltük....
- Na varázsolj nekem egy választ....hogy jussak bele a testembe?
- Ahogy kijöttél.
- Tudod bazi sokat segítettél ezzel.
Elvigyorodott, és lefeküdt, a földre.
- Táncold körbe a tested, közben tapsolj hármat.....én közben így csinálok- az ujjait össze vissza mozgatta, mintha egy roham jött volna rájuk.- Aztán ha kész van megnézzük sikerült e.
Eugénnek fingja nem volt az egészről. De azért a lelkem mélyén (egy kicsit) mosolyogtam rajta. Jópofa egy farkas fiú volt.
Hirtelen fájdalmas érzés szorította össze a mellkasomat. A fájdalomtól lerogytam a földre. Eugén aggódva ugrott oda fölém, és a nevemet kiabálta. De nem figyeltem rá. Csakis arra hogy egyre jobban érzem a környezetemet, érzem a tűz melegét, és a fát a mancsom alatt. Még egy utolsó pillantást vetettem, Eugénra.
Nem árulta el a teste helyét!
- Eugén hol van a tested???
Riadtan nézett vissza az arcomra.
- A patak.......
A többit már nem hallottam. Eugén alakja elmosódott, és eltűnt. Végül rájöttem hogy már nem is őt nézem igazából. Igazából már semmit sem nézek. Sötétben vagyok. Kinyitottam a szemem és felugrottam a hejemről.

-Shirina!-ugrottam föl elképedve és Iris is fölkelt.
Huhh. Világmegváltó pillanat. Shirina él! De melyik fele? Csöndben álltunk egymásra meredve.

Miútán felpattantam, kissé kótyagosan, de körbe pillantottam magam körül. Se kísértetiesen hasonló test, se Eugén. Ránéztem a szőrmókra. Rávetettem magam.
- JAJJJ de aranyos vagy! Úgy megzabálnálak! - össze vissza nyalogattam, míg végül csurom vizes nem lett.
Megtörölgettem a számat, és most vigyorogva Areonhoz fordultam.
- Areon kéne egy szívesség. El kéne ásni egy hullát. Segítesz?
Válaszát nem várva kisétáltam az ajtón. Mivel tudtam mit fog válaszolni nem kellet megvárnom. Kissé nagy kő esett le a szívemről hogy nem látok üveges szemekkel bolyongó szellemeket az udvaron. A patak felé vettem az irányt. Megtorpantam, és a nyakamhoz kaptam. A Seb majdnem teljesen eltűnt. Úgy tűnik Schar is besegített egy kicsit, bár ennek kicsi az esélye. A szőrmók jó munkát végzett! Majd később meghálálom még egy adag nyállal. Jó nagy ívben kikerültem, a csontváz maradványait.Már messziről hallottam a víz csobogását, és elindultam afelé. Körbe néztem, és szimatoltam. Eugén azt mondta errefelé van a teste. Csak nem vágott volna át....
Tovább mentem a víz partján. Megcsapta az orromat a szag. Egy farkasé volt. Oda sompolyogtam, és keresgéltem a holt testet. Végül rá akadtam. Még csak pár napja mehetett el. Lehetséges hogy őt is az a csontváz ölte meg aki mi ránk is rá támadt. Szegény Eugén. Ha pár nappal korábban érkezünk talán segíthettünk volna rajta. Oda mentem mellé. És megláttam hogy.....
....Vigyorgott.
Egy könnycsepp csúszott végig az arcomon. Én is elmosolyodtam. Az arca békés volt, és vidám. Mintha nem is lenne halott, hanem csak valami jó álma lenne.
Körbe néztem vajon merre lehetnek Areonék. Hiszen egyedül nem tudom elkaparni.

Na ez Shirina.Iris mosolyogva megrázta magát.-Menjünk-mondta Iris-Hát jó. Bár igazán nincs kedvem hullákat elásni.-Lehet , hogy találkozott valakivel. Lélekvándorlás-szólt szelíden Iris és dorombolva hozzámbújt, majd kiment. Elfórdítottam a fejem és utánnamentem. Shirina nyomát követve leértünk a patakparthoz. Ő épp egy halott felett gubbasztott.-Ismerted?-kérdeztem tökéletesen elpalástolva nemtetszésem és félelmem. De úgy tűnt Shirina eléggé maga alatt van.-Hova vigyük?-kérdeztem immár inkább csöndesen, együttérzően.

-Na ja. Kemény fél óráig ismertem. - Körbe pillantottam hol lenne neki jó helye. Igazából ez a hely tökéletesen nem felelt meg semelyik hullának.
Végül egy Barackfa mellet döntöttem. Szóltam Areonnak hogy segítsen oda vinni Eugént. Közben elmeséltem neki i is történt miközben, barangoltam, és hogy merre látta apámat tovább menni.
Mikor már Eugént elkapartuk, sőt csináltunk neki egy fejtáblát, A kis szőrmókon gondolkodtam.
- Hé! Szőrmók Gyere csak ide!
A Szőrmók kétségbe esetten próbált eliszkolni, de én megfogtam a fogaimmal köpenyét és magamhoz rántottam.
- Engedj el! - sipákolta az apró szőrös barát.
- Mi a neved szőrmók?- csak eszeveszetten simogattam
- Iris. Elengednél???!!
Elengedtem.
- Iris nincs kedved velünk tartani? Tudod hasznos ezen a tájon egy hozzá értő mancs.... és különben is...Areon mellet túl izgalmas az élet.
Iris kissé meglepődött. És kissé zavartan bólintott.
- Talán egy darabig elmegyek veletek......de azután már magatokra kell számítsatok....nem tudlak mindig megvédeni titeket.- Fennhéjázóan a körmét kezdte nézegetni.
Meg forgattam a szemem. Nem hiányzott nekünk más, csak egy beképzelt szőrmók.
-Kérlek....ne zavartasd magad.
- Nem zavartatom.
Felmászott a hátamra és kényelembe helyezte magát rajta. Nem tudtam nem meghökkenni.
- Mond csak kényelmesen fekszel odafönt?!
Kissé fészkelődött és halkan kuncogott.
- Esetleg van egy párnád?
..................
- Na azért nem kéne ennyire hálásnak lenned!- csattant fel.
- Hálásnak? Nekem? Te neked kéne nekem hálásnak lenned! Be fogadtalak!
- Mi az hogy befogadtál? A magam ura vagyok!
Miközben civakodtunk máris indultunk el arra a kijelölt útra amit Eugén adott nekem. Még a vállam fölött hátra pillantottam, és talán csak a képzeletem játszott velem, de Eugén elmosódó alakját pillantottam meg, aki integetett.
Csúcs egy...egy rémálommal több...

Segítettem Shirinának. Elmesélte mi volt "utazása" közben. Sajnáltam Eugént. Nem lehetett rossz arc. Végül, miután Shirina és Iris kitombolta magát tovább mentünk. Mert nem én találtam Irisre. Lehet hogy Iris gyógyította meg Shirinát, de... Egy rohadt "kössz"-t nem kaptam. Megforgattam szemeimet, és kicsit mérgesen fölsóhajtottam.
Miközben mentünk, elgondolkodtam. Ha szellem lennék... Látnám a szüleimet? A halott barátaimat? Egy pillanatra felnéztem. Cikázó alakokat. Denevérek? Vagy madárszellemek? Ki tudja. Amíg hagynak én is hagyom őket.
-Egyébként... Tudjátok, hogy merre megyünk?-kérdeztem.
-Rom-ba-szólalt meg Iris a legtermészetesebb módon.
-Romba?-szólaltunk meg Shirinával egyszerre
-Oda minek? Nekünk annyi...-akkor jutott eszembe, hogy Shirina az apját keresi-de ha nagyon muszály...

// Mintha helyettem is beszélnél... //

- Romba.....- egy ideig elgondolkodtam mi is ez a rom, de nem lehet annyira rossz mint Allon volt.
Az ösvény ugyanolyan, veszélyesen hívogatott mint az előző. A sötét fák mintha ugyanúgy álltak volna. Kirázott a hideg. Brrrr. Iris talán kissé melegített, e nem mondhatom hogy, olyan veszedelmesen "könnyű" volt.
Sózsák.....
Az Út Allonba talán hosszabb volt mint az előző.És kezdtem éhes lenni. A patak szerencsére ott csörgedezett mellettünk, de nem voltam olyan szomjas.
Areonra pillantottam. Kissé durcásnak tűn. Pff....majd kiheveri.. ()

// Most én lenni Petrikdzsén //

Mentünk a patak mellett. Az út ugyanolyan veszélyesnek ígérkezett, mint amelyik Allonba vezetett. Kissé még mindig be voltam sértődve, de úgy döntöttem, hogy nem kezdek el hisztizni. Megszólaltam
-Tulajdonképpen mi is ez a Rom?-kérdeztem. Mertem remélni, hogy ott jobb a helyzet.
-Egy ehhez hasonló hely-mondta Iris- ugyanolyan kihalt vidék mint ez.- Remek. Gondoltam ennél rosszabb már nem lehetne. Vagy mégis?
Még mindig fölöttünk repkedtek az apró lények. Úgy követtek minket, mintha árnyékaink lennének. Elég nyugtalanító volt, főleg hogy egyre lejjebb szálltak. Ilyenkor hangos morgással adtuk tudtukra, hogy távozzanak. Visszahúzódtak, de ugyanúgy követtek ez után is