Allon a veszedelem végvára

Az ösvény.
Igen kietlen volt. Az ösvényen elhelyezkedő gyatra utat, kihalt növények és fák keretezték. Megborzongtam miközben elhaladtam mellettük. Ilyen kietlen, é baljós tájakon résen kell lenni!
Nyomban elkezdtem szimatolni, hogy nem a leselkedik ránk veszély. Figyeltem a lépteim halk puffanására a hamuban. Nem volt semmi. És senki. Kihalt,élettelen vidék. A madár se jár erre. De ki tudja.... lehet hogy az ismeretlen lények ezek mögé a furcsa ismeretlen szagok mögé rejtőznek. Tovább haladtam. Néha hátra, hátra néztem hogy Areon él e még. Hát megnyugodtam. Ott lépkedett, lassan és elnyújtottan. Kissé aggódtam a sebei miatt.Majd ellátom ha egy védett helyre érünk. Anyám tanított valamit a gyógyításból.....de már nem nagyon emlékeztem rá. Majd felelevenítem.
Megtorpantam.
A szag, alattomos kígyóként kúszott be az orromon. Szippantotta egyet belőle. A szag letért az útról.
- Maradj itt.-mondtam Areonnak.
Letértem az ösvényről, be a hamu borított fák, és bokrok közé. A szag erősödött, míg nem egy hulla mellé értem. Felsikkantottam, de ez csak egy elhalt, leheletnyi finom sikkantás volt. Nem is kel több. Még ennyivel is elárulhatom a helyzetünket. Közelebb osontam a tetemhez. Oda kúsztam. Körbe, körbe néztem hogy nem e leselkedik e valaki rám. Nem láttam senkit. Nyeltem egy nagyot, és a szívem elkezdett hevesen verni a félelemtől. Talán van a tetemen olyasvalami ami hasznos lehet. Táska, kés, kard, vagy egy tör...élelem...víz.....
Miközben átkutattam a hullát nem figyeltem a környezetemben történő eseményekre.

Némán követtem Shirinát. Nem tudtam merre megyünk, de mindenem rémesen fájt. A szagok nagyon furcsák voltak. Olyan baljósak. Ki tudja mik lehetnek itt. Aztán Shirina érzett valamit. Én is. Bár nem túl jelentős valamit. De Shirina mondta hogy maradjak ott. Eleget tettem kérésének. Miután elment, elnyúltam a földön. Ekkor hallottam meg valamit. Halkan morogtam. A "valami" nem adott több életjelet. Ekkor Shirina sikolyát hallottam. Nem volt hangos, de épp elég volt ahhoz hogy eláruljuk hollétünket. Felkeltem. Útitársam után indultam. Amikor odaértem megláttam a halottat.
-Te jó ég...-suttogtam.
A veszély közeledett.

Először nem a legnagyobb élvezettel, nyúlkáltam a halott medvéhez. Mert ugyebár medve volt. Talán pár napos. Az a tudat se vigasztalt hogy a valami ami megölte ezt a medvét még mindig él. És talán csak pár napra lehet tőlünk. Nyeltem egyet. A hátam mögül, lépteket hallottam. Hátraszagoltam. Areon. Sóhajtottam.
- Nem kellet volna letérned az útról. Nem biztos hogy visszatalálunk.
Nem baj. Most már biztos hogy elvesztettük az ösvényt. Csúcs.
- Sebaj. Segíts megmotozni hátha találunk valami értékeset.
Nem először kutattam át hullát, de gyanítottam nem is utoljára. Mindig undorral töltött el. És talán egy kis sajnálkozással is. Ilyenkor mindig fejbe kólintott a gondolat hogy "Neki már úgy se lesz rá szükségük". Találtam a hullán, egy bőrtáskát. Benne egy tőrrel, vizes kulaccsal, és egy térképpel. Hálát adtam az égnek. Egy térkép, és némi víz. Veszély esetére egy fegyver. Elragadtam medvéről a táskát és Areonhoz fordultam.
- Areon! Igyál!
Először a sebesültek.

-Jól van na. Csak meg akartam nézni hogy minden rendben van-e -húztam el a szám szélét.- Egyébként, ha az út nem mozog simán visszajutunk. A szagokból legalábbis.
Odamentem a hullához. Ki ölhetett meg egy ekkora állatot: a medve eléggé ki volt csavarodva. Szerintem a gerince törhetett el. De a nyaka is át volt vágva. Csúnya halál. Miközben a medvén próbáltam találni valami használhatót, esetleg használhatatlant, Shirina megelőzött. Talált egy kis bőrtáskát. Abban pedig egy tőrt, egy térképet, és vizet. A vizet odaadta. Ittam egy kortyot, majd visszaadtam neki. Itt úgy se süt a Nap, egyhamar nem fogok kiszáradni. Beleszagoltam a levegőbe.
-Visszamegyünk?-kérdeztem érdeklődő tekintettel.

A város ma is síri csöndes volt, akár egy temető éjszaka. Ezt a némaságot két újonnan érkezett idegen zavarta meg. Az utcákon és házak tövében halottak feküdtek, a sárkányokat leszámítva minden fajból. Mozdulatlanul, mint mindig, amikor várakoznak. Hús már rég nincs rajtuk, hiszen olyan régóta "élnek" már...némelyikükön azért van némi mumifikálódás.

Az egyik csontváz farkas is ott támasztotta a falat az idegenek közelében. Jó pókhálós volt, holott itt még igazi pókok sem éltek. Gerincén - ami hajdan a dereka volt - egy övtáska lógott, benne egy vándor felszerelésével. Egy kis víz, kötszer, gyógyszer és némi ennivaló, ami már rég kiszáradt.

Sok hasonló csontváz hever az utcán. Így csalogatják magukhoz közel azt, aki óvatlan és úgy jön ide, hogy nem is tud semmit az itteniekről.

// A várba ne menjetek, mert ott már démonok vannak, amihez legalább 2-es szint kell! A könyvtárban ezekről is írni fogok. A csontváz mozgatását rátok bízom (ha esetleg befelé indulnátok), lesz még elég. Legyetek óvatosak, további jó játékot! //

Visszavettem a vizet.
-Areon ki kéne mosni a sebeidet. Nem lenne jó ha el fertőződne. Legalábbis neked.
Azért dugiba én is ittam belőle pár kortyot, bár nem voltam teljesen biztos abban hogy iható e. De már annyira gyötört a szomjúság hogy nem érdekelt. Egy kissé csillapította a torkomban lévő porfellegeket, de azért ne essünk túlzásba. Míg vártam hogy Areon felmérje a testében esett károkat, én szétnyitottam a térképet. Anloana világtérképe. A legkisebb falutól a legnagyobb városig. Felkúszott a tekintetem a térkép bal sarkába. Drezden. Nyomban félrekaptam a tekintetemet. Megköszörültem a torkomat. A térképet eltettem a táskába. Egész aranyos kis táska volt. Világos barna színű, csattos. A csatt egy kardot formált. Ami szintén nagyon szépen ki volt dolgozva. Elővettem a tört. Veszélyesen csillogott az acél, szürke pengéje. Vészjóslóan meredezett az éle felém. A markolat gyönyörű volt. A kard markolata fölött egy vörös gömbölyű rubint helyezkedett el, amit vasból indák kereteztek. Az indák pedig felkúsztak a kézvédőre. Többet ér mint az életem. "Szegény ördög". Gondoltam egy mindent sejtő pillantást lövelve, a medve felé. Tovább kutakodtam a táskában. Megvagyunk mentve!!! Találtam két pogácsát.
- Háhá!!! Ezt sasold Areon!
Oda dobtam neki az egyik pogácsát. Elégedetten elkezdtem rágcsálni. Miközben figyeltem a tört.
-Eltulajdonítom ezt a tört, rendben van???
Elkoboztam a medvéről a tör tartót, és magamra kötöttem.

-Semmi bajom se lesz.-mosolyogtam-ennél rosszabbul is voltam már. Helyes kis tőr. Tetszetős.-kéne egy kard.-gondoltam -Régen volt egy. Rém könnyű kard volt. Úgy 30-40 centis lehetett, nem volt túl nagy, de még a könnyebb acélt is átvitte. Markolatán egy pici,fehér farkasfej volt. Mindig ott lógott az oldalamon. De mikor foglyul ejtettek, legnagyobb bánatomra elvették tőlem. Gondolataimból az ébresztett föl, hogy Útitársam dobott nekem egy pogácsát. Nem voltam túlzottan éhes. Igazából csak aludni akartam egy kicsit. Inkább odaadtan pogácsát Shirinának. Éhesebbnek tűnt nálam.
-Jó ötlet.-válaszoltam a tőrrel kapcsolatban-hátha még szükség lesz rá.
A halott medvére néztem. Sajnáltam a fickót. Nem nézett ki túl öregnek. Lehet hogy még most is egy család várja?

Areon vissza dobta a pogácsát. Sebaj. Jó lesz későbbre is.
-Areon nem akarok ünnep rontó lenni. De vissza kéne térni az ösvényre. Menjünk. Talán van itt egy nagyobb fali ahol meghúzhatjuk magunkat.
Elindultam vissza az ösvény felé. A szagunk nyomott hagyott így könnyű volt vissza találni. Pár perccel később már az ösvényen ügettünk. A táska egyre jobban tetszett. Lágyan ütődött neki az oldalamnak, közlekedés közben, és egyáltalán nem zavart. Ellentétben a többi táskával ami eddig mindig zavart. Nem voltam egy táska mániás. Megálltam. Észre vettem hogy nagyon észre vehetően mozgunk. Tudom hogy Areonnak most nehéz mennie ilyen állapotban, de ügyelnünk kell hogy nehezen lehessen észre vehetni minket.
-Areon...tudom hogy neked most nehéz a közlekedés..de megtennéd azt a szívességet hogy....lágyabban ütközik a talajnak a mancsod? Nem muszáj, de szükséges.
Szimatoltam. Éreztem hogy nem olyan messze van egy lakott terület. Talán menedéket kérhetnénk tőlük, és valami élelmet.

Shirina mögött ügettem. Majd megkért hogy mozogjak csendesebben. Olyanok voltunk mint a macskák. A levegő különböző szagokat hozott. Ezek szerint erre laknak. De kik? Tudtommal erre szellemek és démonok vannak. Meg persze halottak és egy rakás csont. Megállni viszont nem akartam. Éreztem, mintha valami a nyomunkban lenne.
Egy pillanat alatt világosabb lett. Mintha tűz lenne a távolban. Ezek szerint tényleg van itt hús-vér élőlény?

// Mi az hogy világosabb lett te hobbit? Itt csak nagyon ritkán süt a nap, hogy a nazgul vinne el XD //

Mivel láttam hogy a távolban az ég alja SÖTÉTEBB lett, úgy gondoltam menedéket kellene keresni. Már nem is tudom mikor aludtunk utoljára. Elindultam a szagok után. Talán maradtak túlélők. Vagy túlélő táborok. Bár kicsi az esély rá hogy, két idegent befogadnának. Sietősre vettem a tempót. Öt perc múlva az megláttam az első házat. Az ösvény pont ide lyukadt ki. Hátborzongató táj volt. Az ajtók kinyitva, az ablakokból kifelé fújta a szakadt függönyöket a szél. A táj sötétbe borult, csak a hold világított. És a házak tövében sűrű ködréteg gomolygott.
Fel állt a szőr a hátamon. Megvártam hogy Areon beérjen. Jócskán lemaradt de hallottam a mancsai lágy puffanását a földön. Meg forgadtam a szemeimet.
Rendben!
Oké!
-Areon javíthatatlan vagy!

// nem a fák közül jövünk ki? XD Mert akkor a lomb már nem takar minket:P//

Egy idő után újra hallani lehetett. Legalábbis engem. Ezt Shirina is szóvá tette. Mérgesen néztem rá.
-Az egy dolog, hogy te származásod miatt halkabban tudsz suhanni-suttogtam. Nini egy ház, a nagy ködben. Hogy megmutassam Shirinának, hogy igenis tudok halk lenni, a nyitott ajtóhoz osontam.
-Shirina. Most az egyszer, te maradj itt.-sóhajtottam.Benéztem a nyitott ajtón. Rövid teketóriázás után pedig be is léptem valaki volt otthonába. A sötéthez pár másodperc alatt hozzászokott a szemem. Valami hevert a sarokban. Ha nem tévedek egy halott. Közelebb mentem. Igen, egy karakál hullája. Szegény kis macska... Körülnéztem. Találtam egy poros, de körülményekhez képest egész jó állapotban levő takarót. És egy falon függő táskát. Meg a sarokban egy halványan pislákoló mécsest. Sőt mi több, még egy kis asztalkát is, amin volt némi néhánynapos elemózsia. Kikukkantottam az ajtón.
-Szerintem ide már senki se fog hazajönni.-mondtam Shirinának.-Gyere be.- Esteledik.

// De igen te csirke harcos, onnan jövünk ki de azért nincs annyi bozót ott hogy, ott hagyod a fél teve lábad! Semán észre veszed hogy ki e égeti e a retinádat te hobbit //


Areon belépet a házikóba. Még hogy a származásom miatt ! Chh! Dühösen prüszköltem felé, mikor parancsolgatott nekem. Durcásan leültem a ajtó mellé, és vártam hogy ki dugja az aranyoskedvesdrágacuki buksiját. Össze ráncoltam az orromat. Szokásom volt e mikor megsértődtem. Szippantottam egyet. Valami nem volt stimmel. Magam mellé néztem. Abban a pillanatban visszahőköltem.
- Azt a büdös,mocskos.....
Ezeknek mindig a frászt kell rám hozniuk? Ez a szexepiljük? Anélkül nem is élet az élet ha nem hozzuk szegény (aranyos kedves szép okos) Shirinára a frászt? Sóhaj hagyta el az ajkaimat.
A csontváz kísértetiesen, meredt maga elé. Talán egy nagymacskáé volt. A ruházata alapján katona lehetett.
-Szerintem ide már senki se fog hazajönni.-szólalt meg távolabbról Areon. Gyere be, esteledik.
Milyen kedves.....behív egy olyan házba amibe én is tökéletesen betudtam volna menni...
Nem tudom miért lettem ilyen hisztis. Talán a fáradság oka. Vagy a Hidra. Mostanában nagyobb gondokkal kell küzdenem. És őszintén...inkább a Hidrát választanám.
- Kedves tőled hogy beinvitálsz.
Beléptem a szobába. Aranyosan berendezett, kedves szoba fogadott. Még talán tetszett is volna ha nem csúfítja el egy hulla a sarokban. Egy macskáé. Csúcs. Egy kandalló, egy asztal, és két szék is be volt állítva. A kandalló kihűlt volt. Viszont a a peremén találtam egy tűz szerszámot. Be hajigáltam pár darab fát a kandallóba, és a szerszámmal ügyetlenül tüzet csiholtam. Egy ideig fújtam a fát, aztán mikor láttam hogy már nyugisan ég oda ültem a tűz elé melegedni.
Az asztalon majdnem friss étel hevert. Vééégre.
-Na! reggeli!
Hirtelen belém hasított egy gondolat foszlány.
-Areon.....ha itt a hullákra a por is rászállt, és jobbára csak a csont maradt belőlük....hogy lehet hogy két napos kaja van itt?
Lélegzet visszafojtva vártam a válaszát.

Láthatóan Shirina bepipult. De azért bejött. Mielőtt elkezdte volna elfogyasztani a cipó szerű valamiket egy jó kérdést vetett fel: ... Hogy lehet hogy két napos kaja van itt?
Erre nem gondoltam.
-Eeee nemtudom... Lehet hogy mégse vagyunk egyedül?

Megszagoltam a cipót. Teljesen természetes szaga volt. Nem mérgezett. De azt nem tudtam megállapítani hogy meg e van átkozva. Megérintettem. Kissé kemény volt de gondolom ez természetes.
- Nem tudom Areon de fent kéne lennünk őrködni. Veszélyes helyen vagyunk, ez már nem Fhin.
Az ételhez még mindig nem nyúltam, elővigyázatosságból. Lefeküdtem a tűz elé. Figyeltem a pattogását. Mintha az összes napi fáradság rám nehezedett volna. Igyekeztem nyitva tartani a szememet De hiába. Néha néha kinyitottam, de éreztem hogy reményvesztett küzdelmet játszok saját magammal. Mélységes álomba merültem.

Hát jó. Shirina elaludt. Én mikor fogok? -Kiültem az ajtóba. Néztem a tájat és a holdat. Vajon milyen élet leheett itt? Lefeküdtem. Farkashoz méltóan lehunytam szemeimet. Éberen aludtam. A legkissebb neszre is felriadtam. A szél fújt. Jó volt tudni, hogy ezegyszer nem vagyok teljesen egyedül. -Shirinára és a fölötte lobogó tűzre néztem. Mintha nem is Allonban lennénk.

Egy csepp esett az orromra. Elfintorodtam. Már megint? Csak nem akarja újra játszani? Áhh ezt nem hiszem el..... Még egy csepp. Felmorogtam és talpra bukfenceztem magam. Vicsorogtam, és a földet kapartam. Most komolyan.... ez csak egy víz csepp volt. A dühömet kordában kéne tartanom, mert a végén tényleg túlzásba viszem. Mindegy. Vissza aludni már úgy se tudok. Kinyújtóztam, ásítottam egyet, és körbe néztem. Az egyik fogason lógott egy köpeny. A mai reggel hidegebb volt mint a többi. Tehát felvettem. Az egyik szekrényen találtam egy kitűzőt és össze tűztem magamon. Esett az eső. Felnéztem. A tető nem volt egy vízálló mert, szalma tetős volt. Kint borús volt az ég, és csak dörgött. Areon úgy aludt mint a bunda. Nem bíztam őt meg azzal hogy, őrködjön? Meg forgattam a szememet.Körbe néztem hogy nem e loptak e el semmit az éjszakaleple alatt. A tör, a térkép és a pogácsa megvolt. Nem akartam Areont felkelteni, úgy hogy simán kisétáltam ajtón, és úgy döntöttem körbe nézek a környéken. Önkéntelenül az ajtó felé néztem. A szívem kihagyott egy ütemet.
A csontváz eltűnt.
Nem tudtam nyelni.

// ne tessék haragudni. Az éber alvásom nem ez xP//

Shirina felkelt. Körbenézett. Csukott szemmel hallgatóztam. Az eső időközben eleredt. Miután Shirina kiment mellettem, felálltam. Nyújtózkodtam. Csak most éreztem meg, hogy is vagyok. Halkan felnyüszítettem, és kisétáltam. Shirina kinn állt halálra vált fejjel. Ha jól emlékszem ott volt valami. De most semmi. Tényleg elaludtam volna? Ó én hülye! Idegesen Shirinára pillantottam.

// Ezt nevezed te éber álomnak? XD Az a csonti harcos el is vihette volna a cipőmet míg alszom XD //


Láttam hogy Areon kijött az épületből. Egyelőre még mindig a falat bámultam ahol este még a csontváz feküdt. Hova tűnhetett a csontváz? Körbe néztem. Elindultam. Szimatoltam. Nem éreztem új szagot. Minden olyan volt mint az előbbi este. Magyarul senki új se járt itt. Már csak egy logikus magyarázat maradt: A csontváz életre kelt.
Bár ez messze volt a logikus magyarázattól.
Logikus magyarázat!
Ezt én mondom aki egy Hidrával harcolt.
Oké.
Tovább kerestem a csontvázt. Már lassan az összes házat átkutattam. De semmi. Nem találtam meg. Nagyon idegesített hogy nem tudom hol van. Kétségbe esetten leültem. Egyszer csak meghallottam a víz zubogását. Egyszerre olyan szomjas lettem, hogy nem tudtam megállni: Oda szaladtam.
Egy kisseb fajta patak. Egy fájdalom mentes sóhajtás szakadt fel a torkomtól, és belegázoltam a vízbe. Elkezdtem lefetyelni. Hallotam hogy mögöttem csobban valaki. Gondolom Areon. Mit sem törődve vele továb ittam.
- Areon igyál te is! És könyörgök mosd ki a sebeidet! Már rozsz ránézni....
Hallgatás.
Abba hagytam az ivást. Magam elé meredtem. Féltem hátra nézni. Mivel tudtam ki van mögöttem.

Hogy Shirinában hogy van ennyi energia... Eltűnt. Gondoltam a csontit kereste. És mivan ha... Ajaj meg kéne találnó. Elindultam. Rövid időn belül megtaláltam. A csontvázzal együtt. Rendben. Odaszaladtam. Shirina nem mozdult. Valószínüleg észrevette hogy mi van mögötte. Ha pedig megint szellemmé válna, az nem lenne jó.
Így hátulrol a csontváznak rontottam...

Nem mozdultam. A földbe gyökerezett a lábam. Hallottam hogy jön valaki. Areon! Futásnak eredt. A csontvázat a földre döntötte. Amiből mi következett? Na mi? Hogy rám esett. A csontváz. Nem volt túlságosan nehéz, de.....betolakodott az aurámba. Idegesen felálltam, amitől ő szintén felállt. Egy kard lógott a szájában, és az egyik mellső lába hiányzott. Néhány helyen még rajta volt a hús, de már csak elenyésző maradékok lógtak rajta. Rá vicsorogtam. Ő vissza vicsorgott. Egymás előtt köröztünk. Néha ő is rám vicsorgott. Kezdett unalmassá válni a helyzet, és végül rárontottam. A Farkas meglepődve fogadta a támadásomat, de azért a lábamat kissé megkarmolta. Nem tudtam mit támadjak, hogy mi a gyenge pontja. Végül megfogtam a gerinc csontját és dühösen kitéptem a helyéről. A csontváz szétszóródott a vízben. Nem hallottam semmi mást csak az esőt,és a patak csobogását. Aztán a szemem sarkából észre vettem hogy valami mocorog. A csontváz egyik csontja. Míg végül felemelkedett, és mintha egy láthatatlan kéz irányítottam volna, összekapcsolódott a másik csonttal. Tátva maradt a szám. Elkezdtem törni a fejemet, hogy mi árthat a csontnak......
A tűz!
- Areon hozz gyorsan tüzet!
Közben a csontváz lassan-lassan összeállt, és dühösen ott vicsorgott előttem. Aztán megtámadott.

A csontvázzal estünk egy nagyot. Pont Shirinára, aki újdonsült barátunkat porrá zúzta. De amaz feléledt. Így hát kikaptam azt a feladatot hogy hozzak tüzet. Honnan a halálból?
-De ha kihozom eloltja az eső... Szedjük szét a csontvázat és szaladjunk vissza . A kemence.- azzal odavetődtem, és a csontvázat ugrás közben próbáltam amortizálni.

No ja. A tüzet eloltja a víz. Rá jöhettem volna.
- Köszi Sherlock Jókor szólsz!
A csontváz nekem esett. Megragadta a torkomat. Amitől nem tudtam moccanni.Egyre rohamosabban szorította. Éreztem hogy a bensőmben gyűlik a félelem és, hogy Schar máris elkezd mozgolódni. A lábaimmal közben folyton kalimpáltam.Éreztem hogy a nyakamat eléggé lesebesítette, mert a víz vörössé színeződött. Erőt vettem magamon. Erősen bele rúgtam a bordái közé, amitől kissé hátra hőkölt, és eleresztette a nyakamat. Leestem a földre. A csontváz jóval nagyobb volt nálam. Jóformán a kétszeresem. Bele zuhantam a vízbe. Az arcom grimaszba torzult. Megpróbáltam feltornászni magamat, kevés sikerrel. Csoda hogy megúsztam úgy hogy nem harapta el a torkomat.
A csontváz csak erre várt. Nekem jött. Nagy nehezen feltámaszkodtam és oldalra vetettem magam a vízbe. Már zuhanás közben éreztem hogy ez fájni fog. Végül leestem. Nos igen. Eléggé fájt.
- Hrrrrrgggggghh......-hörögtem.
A csontváz valami köhögő hangot hallatott.
Nevetett.
Rajtam. A düh aljas méregként terjedt szét a bensőmben.

Ajjaj... A szellem Shirinára támadt. Meg is sebesítette. Ebből kifolyólag lehet hogy szellemvacsi leszek. Kihasználva a csontváz figyelmetlenségét, támdadásba lendültem, remélve hogy Shirina el tud a saját lábán, farkas "alakban" menni. A csontváz lábára céloztam. Egy suhintás és már nem volt a helyén. A csontváz megfordult. Lehet hogy pillanatnyilag engem tart veszélyesebb ellenfélnek? Rendben. Elkezdtem körözni a csonti körül. Ő nemlétező szemével pedig követett. Erugaszkodtam. Egy óriási csattanás, és a vízbe zuhantam. Azonnal fölkeltem. Úgy tűnt, barátocskám lefejelt. Én pedig elharaptam a nyelvem. Na jó. Szórakozzon csak. Rajtam egy csontváz nem fog kifogni. Minden lépést előre meg kell fontolni. Pár pillanat alatt átfuttattam az agyamon mindent egy csontvázzal kapcsolatban. Ekkor jutott eszembe Shirina. Ha átváltozik? Gyorsan hátráltam Shirina felé. Mikor odaértem halkan megkérdeztem.
-Tudsz jönni? Mindkettőnk érdekében el kéne húzni a csíkot.-bár nem úgy tűnt, hogy Shirina túl jól érzi magát.

//Héka el ne feledd hogy nagyon súlyos sebesüléseid vannak... A kis hobbitja....//

Areon felém glavírozott míg én felálltam. Letöröltem az arcomról, az iszapot, és megráztam a fejem.
-Tudsz jönni? Mindkettőnk érdekében el kéne húzni a csíkot.
Megrökönyödve néztem rá.
- Nem gondolhatod komolyan hogy megint elfutunk! Egy csontváz nem fog velem kibabrálni....
Kissé terpeszbe álltam, és vicsorogva a csontváz felé fordultam. A csontváz észre vette hogy, megint én kerültem vele szembe. Támadt egy ötletem.
-Figyelj Areon! Ne külön, külön támadjuk meg hanem, egyszerre! Nem lehettünk ilyen síkok...
Figyelmemet, újra a csontvázra tereltem, ami már nem állt eredeti helyén.