Shawati előtörténete

Karakter neve: Shawati
Életkora: 20 év
Neme: nőstény
Faj: Griff
Alfaj, csoport: Párducgriff
Foglalkozás: harcos kalandor

Kinézete: Kecses, hajlékony megjelenésű. Mérete körülbelül egy őzét éri el, fehér bundáját fekete hópárduc-foltok
díszítik. Barna, csillogó szemei és hosszú farka van. mellső lábai a saséhoz, a hátsók egy macskafélééhez
hasonlítanak. Szárnyai és lábai izmosak, karmai és szeme élesek.

Jellem: Szókimondó, békeszerető típus. Szereti a veszélyt és a megpróbáltatásokat, többek között ezért is lett
belőle kalandor. Megpróbálja kerülni a harcokat, de ha nincs más út, akkor nincs más út: bátran szembe szállna akár
egy medvével is, hiszen tud a fajtájával járó kedvező harci képességekre. Legtöbbször egyedül van, ugyanis nincs
sok barátja. Egyelőre. Bár nem veti meg az útitársakat sem; gyakran felkap egy nyulat vagy valamilyen más állatot,
hogy vele beszélgessen, tudniillik szeret beszélgetni. Elmeséli a történeteket, amiket a nevelőjétől tanult. A tőle
tanult dalokat gyakran dúdolja (lásd Előtörténet).

Előtörténet: Egy teljesen normális griffcsaládban született: apja, anyja és idősebb bátyja (Waith) vigyáztak rá és
két testvérére, Nish-re és Dovath-ra. Egy lombhullató erdő szélén éltek, egy tágas barlangban, amelynek bejáratát
jól elrejtették és védték is. Shawati volt az egyetlen leánygyermek, s apja büszke volt erre. Szüleik megpróbáltak
mindent megtanítani gyermekeiknek, azonban Shawati két testvére nem teljesen fogadta be őt. Mondhatni pikkeltek rá,
ami nem volt meglepő, a nőstény mindig szeretett bizonyítani vagy lekörözni a két hímet.
Egy éjjel, mikor 10 évesek lettek, a két fiatal, becsvágyó griff szívét elvakította az irigység, és ezért
kiterveltek húguk ellen valamit. Anyjuk ezen a télen megbetegedett, ezért nekik hármuknak kellett megkeresniük egy
ritka gyógynövényt a hegyekben. A griffek ugyan nem szeretik a hideget, de az anyjuk fontosabb volt nekik. Az
ezekben az évszakokban, a hegyekben jellemző erős szél miatt azonban nem repülhettek magasra, ezért hegyi ösvényen
gyalogoltak.

- Odaérünk valaha is? - kérdezte Shawati.
- Valószínűleg - válaszolta Nish. Csak az járt a fejemében, amit Dovath tegnap este mondott. ~Nem hibázhatok~
ismételgette magában. A távolban megpillantottak egy kaktuszszerű növényt, zöldeskék virággal. Épphogy tartotta
magát az erős szélben, egy kiálló sziklán, amelyet egy öt méter hosszú szakadék választott el a griffektől. Az apró
szirt fölött, mint egy kis tető, tartotta magát gyengén egy kődarab, amely alá egy ilyen korú griff pont befért.
- Ott van! Az lesz az! - kiáltotta Dovath, és csőrével finoman bökdöste az előtte álló Shawatit, jelezvén, hogy
hölgyeké az elsőbbség. Az kihúzta magát, a növény felé ugrott és szárnyaival megpróbálta finoman elkapni a
légáramlatot. Nem sikerült, és mellső mancsaival kapaszkodott meg a szirten. Sikkantott ijedtében, de megpróbálta
összeszedni magát és felmászott a sziklára. Ott próbált csőrével fogást keresni a növényen, hiszen a hegyes,
könnyen leváló tüskék katonás rendben sorakoztak a kaktuszon. És ugye a griffek nem szeretik az orrukban a
tüskéket. Szorgosan keresgélt, mikor egy kő nekicsapódott a tarkójának, és a nőstény fejjel előre beesett a
növény"fegyverei" közé. Fájdalmában hangosan feljajdult, és a hegy ormai visszaverték a kiáltását. Kis idő múlva
hangos robaj támadt, ugyanis a visszhang, mint egy lapát, lesöpörte a lavinát a hegyről. Miközben Shawati figyelte,
honnan fog jönni a hó, és igyekezett a szirt természetes teteje alá állni, egy nagyobb test nekirepült. Nish volt
az. A nőstény zuhant vagy 7 métert, mikor csodának erejével sikerült megkapaszkodnia annyira, hogy pont ne zuhanjon
le. Csakhogy a lavina itt már szabad utat kapott lefelé, és magával rántotta a Shawatit a mélybe...
A két fiatal hím figyelték, hogy húgukat elnyeli a hó és jég. Ők voltak ennek az okozói. Hosszú csend következett,
a szél elállt, mint egy lassított felvételben.
- Itt már nincs dolgunk, gyere - szólt Dovath. Nish bűnbánóan egy utolsó pillantást adott a mélységnek, amely
elnyelte húgát, majd a növényt kezdte keresni pillantásával.
- A... a kaktusz! - hebegte. A kaktuszt is magával vitte a lavina, így nem tudták visszavinni.
- Találunk másikat, gyere már! - siettette testvére. Nagy nehezen, de elindultak haza.
Otthon senkinek nem számoltak be az incidensről. Csak annyit mondtak, hogy Shawati azt mondta, elmegy valahova, és
nemsokára visszajön.
Persze ahogy múltak a napok, annál inkább aggódtak a szülők, és annál jobban törte a fejét Dovath és Nish, mit
mondjon a szüleinek. Eljött a nap, mikor Waith, egy hét után végre kérdőre vonta a két hímet.

- Ki vele, halljam, mi történt Shawatival? - kérdezte kissé ingerülten, mikor a barlangtól távol voltak. A két
másik nem felelt.
- ...Nos? - kérdezett rá még egyszer, mire Dovath lesütötte a szemét.
- Az egész miattam van. A hegyen véletlenül belelöktük Shaw-ot egy közelgő lavinába, és... - Waith sokkoltan nézett
rájuk, és felröppent, hogy megkeresse feltételezetten halott húgát. Nem találta meg, de egy tányérnyi területet a
bundájából ki tudott ásni. Nyilvánvalóan leszakadt, miközben zuhant.
Az igazság rettenetesen fájt a szüleinek. Apjuk zárkózott és agresszív lett, sokat volt távol, anyjuk pedig egyre
gyengébbé vált. Egy tavaszi napon végül Waith rövid köszönéssel elrepült a családi fészekből. Beteg és öreg anyja
azon az éjszakán belehalt a fájdalomba, hogy elveszítette a lányát és legidősebb fiát, apja pedig dühében elüldözte
Dovath-ot és Nish-t. Később ő is ott halt meg magányosan a barlangban.
S hogy eközben mi történt Shawatival? Nos, három nap múlva, szinte csontig átfagyva talált rá egy mágus, egy
fiatal, de tapasztalt szarvasbika (később kiderült, hogy a neve Skyras), és elvitte a tisztásra, ahol ő is élt, szinte már remeteként. A nőstény
szerencséjére nagyon jó gyógyító volt, s az első ijedtség után hamar össze is barátkoztak. Egymásnak meséltek
történeteket, tanítottak dalokat és jó harci taktikákat, míg Shawati lábadozott. Ugyanis időközben kiderült, hogy a
jobb szárnya és az egyik mancsa is eltört.
Mikor teljesen meggyógyult, a szarvas tanácsokkal látta el, kitől és mitől féljen, és kiben-miben bízhat meg.
Könnyes búcsút vettek egymástól, ígérve, hogy még találkoznak. Shawati rájött, hogy szabad, mehet, amerre akar.
Közben eltelt négy év, mióta nem látta a családját, tehát vissza akart volna menni a barlanghoz, ahol élt, és
leleplezni a testvéreit. De a látvány, amit ott talált, sokkolta: egy griffcsontváz hevert a földön, szinte
tökéletes fekvő helyzetben. Kicsivel arrébb kínnal a sziklába karcolt feliratot talált:

"Itt nyugszik Nahavie, életem egyik értelme."

Azonnal könnyek lepték el a szemét, mikor rájött, hogy anyja és apja meghaltak. Kirohant a barlangból, és
tehetetlen dühében majdnem kidöntött egy fát. De rájött, hogy az indulatát nem a fákon kéne kitölteni, ahogy azt a
szarvas is tanácsolta neki. Így hát felkerekedett, és elindult az általa ismert tenger felé, hogy ott majd utasként
felszálljon egy hajóra, és elvigyék valahova, jó messzire. Nem akart többé ezen a szigeten maradni. El akart
menekülni, oda, ahol igazán jól érezheti magát. Egy varázslatos helyre, ahova képzelete mindig is vágyott...

Így került Shawati, a párducgriff Anloana elbűvölő vidékére.

Nagyon tetszik az előtörténeted! Ha még hozzáteszed azt, hogy varázshasználó vagy, vagy harcos kalandor, akkor elfogadom végérvényesen is