Anloana világa
Üdv itt! Gyere és ismerkedj meg az itt élőkkel! De vigyázz! Akadnak köztük barátságtalan jószágok is...
Anloana világa
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Anloana világa

A fantasy rp otthona.
 
HomeKeresésRegisztrációBelépés

 

 Gordon előtörténete

Go down 
SzerzőÜzenet
Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 131
Age : 39
Tartózkodási hely : Uralkodó-hegyek
Foglalkozás : Kém, orgyilkos

Karakter kép
Foglalkozás:

Gordon előtörténete Empty
TémanyitásTárgy: Gordon előtörténete   Gordon előtörténete Icon_minitimeCsüt. Jan. 12, 2012 6:30 am

Nevem: Gordon
Nemem: hím
Korom: 31 év
Faj: Nagymacskák
Alfaj: Oroszlánok
Azon belül: Véroroszlán
Foglalkozás: kém, orgyilkos
Harcos
Rend: Káosz

Kinézet: Sokat látott szemem vörös, szőrzetem és dús sörényem éjfekete. Hasam alján egy krém fehér színű csík húzódik. Arcom alapállása mogorva. Kisnemes álcámhoz híven szép, de nem cicomás kiegészítőket öltök magamra. Farkam csonka, majdnem a tövétől. Lassan és megfontoltan szoktam lépegetni, ritkán van sietős dolgom.

Jellem: Erős, határozott a megjelenésem. Egyes dolgokkal például kifejezetten fel lehet húzni (nem írom le mert akkor nem lenne nyugtom miattatok Razz) Nem szeretek beszélgetni, de sajnos munkám megkívánja a közvetlenséget. Ha egy olyan személy keresi a társaságom, aki hivatásom szemszögéből jelentéktelen attól hamar próbálok szabadulni. A szép nőkön megakad lefegyverző tekintetem. Nem szoktam bocsánatot kérni, mert büszkeségem nem engedi. Az idegenekkel távolságtartó vagyok és óvatos, de ha szövetséges, akkor mindig lényegretörő.

Előtörténet: Életem talán sosem volt olyan felhőtlen, mint kellett volna. Olyan fogalmak, mint a boldogság, öröm, szeretet ismeretlenek számomra. Vagy talán még nem ismertem fel magamban, elvégre senki sem mondta, mit kellene éreznem olyankor. Lehet, hogy velem van gond. Valami talán elromlott bennem?
Az egész egészen kicsi koromban kezdődött. Egy apró halászfaluban éltem, éltünk, szüleimmel és jó barátokkal. Ez a falu a Bab-tó szélén volt. A környéken nincsenek nagyvárosok, és a föld sem volt túl termékeny, így sokan éltek meg abból a tóból. A másik megélhetési lehetőség pedig az állattenyésztés és gyümölcstermesztés. Úgyhogy, ami kellett az életben maradáshoz, az megadatott.
Hogy honnan tudom mindezt? Az a katona mesélte el, aki elhozott onnan. Az egész környéket lerohanta a Fekete sereg. Fosztogattak, mindenkit elhurcoltak. A felnőtteket behódolásra kényszerítették és a Káosz birodalmában fogták rabszolgamunkára. Valakiből katona lett. Valakit a Félelem-puszta szélére helyeztek el, hogy ott termeljenek élelmet a hadseregnek. A gyerekeket vasércbányába vitték, hogy apró termetüket ott hasznosítsák. Ezeknek a gyerekeknek a több, mint a fele évek múltán meg is vakult.
Én még nagyon picike voltam, így ott nem sok hasznomat vették volna. Így egy ottani iskolában kezdtek el kitanítani a gyilkolás művészetére. Arra szántak, hogy messzi földre menjek és információkat gyűjtsek majd nekik. Akkor még nem tudtam, mi értelme lehet ennek, mi hasznuk lehet egy olyan messzi vidékből, amit én csak mesékből ismertem.
Aztán egyre nagyobb lettem, kezdtem megérteni a körülöttem lévő világot. Kemény kiképzést kaptam, nem engedhették meg, hogy ennyi év munkája kárba vesszen a puhányságom miatt. A gyenge osztálytársaimat, akik nem bírták ezt a kiképzést sokszor az osztályelsőkkel ölették meg, ez egy olyan jutalom volt, amit nem sokan szerettek elnyerni. Ez is csak a munka része, mondogatták. A végén már én is csak azért küzdöttem, hogy ne én legyek a következő áldozat.
Az igazi és állandó osztályelső elég véresszájú volt. Endernek hívták és a tigrisek táborát gyarapította. Én nem voltam az a kifejezetten szorgos tanuló, nagyon meg kellett dolgoznom az élmezőnyért, mert lusta kölyök voltam. Ender tudta ezt és előszeretettel piszkálódott is. Úgy tizenkét évesek lehettünk. Ő tizenhárom, az osztályban a legidősebb. Ezért is gondolta úgy, hogy neki mindent szabad.
-Héj, Gordon! - vakkantott nekem Ender.
-Mi van? - kérdeztem vissza unottan. Tudtam, hogy megint mesterkedik valamiben.
-Nem hiányzik valami? - vigyorgott rám és azt a totemet himbálta, amit a szüleim hagytak rám. Ez volt a nyakamban, amikor idehoztak, és egy nagy, sörényes oroszlánt ábrázolt. A zsebmetszésre is kitanítottak minket, sajnos ő volt ebben is a legjobb.
-Add azt vissza! - ugrottam fel és rohantam oda. Nagyobb volt nálam, egyrészt, mert tigrisnek született és ügye a korkülönbség...
-Mert ha nem, akkor mi lesz? - nagyon élvezte a kínlódásomat.
-Akármi is lesz, azt nem köszönöd meg! Add vissza!
Ahelyett, hogy visszaadta volna, a parázstartóba dobta és a fa totem szinte azonnal lángra kapott. Én gyorsan kiborítottam és a forró parázsból szedtem ki, megégetve vele magamat. A totem eléggé megfeketedett, és egy kicsit eltorzult, de még egyben van. Nem tudom miért, de sírva fakadtam. Nem is emlékszem már a szüleimre, vagy hogy milyenek voltak, de mégis sokat jelentett nekem az a faragott fa.
És persze folytatódott a terror. Picsogósnak, gyengének nevezett, lökdösött és ahol tudott keresztbe tett nekem Ender és bandája. Ezt sokáig persze nem tűrhettem. Ender azon volt, hogy az utolsók közé szorítson, hogy aztán megölhessen engem élvezettel és mélységes kárörömmel. Magam sem tudom, miért utált ennyire.
Egyszer aztán éjszaka az iskola melletti szűk utcában járkáltam, amikor szembe jöttek velem. Bár árnyoroszlán volnék, de mégis csak félig. Újabb ok a szekálásra. Tehát nem bírtam teljesen árnyékba burkolózni, Ender egyből kiszúrt.
-Hahó, Gordon! Micsoda meglepetés! - színlelte a meglepettségét, hogy viccesebbnek tűnjön.
Nem szóltam semmit, csak haragos tekintetemet szegeztem rá. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Elfuthattam volna, de akkor soha nem lesz vége ennek a rémálomnak. Így maradtam.
-Na mi van? Szaladj el! Gyáva féreg! Egyszer úgy is megöllek! - ordibált és talpnyalói körülvettek. Ők is egész jók voltak, az élmezőnyben Enderrel együtt. Én nem hódoltam be neki, ezért szúrhattam a szemét. Közelebb lépett hozzám és karmos mancsával felpofozott. Aztán a többiek is rám vetették magukat és megvertek.
Másnap a tanárok nem szóltak semmit, nem küldtek orvoshoz és nem is pihentettek Ugyanúgy kellett dolgoznom, mint nekik, holott tudták mi történt. Ez is csak a sok megpróbáltatás egyike volt. Nem mutathattam magam gyengébbnek, mert akkor megölnek. Így nap végére nem éreztem semmimet.
Elhatároztam, hogy a sarkamra állok és ma éjszaka megölöm Endert.
Minden szobában hárman laktak, külön-külön ágyakon. Halkan benyitottam a szobájába és az ágya széléhez lopóztam, megnéztem, közelebbről is. Biztosan ő az. Ekkor állkapcsomat a torkára szorítottam, olyan gyorsan és olyan erősen, ahogy csak tudtam, mancsommal a szájára léptem. Rángatózni kezdett, próbált kiabálni, de nem tudott.
-Héj, ne mocorogj már, aludni akarok... -szólalt meg hirtelen egy másik. Megállt bennem az ütő. De szerencsére csukva volt a szeme, mert nem szólt többet.
Aztán áldozatom elernyedt és nem mozdult többet. Soha többet. Letettem és visszamentem a saját szobámba, halkan, ahogyan kijöttem onnan. Azon izgultam mi lesz, ha észreveszik. Persze, hogy csak akkor, amikor már vége. Túl könny volt az egész. Túl könnyű...
Másnap hívattak, megkérdezték, tudok-e valamit a rejtélyes halálesetről. Nem mondtam nekik semmit, még aznap este szőttem egy remek hazugságot. Az egyik tanácstag rejtelmesen és gonoszan elmosolyodott, de végül szabadon távozhattam.
Végül csak a legjobbak maradtak. Egyenesen Xermenion elé vezettek, hogy megmutassák a kiképzők neki, milyen jó munkát végeztek. Életemben nem láttam ekkora monstrumot. A fél csarnok (egy nem kis csarnok) volt csak a teste, két szárnya együtt valószínűleg a csarnok ötszöröse. Egy rövid harci bemutató után a nagy fekete elmosolyodott, amennyire csak pikkelyes páncélja engedte és bólogatni kezdett.
Ti mind az Egy Isten szolgái vagytok. Az a dolgotok, hogy segítsetek őt kiszabadítani, s hatalomra juttatni, hogy elnyerjétek az örök életet, s halálotok után is őt szolgáljátok. Ha sikerrel jártok, egyre feljebb kerülhettek majd, és egyre több jutalmat kaptok tőle. És ezeket az ajándékokat senki más nem tudná megadni nektek.
Nevetett. Nekem még belegondolni is szörnyű volt. Hogy halálom után is őt szolgáljam!? Ha ezt most kecsegtető ajánlatnak szánta, akkor én kössz, nem kérem. Ekkor hirtelen átsuhant az agyamon: vajon a világ másik végén is ilyen nyomorúságos az élet? Nos, ha igen, ha nem, hamarosan meg fogom tudni.
Kiképzésem befejeztével már csak egy álca kellett. A feladatom az volt, hogy a Fellegvárba jussak és elérjem azt, hogy ott megbízzanak bennem. Viszont ez nem volt egyszerű. Egy kisnemes bőrébe kellett bújnom, úgy gondolkodni ahogy ők, úgy beszélni ahogy ők, de megőrizni a „hitemet”. Pompás.
Beletelt pár évbe, hogy teljesen úgy viselkedjek, mint egy kisnemes. Eddig a harcot és a gyilkolást tanultam, most pedig a kémkedést és a jómodort. Sajnos egyes szabályok eléggé ütköztek. Például ha valaki eddig az utamban állt azt meg kellett ölnöm, most pedig rávenni, hogy beszéljen nekem. Érdekes. A fő szabály, hogy csak akkor öljek, ha ők erre utasítanak. Nem gond, teljesíthető. Nem vagyok az a vérszomjas alkat, én ezt mindig is munkának tekintettem. Én ebben nőttem fel. Viszont egyre kíváncsibb lettem a fellegváriakra. Megtanultam a fontosabb dátumokat, ünnepeket, legendákat és mítoszokat. Ottani nemesek nevét, rangját, feladatát. Egy teljesen más világba kellene beilleszkednem. Ez aztán a kihívás. Először azt gondoltam, ha ilyen puhány az itteni népség, hogy nem lehetett őket lerohanni, mi az amivel most is övék a világ háromnegyede.


A hozzászólást Admin összesen 7 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 05, 2012 11:03 am-kor.
Vissza az elejére Go down
http://egyafalka.iwarokai.gportal.hu
 
Gordon előtörténete
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Anloana világa :: Előtörténetek-
Ugrás: