Fhin-erdő

A hidra tovább várakozott. Nem mozdult csak a levegőből ízlelgette a farkast. Mikor amaz felemelte a fejét, tudta, hogy érzi jelenlétét. De ez nem változtatott álláspontján, várt tovább. Még mindig úgy gondolta, nincs egyedül. Vagy valami elől menekült, vagy tényleg olyan bolond, hogy egyedül jött ide.
Na de biztos ami biztos, én ráérek estig is. Akkor meg vagy félholt lesz, vagy döghúst vacsorázom.

Futottam Shirina nyomát követve. Még mindig fogalmam sem volt hová tűnhetett. Egyre frissebbek lettek a nyomok, a szagok. Egyszercsak egy hasadék.
-Mi a?!-majdnem lezuhantam. Ekkor megvilágosodtam.
-Shirina!!!- torkom majd' megszakadt, olyat ordítottam. De abban biztos voltam hogy lenn van, mivel több nyomot nem láttam. De egy ismeretlen szagot éreztem. Valami nagyét. Valahogy fell kell húznom Shirinát!

Már minden reményem elveszett. A lény ami felkeltette érdeklődésemet, többé nem szólalt meg. Valószínűleg várt valamire. Hogy meghaljak. ( ) Nem is tudom miért valahogy úgy éreztem jobb lesz a világnak nélkülem és csak örülni fognak a halálomnak. Sebaj. Újra lehajtottam a fejemet, és vártam hogy meg zabbantson a sziszegő lény. Ekkor valaki elkezdett kiabálni. A nevemet. Aeron! Végre! A remény mégis visszatér! Nem leszek dinó vacsi!! Huráááááá!!
-Aeron? Mi tartott ennyi ideig?? Gyorsan ! Húzz fel! Van itt valami!!
Ekkor valami mély hang megszólalt az egyik járatból, és az egész kis kupolát amiben csücsültem megtöltötte a hang. Elkéstünk.

//Ne tessék a helyembe írni! //

Valaki lekiabált a szakadékba. A hidra sejtése beigazolódott, nincs egyedül. Most már meg szabad mozdulni.

A hatalmas test megindult a fényirányába, hogy beérje Sunyit. Egész gyors volt monumentális méreteihez képest. A farkas felé támadtak a fejek, kibújtak a barlangból és a kint levőt is bőszen el kezdték kóstolgatni. Megannyi villás nyelv és rusnya, nyáladzó száj várt egy rossz mozdulatra. Mivel a fény megzavarta a szemeket, így most még csak a mozdulatokat érzékelték.

Viszont a nyálat nem sajnálték csepegtetni.

-Shirinaaa!-kiáltottam egyre elhalóbb hangon. Láttam hogy valami egyre közelebb ér hozzá. Nem tudtam mit tenni, ugrottam. Amíp tudtam 4 lábon próbáltam a falon át lejutni. De az az őslény féle valami nagyon gyors volt. Így elengedtem magam és zuhanni kezdtem. Míg estem, azért imádkoztam, hogy ne legyen bajom, mert akkor mindkettőnknek annyi. Egy csattanással földet értem. Pár századmásodpercig nem kaptam levegőt. Felálltam. Mindenem fájt és megszédültem. Shirinához rohantam. A szörny felé fordultam. Nem hiszem hogy a harcot elkerülhetjük...

// Bocsánat !!! Elragadt a hév!! //

Nem figyeltem már semmire, és senkire. Próbáltam küzdeni a szellemel de kudarcot vallottam. Míg fél füllel hallotam hogy valaki a nevemet kiabálja és leesik. De aztán már inkább a testemre figyeltem. Elkezdtem nőni. Valódi mivoltomnak kétszerese voltam. Az álkapcsom is megnőtt a fogaimmal együtt. A körmeim sokkal élesebbek és nagyobbak lettek. Végül a szemeim beszíneződtek pirosra. Mivel most szellemi mivoltomban voltam, a csontjaim elkezdtek beforrni. Már nem is fájt annyira. Aztán innentől minden elsötétült.


Shirina olyan gyenge...képtelen volt visszatartani....ahogy éreztem nem is akart. Óó jó kislány. Ezzel csak nekem lesz jobb. Megráztam magam. Óó de jó végre élni egy kicsit! Nyújtóztam egyet. Körbe néztem. Egyre könnyebb lesz átjönnöm. Lenéztem. Alattam egy barna farkas volt. Aeron. Éreztem a félelmét. Óóó de jó volt végre érezni valaki félelmét. Aztán hangos sziszegést hallottam. Nahát. Egy hidra.
Óóó de félek.
Sima ügy lesz.
Felvettem egy támadó pózt és vártam a lépését.

A hidra nagyon örült annak, hogy nem használták ki gyenge pontját. De végül is...a szagok elég árulkodóak voltak.

Egy hibrid. Egy farkas-szellem hibrid. Vajon mennyire lehet finom?

Innentől mind a 15 fej az átváltozott szellemre koncentrálódott. Nagyon szerette ez a hidra a szellemeket, de sajnos a barlangiak mind kerülték őt. Hogy miért is? Ennek a hidrának történetesen van egy olyan feje, amelyiket egy bosszúszomjas lélek szállt meg. Ez a fej lett a legerősebb. Ő irányítja a testet is. A többi fej is neki engedelmeskedik.

A szellemfarkast körülvették a fejek, de nem támadtak. Nyelvüket öltögetve "táncolni" kezdtek, nyakukat tekergették, ide-oda himbálóztatták. Ez után halk mormogásba kezdtek, mindezt a legnagyobb összhangban. Alapjában véve a hidra nem intelligens lény, de a megszálló szellem parancsolt nekik.
A középső legerősebb fej nem táncolt, ő egyenesen a farkas szemébe nézett. Nagyon érdekesnek tartotta ezt a szerzetet. Most végre kipróbálhatja, mennyire tudja egy hibridnek elvenni a szellem felét.
Ez után nyitott száját elé tátotta és szívni kezdett. Szájába fény kezdett el szállni.

Oké. Ha a hidra nem, majd Shirina megöl.

Nem tudtam mi tévő legyek. Utálom azt a helyzetet amikor a reménytelen félként kerülsz a harcba. Így hát úgy döntöttem én magam is beállok. Ugrottam, megpróbáltam a lény valamelyik nyakát elkapni. De nem sikerült. Szuper. Ekkor láttam meg a fényt ami elvakított. Most meg mi van?! Mi történik.

A Hidra előbújt, és mind az tizenöt feje követte. Egyetlen feje volt ami különbözött a többitől. Mindössze egy sebhelytől a szeménél. Arra kell koncentrálnom. Már épp támadtam volna, amikor a a 14 fej körbe vett engem. Sziszegtek és köpgdtek engem. Egyhez oda oda kaptam, de csak még jobban elleptek engem. Elkezdtek himbálózni, és tekeregni körülöttem. Mit akarnak ezek elérni? Próbáltam figyelni, de nem ment az összes fejre egyszerre. Majd elkezdtek morogni, összhangban. Egyenlőre nem támadtam csak figyeltem mit akarnak elérni. Pedig jobban tettem volna ha támadok. Aztán kinyitotta ormótlanul nagy, csúnya, és büdös, száját és elkezdte szívni az erőmet. Minden egyes szívásakor jött vissza az erőm. Most komolyan. Ezzel csak azt érte el hogy még jobban felment a pumpa a bensőmben. Még sose voltam ennyire dühös. Dobbantottam egyet és felordítottam. A barlangban visszhangot vetett az ordításom. A fény szétrobbant, és őrült módjára elkezdtem karmolászni a falakat, a fejeket, sőt még kicsit Aeront is. Meg álltam és fölmértem a károkat. A Hidra fejek karmolásoktól vérzettek. Csak a középső fej nem sérült meg. Miért? Ettől csak még dühösebb lettem.

A hidra meglepettnek tűnt a farkas támadása után, egyedül a vezér fej őrizte meg higgadtságát.

Jöjjön a ,,B" terv.

A sziszegő buksik ismét "csatasorba" rendeződtek és maró savat kezdtek el köpködni. A szikla, amire ráfröccsent sisteregve mállani kezdett.
A hidra előrenyomult, ki a barlangból, hogy kiszorítsa onnan az áldozatokat.

A hatalmas, vaskos farkával lesöpörte a két farkast.

Hiába, úgy tűnik, hogy most csak egy győztes lesz. És az a hüllő.

Ennél jobb már tényleg nem lehetne.

Ezegyszer örültem volna, ha Shirina kicsit később változna vissza. A sebek, főleg a rácsöpögő savtól, égtek. Így nem fog menni. A hidra túl erős. Hogy mennyire, azt csak akkor tapasztaltam, mikor az a nyomorult hüllő egy mozdulattal elsöpört minket. Enyhén szólva is kellemetlen élmény volt. Közben valami lett az oldalammal. Valószínűleg "csak" egy bordatörés. Nemtudom hogy halotta-e de ordítottam egy Shirina! Mássz!-t. Úgy tűnt ő jobban állt mint én. Így elkezdtem felfele mászni. De mikor arra gondoltam, hogy mi történne, ha Shirina viszaváltozna, elengedtem magam és viszazuhantam. Földetérésem egy hangos reccsenéssel körítve következett be. Rendben. Nekünk tényleg annyi. Halkan nyüszítve föltápászkodtam. Hely egyre kevesebb maradt. Erre fölmordultam. Mi lesz itt még?! Vártam hogy valamelyik fej a közelembe érjen. Akkor megpróbálok ráugrani, és megvakítani azt. Hátha mindnyájan érzik a fájdalmat. És akkor Shirina jön... Amennyire csak tudtam, támadó poziciót vettem fel.

A Hidra hirtelen pozíciót váltott, és maró savat kezdett köpködni. A szikla elolvadt amire ráfröccsent, és eleinte nekem is fájt mikor a bőrömhöz ért de ez csak ideiglenes volt. Hamar begyógyult. Éreztem hogy kezdek gyengülni. Utáltam ezeket az öveket. Utáltam Shirinát amiért magára rakatta ezeket. Az időt amit itt töltöttem megrövidítette. Megráztam magamat. Próbáltam a nyakamról lehúzni, hemperegtem de nem használt. Éreztem hogy kezdek visszaváltozni. A méretem is csökkent, és a fogaim a karmaimmal együtt visszaváltoztak. Éktelenül dühös voltam.
- Neeeeeeeeee!!!!! -egy hangos ordibálással nyomatékosítottam ezt meg.
Aztán a földre rogytam. A szememet, furcsa bizsergés járta át, és éreztem hogy visszakapta Shirina az eredeti látását. Ne félj nem most láttál utoljára!


Még így is gyenge voltam, de a csontjaim már nem fájtak. Tehát Schar meggyógyította magát. Furcsa érzések keringtek bennem, de most nem erre figyeltem. A hidra hirtelen nagyon nagyra nőtt. Melletem hallottam Areon nyüszítését. A fenébe. A sav marta a bőrét. Arrébb kell őt vinnem innen. De hogy hogy ne vegye észre a Hidra? Hirtelen nagyon kellet volna a segítség, de nem tudom honnan kérhettem volna. Eszembe jutott a fekete farkas Ryuk akivel találkoztunk de már messze járt, gondolom. Körbe néztem. A járatok!
-Areon nyomás a járatokba! Talán valamelyik a Sikoly-pusztára vezet! Indíts!
És belevetettem magam az egyik épp tetszőleges alagútba magam.

Hova szaladtok, apróságok? Hát kaszás bácsi erre van!

A hidra utánuk iramodott, vissza a barlangba, ami felért egy labirintussal. Hatalmas testének lépteibe beleremegtek a falak. Még most is elég gyors volt, de ekkor szűkülni kezdett a járat, és a hidra termetes hátsó fele nem tudott tovább haladni.

Így a fejek próbálták utolérni a menekülőket. Kevesebb sikerrel. Dühében a hüllő savat köpdösött utánuk és ordított, sziszegett rájuk.

//Gratulálok a túlélőknek, +1 csata! //

Shirina után rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. A hidra üldözőbe vett minket. Sejtettem hogy ez lesz. De hál' Istennek, a járat szűkülni kezdett, így a hidra nem tudott tovább jönni. Helyette elkezdett savat köpködni. Nagyszerű. Mindketten kaptunk még egy adagot. Nem számít. Mingyárt megmenekülünk. Ekkor éreztem meg az oldalamban a szúró, erős fájdalmat. Valószínűleg eddig az adrenalin hajtott. Egyre nehezebb volt a futás. A Shirina és köztem lévő távolság egyre nagyobb lett. Míg végül feladtam és a fal mellé zuhantam.

Egy kicsit még kótyagos volt futásom, az átváltozástól, de pár méter után helyre jött. Újult erővel vágtattam a járatban nyomomban Areonnal. A hidra is megpróbált követni,de mivel a járat egyre vékonyabb lett, lemaradt. Öröm kiáltás szaladt ki a torkomon:
- Háhá! Ennyi vagy!
A Hidra felüvöltött, és maró savakat kezdett el köpködni ránk. A fülem mellet becsapódott egy a falba. Hóho! Ügyes! Kikerültem a felém jövő savakat ( és lássuk be....Areon felfogott párat nekem) és rohantam tovább. A Hidra után nem maradt más csak a visszhangzó hangja. Még mindig bódultan futottam az egyre kisebb járatokban.
Egyszer csak nem éreztem hogy Areon utánam jönne.
Lemaradt. Mivel a Hidrát már jóval lehagytuk, fékeztem, és visszafordultam. Areon a fal mellet volt, és égett a bőre. Ő nem volt olyan sikeres a menekülésben. Kissé megrugdostam. A lélegzése felgyorsult, és felnyüszített. Pár borda. Körbe néztem. Itt nem lesz gyógynövény amivel elláthatnám. Leültem mellé.
-Tovább tudsz jönni? Vagy vigyelek?-kérdeztem tőle.
Nem tudtam mi tévő legyek. Ha a járat tovább szűkül nem tudunk tovább menni. És csapdába esünk. Ha viszont vissza megyünk a Hidra elkap, és megzabál. Tehetetlenségemben körbe körbe jártam. Itt csak a csoda segíthet.

(Ha esetleg még Mufort jönne, bocsi.)

-Te tényleg a csontjaimmal akarsz kirakózni?- kérdeztem Shirinát mikor belémrúgott. Igazából csak ekkor tűnt fel hogy hol vagyunk. -Hát, megpróbálok-azzal föltápászkodtam. Három lábon. Nem is rossz. -egyáltalán merre megyünk?

- Tudod hogy a fő hobbim a csontváz puzzle.
Miután Areon felállt, körbe néztem. Valójában fogalmam sincs merre mehetnénk.
- Figyelj. Nem fogok hazudni. Nagy szarban vagyunk. Nem tudom ez a járat hova vezet, de mivel szűkül szerintem nem tudnánk tovább menni mert a végén beszorulunk. Ha pedig vissza fordulunk, a Hidra nagy valószínűséggel elfogyaszt. Viszont meg kéne próbálni tovább menni,hátha van egy elvezető út. Ha már nem lesz olyan kényelmes a tovább haladás, akkor visszafordulunk. Egyéb ötlet?
Leültem és vártam a válaszát. Őszintén kettőnk között, nem akartam tovább menni. Bele se mertem gondolni hogy a barlang méllyebi járataiban milyen lények leledzenek. Talán a sötétebb részeknél még a Hidráknál is rosszabbak. Megborzongtam erre a gondolatra.
Nem volt kedvem tovább menni, de muszáj volt megpróbálni.

- Azt veszem észre- válaszoltam és megráztam magam.- De tovább kéne mennünk. Ki tudja, lehet hogy a hidra utolér. Báár.. egyébként hová is megyünk?!- ekkor esett le, hogy tényleg csak bevetődtünk egy alagútba.- ...mondd azt hogy te tudod ( xD)

-Tudom, bár kevés a lehetősége. Tudsz jönni? Sietnünk kell.
Elindultam előre. Nem tudtam hova vezet az utunk de valahova biztos. Na mindegy. Az utamra koncentráltam, és az előttem lévő sötétségre. Nem vettem észre hogy az alagút szűkült volna, de nem is tágult. Nyeltem egyet. Eszembe jutott a Hidrás harc. Megrémültem. Nem tudom miért, de örültem hogy Schar elő jött. Nem lettem volna képe szembe szállni volna egyedül a Hidrával. Örültem hogy előjött, és ez megrémített. Megfogadtam hogy sose fogok a szellem énem felére támaszkodni. Életemben először éreztem úgy hogy szükségem van rá. Élveztem hogy erős voltam. Viszont nem akartam ilyen lenni. Viszont ha képes lennék irányítani őt, és az előnyös tulajdonságait felhasználni.....
Kirázott a hideg.
Azért mert jólesett a gondolat, vagy azért mert megrémített? Nem tudtam eldönteni.
A barlangban egyre hidegebb lett. Areon bírta tartani a tempót de éreztem hogy nehezére esik. Kissé lassítottam. A barlang változatlan volt. Nem bővült, nem szűkült. Sőt. Kiköpött olyan volt az út amin már egyszer elmentünk. Ugyanott domborult a talaj. Ugyanott volt vizes, nedvesebb mint ahol már egyszer ugyanilyen volt. Talán valami varázslat van benne? Talán. Azt mutatja amit oda képzelünk. Neeeeeem. Hiszen nem akartam hogy egy Hidra leharapja a fejemet. Gondolom Areon se. Vagy bár igazán tudom mire gondol.
Hirtelen megálltam.
- Areon te nem érzed úgy mintha itt már jártunk volna? Csak én érzem azt hogy körbe körbe járunk?
Megfordultam és ránéztem. De nem találtam a hátam mögött.

Shirinával mentünk. Nem tudom hogy ír ilyen gyorsan menni ( szaladni), de nem igazán tudtam tartani az iramot. Gondolom ezt megérezte, mert lassított.
A barlang nagyon sötét volt. Egyszerűen az orrom hegyéig sem láttam. Mintha már tizedszer jöttünk volna erre. El nem tudtam képzelni hol vagyunk. -Shirina?!- kérdeztem, amire a farkas nem válaszolt.- Shirina? - ez nem igaz. Vagy lehagyott.. vagy lehagyott. Oké ne essünk pánikba. Végülis levegő van, és még mielőtt szomjan, vagy éhenhalnék, megesz valami háromfejű vérzerge....Megpróbáltam szagok alapján visszamenni ( ilyen büdös lennék?)... De egy gödörbe léptem- MI A.....? Hová lett a fal? Rendben. Pánikolhatunk. Lehet hogy valami épp emészt minket? Hogy a halál ilyen kellemes lenne? Nem hiszem. Akko hát mi van? Üöltöttem egy Shirinát. Nem visszhangzott. Na jó. Azzal elindultam, hátha összetalálkozunk valahol. Orromat a földre tapasztottam, hátha megérzek valami ismerős szagot.

Teljesen biztos voltam mindenben. Elvarázsolt hely. És most ketté váltunk Areonal. Sejthettem volna. Bár mindent nem tudhatok. nem szabad pánikba esett. Biztos voltam benne hogy nem utoljára láttam Areont. Nyeltem egy nagyot, és tovább mentem. Nem állhattam itt félősen mint egy ázott kutya kaki. Minden egyes lépéssel bizonytalanabb lettem, de fojtattam az utamat. Úgy éreztem hogy nem vagyok egyedül. Mintha követnének. Talán Areon? lehet de nem akartam megkockáztatni a lehetőséget. Hátra néztem, és nyomban vissza kaptam a fejemet. Féltem a gondolattól hogy tényleg nem vagyok egyedül. Még egyet nyeltem, és gombócként csúszott le a torkomban. Elágazott az út. Két fele. Nagyot dobbant a szívem. Most már csak Aeront kéne megtalálnom. Visszanéztem, de az út, amelyen már egyszer eljöttem nem volt ott. Lehajtottam a füleimet, és behúztam a farkam. Leültem. Döntenem kellet hogy melyik utat választom. Abban biztos voltam hogy az egyik a halálba vezet a másik pedig, ki ebből az őrületből.

Még mindig tétlenül mászkáltam. A szemem kezdett hozzászokni a sötéthez, így legalább már a falnak nem mentem neki. De arról hogy most merre, fogalmam sem volt. Ekkor csapta meg orromat valami ismerős szaj. -Shirina-suttogtam, attól félve hogy valaki más is meghallhatja. Elindultam a szag irányába.

Erőt vettem magamon. *A pokolba elvégre felnőtt nő vagyok!* Kihúztam magam. Végül a leggyerekesebb módon választottam utat. Kiszámoltam melyiken megyek. Ecc-pecc...kimehetsz...Végül a sors úgy hozta hogy a jobb oldali alagútba kell mennem. Az életemet rábíztam a sorsa, és elindultam azon az úton. Fülelve, és szaglászva haladtam nehogy, váratlan meglepetés érjen. Egyszer csak léptem egyet és egy fáklya a falon fellobbant. Hátra hőköltem a fény miatt. A fejemet lehajtottam és megráztam. Csodás. *Mire kijutok innen a retinámnak lőttek*. Tovább mentem.Minden eges lépésnél újabb fáklya lobbant, míg lassan-lassan bevilágították az utamat. Legalább most már nem sötétben halok meg. Sebaj. Feltámaszkodtam az elülső mancsommal a falra, és leszedtem a számmal egy fáklyát. Ki tudja. Jól jöhet még. Elindultam mit sem sejtve az alagútban. Most már nem volt olyan hideg. Kellemes bizsergés járta át a testemet, miközben a hő áthatolt a bundámon. Az alagút egy éles kanyart vetett. Elindultam, de nem figyeltem a lábam elé, és zuhantam egy métert. Felálltam. A fáklya kissé meghorpadt a fogaim nyomától, de különösebb baj nem ért. Sóhajtottam egyet, és felálltam. Körbe néztem. Egy nagy kupola alakú helyiségbe érkeztem. Szintén a barlang része mivel ez is kőből volt és ugyanolyan nedves volt a fala. Viszont a talaj földből volt. *Egyre furább*. Gondoltam és elindultam körbe nézni, reménykedve hogy van tovább járat. Mert ha nincs vissza kell mászom onnan ahonnan.....
....leestem.
Csak hogy már nem volt ott az alagút. *Ilyen nincs*.

(Tűűűz )

Még mindig mászkáltam. Mint egy... Nem is tudom hol éreztem magam. Apró cseppenéseket hallottam. Talán egy két cseppkő. Vagy valami más? Egy pocsolyába léptem. Úgy gondoltam nem lesz bajom, ha továbbmegyek. Tévedtem. Két lépés után megnyílt alattam a föld. Elsüllyedtem. Nem is próbáltam a felszínre úszni. Úgyse menne. Reméltem hogy hamar megfulladok. De azt még jobban,hogy valaki (még mielőtt megfulladnék) rámtalál. Becsuktam a szemem. Hoppá! Leértem. Ekkor fellobbant a remény kis szikrájából túlélésem lángja. Óriási erővel fellöktem magam a felszínre. De jól esett a levegő! Jobb mellső lábammal egy sziklába kapaszkodtam. Akkor már csak húzzuk fel magunkat. Bal mellső lábamnak, oldalam miatt nem sok hasznát vettem. Már majdnem felmásztam, mikor szembetalálkoztam egy nagymacskakoponyával. -Ááááá-ordítottam fel, és azzal a lendülettel visszacsúsztam a vízbe.
Pár másodperc alatt eldöntöttem,hogy már inkább nem halok meg. Így a gödör aljától újra fellökve magam, visszaevickélve oda ahonnan jöttem sikerült kimásznom. Megráztam magam. Kéne egy jó út. Meg kellene találni Shirinát. Így kiválasztottam egy tetszőleges alagutat. Megborzongtam. Mi lesz ha ezúttal nem úszom meg ennyivel? Erőt vettem magamon és elindultam. De rég voltam már ilyen helyem. Bár nem hiányzott. Ahogy meneteltem, felszínre törtek a régi emlékek. Tisztán emlékszem arra ahogy szüleimet megölték. Ahogy engem is megakartak. Több ízben. De nem sikerült. -ekkor egy pici büszkeséget éreztem. De inkább, hogy figyelmem eltereljem a rossz gondolatoktól, fájó lábamra nehezedtem. Nyüszíteni már nem akartam. Ahhoz túl csend van. Hoppá!-azzal hallattam egy elnyújtott farkasüvöltést. Semmi. Erről ennyit. Azzal továbbmentem. Ekkor láttam meg a halvány fényt. Tűz? Odabukdácsoltam és (meglepetésemre)egy hatalmasat estem. De a tűz megvolt. Es Shirina is!

Lépéseket hallottam a hátam mögött. Sietős lépéseket. Mint akire rájött a szapora. Oda fordultam. És kecses seggre eséssel, Areon mellettem landolt. Bár az megint egy érdekes kérdés hogy min, vagy hol jött be. Sebaj. Nyilván megnyílt egy újabb képzeletbeli kapu. Csodáááálaaatoooos.
Most már ketten halunk meg. De végül is belül örültem hogy végül egymásra találtunk (Vagy éppenséggel ő talált meg engem.) Sebaj. Legalább van ki tartsa a fáklyát.
-Jó hogy végre itt vagy, elégé le maradtál.
Oda adta neki a fáklyát, és tanácstalanul körbe néztem. Sejtelmem sem volt hova kéne most mennünk. Itt vagyunk bezárva. És lassan kezdek megéhezni.....végső esetben Areont megeszem. Bár nem hiszem hogy ő repesne az ötlettől.
- Rendben Areon, most merre?
Kezdett tényleg elegem lenni az egész apu keresésből. Komolyan elkezdtem azon gondolkodni hogy: Kell ez nekem?