Fhin-erdő

A farkas felém fordult. Tettem fele két lépést. Kissé bizonytalanul nézett felém, és gondolom nem vette észre de hangosabban kezdett verni a szíve, és hangosabban kezdte venni levegőt. Legalább a légzésére oda figyelhetne. No de sebaj. Amatőröket jó agyhelyen ütni. No de sebaj. felteszem ő hozta nekem a nyulakat a nyomokból és a szagból ítélve. Úgy illő ha megköszönöm.
Megköszörültem a torkomat, és leültem.
- Khmm...kösz....-és elkezdtem tanulmányozni a több mint 5 méteres fák elágazó lombjait. Igazán érdekesek voltak.
A szívverése mintha kihagyott volna egy ütemet.

//Figyelj arra, hogy mennyire irányítod játékostársadat. Nem tudhatod, hogy mennyire fél tőled, és hogy egyáltalán fél-e? Nem kell megszerkeszteni a hozzászólásodat, csak mondtam, hogy ezekre figyelj oda Admin//

Amint láttam hogy nem lesz (talán) baj, a farkas felé fordultam. -Semmiség- mondtam. Majd elfordultam. Nem tudtam hogy a farkas mitől lesz más így megpróbáltam semmi zavarót nem csinálni. Mit ne mondjak elég nehéz volt...Nem mertem szólni. Így némán ültünk. A kínos csendben a farkas a fákat tanulmányozta, én meg az éjjel kissé elfagyott mancsaimat. Kissé zavarban voltam

Mivel láttam félszemmel hogy a farkas kissé zavarban van elmosolyodtam. Tudom ritka de előfordul néha napján. És a néha napokon is csak ritkán. És a ritka napokon is csak 2 percig tart.
- Nyugi nem foglak megenni, vagy ilyesmi. Nem foglak felnyársalni egy fára, nem fogok puzzlöset játszani a csontjaiddal, és végérvényesen nem fogok a bordádon furulyázni. Bár nem rossz ötlet.
Az utolsó mondataim kissé morbidra sikeredtek, de reménykedtem benne hogy érti a poént. Ha meg nem akkor.....ki tudja.A puzzölös játék jó mókának tűnik.
-Igazából valójában hogy hívnak?

Egy sokatmondó pillantást vetettem a farkasra. -Mertem remélni-mondtam.- Egyébként Areon. Kinek a személyét tisztelhetem? (értelmes 1 mondat...)

Észre vettem hogy egy igen bőbeszédű delikvenssel van dolgom. Hát jó.
- A nevem Shirina Schar. Bár ez így elég hivatalos. - lefeküdtem a földre- Van küldetésed? Vagy személyi célod a hallgatás mestere címe, elnyerése? Mert ha csak ez, nekem fontosabb célom is van.

Küldetésem? Igazából nincs. Amin eddig részt vettem , a szabaduláson kívűl mindet elbuktam. Tudom nem vagyok valami bő beszédű, de ha én beszélek valakivel...-picit elfordítottam a fejem-neked esetleg valami célod?

Válaszolhattam volna annyit is hogy *Semmi közöd hozzá* Vagy hasonlók. De ő is válaszolt. Egy sóhaj közepette kissé búsabbra fogtam az arcom állását. (Talán direkt? Nem tudom miért....Megszokásból? Talán.)
- A küldetésem, hogy megkeressem az édesapámat, aki kiskoromban elhagyott....és mégpedig azért hogy segítsen kontrollban tartani .... az egyik nem oda illő énemet.
Bővebben nem akartam neki fejteni. Hisz egy tök idegen. Végül is hozott nekem reggelit. Sőt. A reggeli majdnem felidegesített. De ez most nem fontos. Nem akartam a szeme előtt több információt felfedni múltamból. Féltem hogy megint elmenekül tőlem, mint mindenki. Bár jól tette volna.

Lerítt róla hogy, nem akart a saját dolgairól beszélni. Meg is értem.Egy vadidegen kérdezget hogy mit csinálsz... Hogy én mekkora egy tapló vagyok. -Az apák... -suttogtam írtó halkan. Ha az enyém nem tér rossz útra... Itt se lennék. Dehát ez van.Sóhajtottam. Kicsit elhúzódtam, fölálltam.-Sajnálom. Ha úgy vagy vele, nyugodtan elküldhetsz-mondtam egy szánalmas félmosoly kíséretével.

Sietve szedem a mancsaimat. A hideg levegő szorítja, marja tüdőm de mit sem törődök vele. Minél előbb Varjak-hegyére kell érnem.
Hadtestem vezetőjeként kötelességem volt meglátogatni a delta-vidéket,hogy az ottani vezetőkkel, stratégiákat, új- könnyebb páncélokat és sikeres harcmodorokat osszunk meg egymással.
Utazásom még meg akartam hosszabbítani pár nappal, de a kötelesség ismét közbeszólt a kikapcsolódásnak.
Kerülő utat választottam, így a Fhin-erdőn át vezet most utam.
Kevés élőlénnyel sodor össze az út utazásom során, mind bujdosnak. Bizalmatlanak az átutazókkal.

Utam csak néhány rövid pihenővel szakítom meg, mikor szükségleteimet elégítem ki, vagy az erőltetett menet már túl kimerítő.

Épp ilyen pihenőm tartom mikor neszt hallok távolabb a kis rejtett zugomtól. Beszélgetés hangját hozza a szél, ha nem tévedek egy hím és egy nőstényét.

Már láttam is a kikötőt. Egy apró városka telepedett le itt. Mivel nem egy túl forgalmas hely, így nem is nőtte ki magát. Még kőfallal sem volt körülvéve, egy fából készült sánc védte az erdőben tanyázó fenevadaktól a lakókat.

- Szép jó napot, uraim! - mondtam egy félmosolyt ráerőltetve az arcomra, és a farkas kapuőrök felé biccentettem. Már profin ment a nemesi viselkedés, így aztán egyből látták rajtam, hogy tanult vagyok. Viszont észre vettem rajtuk, hogy elég tanácstalanok. Miért is jöttem egyedül? Ráadásul pont erre? Végül csak visszaköszöntek és átengedtek.
A városkában nem volt nagy nyüzsgés. Sokan dolgoztak, nem értek rá az utcákat feltölteni és nézelődni. Egyenesen a kikötőhöz találtam, ahol szerencsémre éppen állt egy kisebb hajó.

- Szép jó napot! - köszöntem ismét nyájasan, biccentve. A legénység éppen a fedélzetre cipekedett fel. Egy öreg tigris fordult felém. Viszonylag csontos volt, orra körül a szőr már javában őszes volt. Fél szemfoga kilógott a szájából, és bal szemén még szemkötője is volt, bár nekem nem úgy tűnt, mintha a másikra olyan sokat látott volna. Felém pillantott, majd ismét a hajó felé fordult és megszólalt.

- Ez nem turistahajó, menjen innen! - előzte meg kedvesen a kérdésemet. Mély, rekedtes hangja volt. Legénysége leginkább farkasokból állt, de felfedezni véltem két medvét, egy baglyot és még egy tigrist. Valószínűleg a fia.

- Kérem, jóuram, megfizetem ám a kedvességét! - fogtam vissza magam, ahogy tanultam. De mivel nem talpnyalónak születtem, így minden ilyen alkalom nagy erőfeszítésembe került.

- Amit mondtam megmondtam, kérem távozzék! - makacskodott az öreg.
Egy pillanatig még álltam ott, majd megfordultam és távoztam. Vén iszákos...miért keresed magadnak a bajt?

Mint említettem, nem igazán kerestem a társaságot. Már az előbbi incidens, is igazzá tette ezt az állításomat. De ez a farkas látszólag ugyanolyan gondokkal küzdött mint én. Megsajnáltam. Fura, pedig nem igazán ismertem ezt az érzést. Csak hallottam róla. Ennek az Aeronnak nincs életcélja. No majd én teszek róla hogy legyen.
- Tudod mit? Nincs kedved elkísérni engem a Sikoly-pusztára? Elég veszélyes egy hely és nem igazán van kedvem egyedül elutazni arra fele.
Hirtelen feltámadt a szél. Kissé megborzongtam miatta. A szél egy ismeretlen szagot hozott magával. *Már megint?* mintha a sors is azt akarta volna hogy kinyírjak valakit. Még szerencse hogy rajtam van ez a tollas borzadály.....
Az ismeretlen szag nem csak az én érdeklődésemet keltette fel.

Hát... Ha akarod mehetek veled, bár gondolom már észrevetted, hogy nem vagyok valami jó társaság -láttam hogy Shirina érez valamit. Majd engem is megcsapott egy ismeretlen szag. -Egy farkas mormogtam. Nem hinném hogy túl messze van. -Remélem Shirina, nem fogsz átváltozni- tettem hozzá gondolatban.

A Nap már nyugovóra tért, a hajó még mindig a kikötőben ringatózott. Feltehetőleg kora reggel akartak útnak indulni. A kapitány és legénysége egy közeli fogadóban szállt meg. Az ivó jóformán üres volt, csak két iszákos macit láttam. Hát, hétköznapokon ez a néptelenség előfordul...
Én a fekete köpenyemben voltam, lábaim hajlatig be voltak fáslizva, csonka farkamat egy trükkel "pótoltam ki", hogy még véletlenül se ismerjenek fel.

- Van üres szobája? - kérdeztem köszönés nélkül a medve csapostól.
Amaz gyanakvóan méregetett, majd válaszolt:

- Hát, egy éppenséggel akad. De nem olcsó. Aztán telik-e neked rá?

- Ágyba hozzák a reggelit? - kérdeztem komoly hangon. A medve csak mosolygott.

- A tisztaság bérét fizeted, nem a szobalányét.

Elhúztam a számat, de elfogadtam a szobát. A csapos útbaigazított, és odaadta a szobakulcsot. Felmentem a nyikorgós deszkákon, de a saját szobám aligha érdekelt. Mindegyik szobára figyeltem, megpróbáltam kideríteni, ki lakik benne. Egy sokszemélyes helyiségben volt a legénység fele, egy másikban a másik fele. A kapitány külön szobát kért. Vagy túl ostoba volt, vagy nem számított a viszontlátásomra.
A zár nem okozott különösebb fejtörést, viszont a nyikorgós deszkák annál inkább. Mivel eléggé nagytestű és nagysúlyú volnék.
Amilyen halkan csak tudtam beosontam. Mikor már az ágyánál voltam egy deszka hangosan felnyikorgott.

- Ki van...!?!? - riadt volna fel az öreg, de odaugrottam befogtam a száját.

- Ha jól viselkedsz, én is jó leszek hozzád, öreg. - mondtam neki halkan, mély, reszelős hangomon - Holnap felengedsz a hajódra, vagy a fiad nem lesz hosszú életű, mert felkeresem és megölöm a szemed láttára. És ezért a kellemetlenségért ingyen utazom. - szögeztem le.

Az öreg tudomásul vette, nem is próbált meg segítségért kiabálni. Első látásra sejtette, ki vagyok és hogy mire lehetek képes. Ezért is nem akarta, hogy a hajójára tegyem a lábam.
Ez után lassan elengedtem, majd a számhoz emeltem mutatóujjamat és mosolyogva csendre intettem.

- Tehát holnap reggel napkelte előtt.

Hangtalanul kihátráltam az ajtón és becsuktam magam mögött.


Másnap reggel már ott vártam egy ház sarkában a kapitányt és a legénységet. Nem mutatkoztam egyből, nem akartam, hogy tudják, rájuk vártam, hanem addig álltam ott, amíg fel nem pakoltak, és már éppen indultak volna már.

- Óh, ne haragudjon kapitány, hogy késtem! Tudja, elaludtam... mintha lett volna valami a vacsorámban! - mosolyogtam neki, mire ő csak intett a fejével, és felengedtek.

Fia értetlenül nézett rám, jól emlékezett, hogy tegnap még apja elutasított engem. Végül úgy tűnik mégsem kérdezett rá.

A hajó végre elindult és én biztosan hajózhattam célom felé, az Uralkodó-hegységbe.

//Gordon el//

Hangtalanul közeledem, hisz nem tudhatom barátok, vagy ellenségek. A hirtelen jött találkozásból kisebb összezörrenés alakult ki, de mielőtt eluralkodhatott volna a káoszt gyorsan megadó testtartást vettem fel. Nincs időm holmi utazókra.
- Remélem nem leptelek meg titeket. Ryuk vagyok, a Béke-szigeten állomásozó szövetséges csapatok egyik vezetője. Épp átutazóban vagyok.
Szavaimból nem tudom mit szűrtek le, mennyit tudnak azon helységről, amiről beszélek.
Hátrahúzódtam egy fa törzséhez, ha mégis összecsapásra kerülne sor. Nem a jóképűségem miatt kaptam vezető szerepet, ha nem barátságos lények megvédem magam.

Aeronnal az oldalamon lépkedtünk a reggeli napfényben. Elég csipős hangulata volt az időjárásnak, de a vastag zsír rétegem blokkolta a bepofátlankodó kis hideg molekulákat. Bocsesz hidegcsípőskismolekulák. Egyre erősebben éreztem az idegen szagát.Éppen fordultam volna be egy ösvényen amikor azonnal szembe találtam magam egy sárga szempárral. Hátra hőköltem. Az idegen, hátra húzódott, és védekező testtartást vett fel.
- Remélem nem leptelek meg titeket- Á nem.- Ryuk vagyok. a Béke-szigeten állomásozó szövetséges csapatok egyik vezetője. Épp átutazóban vagyok.- Mintha a szavait védekezésnek szánta volna. Vagy valami mentségnek.
A farkas magas, és izmos testfelépítésű volt. A bundája sötét, a homlokán egy félhold alakú vörös motívum díszelgett. Az arca komoly volt, mintha sose nevetett volna. Viszont nem volt a legcsúnyább farkas fiú akit láttam. Persze ezzel nem azt akarom mondani hogy jóképű....
Megköszörültem a torkomat. Igyekeztem kedvesnek mutatkozni. (Már amennyire a helyzet megengedte.)
- Az én nevem Shirina. Ő pedig Aeron. Mi is épen átutazóban vagyunk. Éppenséggel a Sikoly -pusztára.
Halványan elmosolyodtam. Megráztam a bundámat, és leültem.A fejemet érdeklődően félre billentettem. Tanulmányoztam Ryuk arckifejezést. Talán megfog támadni? Ok nélkül senki nem támad le senkit. Viszont egy kissé haragudtam magamra. Nem igaz hogy nem figyeltem arra hogy nehezen észre vehetőek legyünk.

Mit ne mondjak eléggé meglepődtem mikor valaki ránkbámult.Bizalmatlanul méregettem a farkast. Hátamon önkéntelenül, de fölborzoltam bundámat. Ryuk számomra kicsit olyan ellenségesnek tűnt. Nem tudtam hogy ez csak valami álca-e, vagy nekünk ugrik. De talán, ha bemutatkozott, nem túl ellenséges. Kicsit lenyugtattam magam.
-Areon-néztem Shiranára. Nem egyszer mondják rosszul a nevemet...

(Jajj ne haragudj... :DD xDDDDD )

Felváltva nézem a két utazót. Látom, ahogy próbálnak felmérni, végül a fehér farkas leül, s barátságos arckifejezéssel így szól:
- Az én nevem Shirina. Ő pedig Aeron. Mi is épen átutazóban vagyunk. Éppenséggel a Sikoly -pusztára.
Shirina. Érdeklődve néz engem, félrebiccentett fejjel. A barna bundájún érzem bizalmatlanságát. Nem tágít feszült testtartásából, felkészül mindenre. Helyes kölyök, ne bízz senkiben sem.
-Areon-néztem Shiranára. Nem egyszer mondják rosszul a nevemet... - mondja a barna bundájú, mire mosoly kúszik pofámra és én is le ülök a fa tövében. Nem érzek veszélyt, most már biztos vagyok benne, hogy ténylegesen csak vándorolnak.
- Nem hiszem, hogy két ifjú farkasnak a legveszélyesebb helyek felé kóborolniuk - mondom hízelgő mosollyal, miközben Shirinára nézek. - Én barátságosabb helyek felé tartok, a Varjak-hegyére, s reményeim szerint hamarosan visszatérhetek csapatomhoz.
Miközben igyekszem minél kedvesebb hangnemet megütni, a széljárás hirtelen megváltozik, és a két farkas szaga orromba kúszik. A fehér bundájúnak különös illata van. Nem csupán farkas. Még nagyobb érdeklődéssel fixírozom a nőstényt, miközben igyekszem meggyőzni arról őket testbeszédemmel, hogy nincsenek ellenséges szándékaim.

Sajnálkozva néztem Areonra, de beszédben nem mutattam ki. Kissé elmosolyodtam a saját hülyeségemen, de nagyon rég voltam "igazi" társaságban. Talán ez egy kicsit vigasztalt. Egy kicsit. Csintalan mosoly csúszik Ryuk arcára, és megszólal:
- Nem hiszem, hogy két ifjú farkasnak a legveszélyesebb helyek felé kóborolniuk. Én barátságosabb helyek felé tartok, a Varjak-hegyére, s reményeim szerint hamarosan visszatérhetek csapatomhoz.
Egy kissé sokat beszélt, és sokat fedett fel a magán életéből. A plusz infó sose jön rosszkor. A szél irány megváltozott, Ryuk összerezzent, és meglepődve tanulmányozott. Ahha. Észre vetted mi? A mosolyom átváltott csintalanabb mosolyba, és amilyen kihívóan nézett, olyan kihívóan néztem vissza rá én is. Nem akartam elmondani mi újság velem. Egy kicsit had gyötörje a gondolat. ( ). Felnéztem az égre. A nap már magasan járt. Zavartan néztem vissza Areonra. Sietnünk kell. És gondolom Ryuk se akar itt állni és trécselni.
- Ohh nem vagyunk mi olyan fiatalok. És nyugodj meg...én..képes vagyok magamat megvédeni...elég.sajátos módon.. Nos! Örvendek a találkozásnak! Remélem összefutunk még.
Még utoljára rámosolyogtam, biccentettem és elindultam. Magam mögött hagyva Areont, és Ryukot. A hátamon éreztem a tekintetüket.

Megáll az ész... Elmegy? Nélkülem? Rendbeen. Megvontam a vállam és Ryukra néztem, aki ugyanolyan furcsán tekintett rám vissza.
-Visz'lát- Nem akartam tovább pazarolni az időt és a szót. Elindultam Shirina után. Gondolom érthető, hogy nem akart túl sokat beszélni magáról.

- Ohh nem vagyunk mi olyan fiatalok. És nyugodj meg...én..képes vagyok magamat megvédeni...elég.sajátos módon.. Nos! Örvendek a találkozásnak! Remélem összefutunk még - mondja a fehér farkas, majd egy biccentés kíséretében tovább áll, majd Areon is követi példáját.
Még utolsó pillantást veszek távolodó alakjukra, s ismét megszaporázom lépteim a kikötő felé.

Rövid idő elteltével meg is érkezem úti célomhoz, de az éjszakát egy fogadóban kell töltenem.
Az éjszakát éberen töltöm, úgy döntök majd holnap a hosszú út alatt pihenek, túl unszimpatikus ez a hely. Figyelő tekintetek mindenhonnan, fura neszelések. Hosszú éjszaka elébe nézek.

A hajnal lassan kúszik fel a horizontra, szemeim már majd leragadnak az erőlködéstől. Ismét a kikötő felé tartok, de most nagyobb sikerrel járva. A hajón tumultus van, lökdösődés. Én magam álcázására egy köpönyeget terítettem hátamra, mely vértjeimet takarja, s kobakom is befedi.
Csendesen húzódom a hajó egy távolabbi szegletébe, s ott összekuporodva nézem a társaságot.
Hajókázásom során gondolatban átpergetem a rám váró dolgokat, stratégiát készítek.
A gyanús pillantások már nem annyira szegeződnek rám, így úgy döntök megengedhetek magamnak egy kis pihenést.
Gondolataim messze kalandoznak, de hirtelen eszembe a két utazó farkas. A nőstény illata. Hibrid volt, pedig tökéletesen úgy nézett ki mint egy farkas. Mi lehetett a másik illat?
És ekkor hirtelen belém hasít: szellem.
Szóval ez a sajátos védelmi rendszere... gondolatban elmosolyodom, és a tengeren ringatózva álomba szenderülök.

/Ryuk el/

Délutánra járt az idő. Bár nem is délutánra. Vagy mégis? Láttam hogy lassan-lassan az éjszaka is elkezd bújócskázni a fák között. Kezd összezavarni ez a hely. Pedig nem voltam egy határozatlan farkas. Tehát közeledünk Sikoly-pusztához. A hideg végig futott a hátamon. Areon felkapta a fejét, de lehajtotta. Elég jó társaságnak bizonyult. Gyorsítottam a lépteimet, és átváltottam futásba.
-Bírod a hibrid tempót?
Még jobban gyorsítottam. Mivel Hibrid voltam gyorsabban futottam mint egy átlagos farkas. Láttam hogy Areon jóval lemarad utánam. Hirtelen eltűnt a talpam alól a talaj. Felsikoltottam. És csak zuhantam, zuhantam, és zuhantam. Aztán hangos puffanással leestem. Halk nyüszítések hangzottak fel a torkomból. Hideg, nedves kő szag kúszott be az orromba. Egy barlang. A fenébe, hiszen hallottam hogy itt ilyenek is vannak. Barlangok. Bár ritkán találnak rájuk. Megérezhettem volna. Ismét csak átkoztam magam. A francba. Aeron is lemaradt jóval utánam. A fenébe. Felmértem a testemben lévő károkat. Megpróbáltam felállni. A mellkasomba hasított egy éles fájdalom. Egy bordám. Vagy kettő? Hangosan Felnyüszítettem. És még hangosabban szitkozódtam. Egy lábam is eltört.
Csodás.
Körbe néztem új, környezetemben, és lassan a szemem is hozzá szokott a sötétséghez. Egyre jobban láttam. A barlang fala nedves volt. A talaj is kőből volt. Esélyem se volt épp bőrrel megúszni. Fel néztem a nyílásba ahonnan leestem. Alig lehet észre venni. Areon legyen jó orrod, kérlek. Körbe néztem magam körül, és láttam hogy több folyosó is elvezett az indulási pontomról. Lehetséges hogy valamelyik folyósó elvezet Sikoly-pusztára? Meg lehetne próbálni. Bár nem lenne tanácsos sérülten elindulni oda. Sőt....Ki tudja mik rejtőzködnek ezekben a folyósokban? Kezdtem bepánikolni, és pánikot félelem váltotta fel. Ez nem lesz jó. Megint érzem hogy a bensőmben elkezdett mozgolódni a szellem.
A francba!
Imádkoztam hogy Aeron ne találjon rám.

Ez a hely olyan jó. Csendes és kihalt, pont nekem való. Ha éhezem csak fellesek, egy kis élelmet mindig lelek. Hosszú nyakaim mindenhova elérnek, megannyi szememmel mindenhova benézek. Már évtizedek óta itt lakom, elhagyni ezt a helyet sosem fogom. Tojok majd száz meg száz tojást, a csemeték megtöltik majd az egész barlangot!
De mi volt ez?

A tizenöt fejű hidra békés gondolatait egy puffanás zavarta fel, amihez némi nyüszítés járult.

Talán házhoz jön az étek?

Még nem mozdult meg, nehogy felverje a sötétség csendjét. Amúgy sem egy hiperaktív fajta, ő a türelem mestere. Hatalmas, pikkelyes testével nem is olyan nehéz nagy zajt csapnia. A tizenöt nyak egy kopott, sötétzöld testben végződött, és két izmos hüllőlábba. Farka vaskos volt, hasa alján egy halvány sárgás csík húzódott. A fejeken az állkapcsok kissé előrébb álltak, két alsó szemfoguk szájukból láthatóan az égnek meredt a többi tűhegyes fog kíséretében. Látásuk a barlangi viszonyok miatt nem volt túl jó, de aki ide téved, annak sincs szüksége már a jó látásra.
Csak egyik fejét indította el a hangok irányába. A fej neve Sunyi volt, és az ő szeme a legjobb az ilyen felderítésekhez. Nyelvét öltögetni kezdte, és máris tudta, ki és mi az új vacsoravendég: egy farkas. Ráadásul az eséstől eléggé legyengültnek tűnik.

De várjunk csak...

Sunyi tovább szimatolt nyelvével. Érzett itt mást is. Szellem. Valamiféle szellem. Jól ismerte már ez a hidra a szellemek szagát. A barlangban is laknak, de a hidrával nem szívesen futnak össze. A felderítést végző hidrafej maradt tovább a biztonságos sötétben, és várt. Hátha nincs egyedül a csapdába esett jószág.

Ez nem igaz. Shirina megint lehagyott. Nem vagyok egy lassú farkas, de ez már hihetetlen. Ekkor hallottam meg a sikolyt, majd a nyüszitést. Shirina volt az... De hol?! Megpróbáltam szag és nyomok alapján megkeresni. Mit ne mondjak, a nyomolvasás az erősségem volt. Így hát a lehető leggyorsabban megpróbáltam Shirinát megtalálni. Lehet hogy valami megtámadta. Vagy hasonló. Lehet hogy meg tudja védeni magát, de akkor is...

A mellkasom és lábam lángolt a fájdalomtól. Mintha valami égette volna. Egyre hangosabban nyüszítettem, és ez egyre jobban fájtak a törött csontjaim. Ha nem kapok hamar ellátást valószínűleg itt maradok eledelnek az itt élő ismeretlen állatoknak. Megpróbáltam felálni. Félig sikerült is csak, amikor a mellső lábaimra próbáltam felállni, össze estem a fájdalomtól. Nem tudtam melyik bordám tört el, de nem tett jót neki az erőltetés. A szemeim könnybe lábadtak. Nem lehet így végem. Mi lesz anyámmal? Ki mondja majd el neki? Szerintem még az se tett jót neki hogy szó nélkül jöttem el otthonról.
- Anya...nem a te hibád, sajnálom.-suttogtam.
Egy könnycsepp csúszott végig az arcomon, és hullott le, a földre. Kezdtem fázni is. Amennyire csak tudtam, lassan és óvatosan össze kuporodtam. A fejemet a mancsomra hajtottam és vártam a csodát. Elkezdtem figyelni a környezetem hangjára is. A víz csöpögésére, folyására a falon. Itt még el se lehet temetni. Akkor hallottam meg a sziszegést.E szívem kihagyott egy ütemet, és mikor újra elindult villám sebesen dobogott, a törött bordám mögött. Kipattant a szemem. Egy sárkány? Egy óriás kígyó? Kiszáradt a torkom. Nyeltem egy nagyot, de mintha nem akart volna lecsúszni a torkomon. Lassan felemeltem a fejemet, és körbe néztem. Még egyszer hallottam a sziszegést. A félelem jóformán össze szorította a szívemet. Végem van.