Fellegvár - az anloanai központ

Halkan beléptem, Shirina hívására. Lopva körbepillantottam, látva, hogy a veszély eltűnt.
-Nagyon vicces vagy-mormogtam. Végül én is tetőtől talpig le lettem méricskélve. Sebaj, legalább már megfagyni nem fogunk. Már ha Brezden nem a Déli-sarkon van.

Csak vártam, vártam és vártam. Végül a szürke hívásra bement a szabóhoz. Magamban sóhajtoztam, már kéregetni se volt kedvem. Túlságosan megerőltető volt a hangom folyamatos torzítása. Ekkor hirtelen ismerős szag csapta meg az orromat. Olyannak a szaga, aki még bajt hozhat a fejemre. Nem hittem a szememnek. Berd volt az, a félszemű. Sötétbarna testén most zöld, aranyfonalas felsőt viselt, de ez sem szépített az erősen szétkarmolt bal pofáján. Mellette sétált két hű csatlósa, Fiz és Gorg a fossza fivérek. Nyomorult banda ez, amerre ők járnak csak fosztogatnak, ráadásul nagy felfordulást hagynak maguk mögött. De most mégis elegánsan kiöltöztek és egyenesen a palotába tartanak...de miért? És hogy engedték be őket?
Nem sok időm volt ezen gondolkozni, szedtem a cókmókom és eltakarodtam onnan, amilyen gyorsan csak lehetett, félbehagyva a megfigyelést. Csak a legjobbakat tudtam remélni, hogy soha nem találkozom a farkaspárossal ebben a városban. Tudtam, hogyha Berd meglát le fog buktatni, főleg, hogy most ki tudja mér' a palotába megy. Én vakítottam meg, még mikor elindultam ide. Kellett a pénz az útra, és tudtam, hogy nála mindig van, ugyanis fél garasért még az anyját is megölné. Megfogadta, hogy ha megtalál egy életre megnyomorít, persze ha nem itt lennék, szívesen elfogadtam volna a kihívást.
De másképp alakult, így most nekem kellett elszédelegnem. Az első utcán, amit megláttam már fordultam is be, átérve a főutcára. Már javában délután volt. Legjobb lesz, ha visszatérek a szállásomra és kimosom a sebem.

Valami felébresztett....felkeltem félholtan és elballagtam valahova..
Egy kocsmában kötöttem ki,de nem ittam semmit...ott ült valami ismerős arc..odajött hozzám,és azt mondta menjek vele..Hát vele mentem,és valami előkészített helyre vitt...elkezdett beszélni:
-Kazuku,hát nem emlékszel rám?-majd közelebb jött,és a vállamra rakta a mancsát-én vagyok az,Mayuki..
-o.o-meredtem rá...-ki vagy?O.o..félholtan nemnagyon járt az eszem...
-Én vagyok az...a nagynénéd....-majd rámnézett mérges,mintha baj lenne hogy nem emlékszem rá.
-Te????O.OJaj hát persze,nagyságod nem volt szives segíteni a családon...
-Kazuku...meg kell mondanom neked valamit...te vagy a fajtád utolsó túlélője...-mondta..
-Hogy-hogy??
-Hát én fehér vagyok,kicsim...nem tarka...o.o-és akkor kapcsoltam...
Estére járt...és elaludtam fárattságomba...a nagynéném meg persze elment a "dolgára".Már ha nevezhetjük úgy azt amit csinál...khhmm...

//A smilekat légy szíves kerüld! Admin//

Az idő közben telt. Vásárlók haladtak ki és be. Igyekeztem feltűnés mentesen elkerülni a tekintetüket. Eltakartam az arcomat a sálammal, nem néztem a szemükbe, stb. Általában nem nagyon foglalkoztak a sarokban kuporgó idegennel, aki csak magával foglalkozik am tökéletesen megfelelt nekem.
Aztán kilépett az ajtón a kis cica.
-Mary?-szólitótt, de először nem talált a szemeivel. Feláltam hogy megmutassam magam. Rögtön észre vett, és mintha megkönnyebült volna.
- Jöjjön velem.-mondta sejtelmesen.
Nyeltem egyet.
Areont magam mögött hagyva követtem őt kis szobába. Beértünk. Két bábúra fel volt akasztva két köpeny. Nem voltak se egyszerűek, sem bonyolultak. Pont megfeleltek. Az egyik bordó volt a másik zöld. Oda lépett, és rám próbálta az egyikket. Pont jó volt. Felhajtotam a csuklyát ami beterítette a fél pofámat.
-Mennyi lesz a kettő?-kérdeztm tőle.
-Hat ezüst.
Nem lepődtem meg rajta. Nagyon jó minőségű mind a kettő, ami reményeim szerint sokáig fog kitartani. Fizettem, felvettem Areon köpenyét, és kivergődtem a szobából. Mikor kiértem az előszobába oda dobtam Areonnak a zöldet.
- Szedelőzködj, indulunk.-mondtam.
Utánnam kijött a cica. Miközben Areon elkészült, oda léptem hozzá.
- Kérhetek egy szívességet?-kérdeztem tőle.
Ő erre gyanakvóan össze ráncolta a szemöldökét. Bátorításnak vettem.
-Van az épületnek hátsó kijárata?
-Van....
-Megmutatná?
A cica egyre jobban kezdett gyanakodni.
-Mégis miért? Nem felel meg a kijárat?
- De igen csak....-lázasan törtem a fejemet magyarázat után.-.....Csak tudja a volt férjem követ engem. Ő szöktetett meg tőle, mert erőszakos volt.-állammal Areon felé böktem.- Az öcsém.
A cicának mintha leesett volna minden.
- Megértem. Az unokatestvéremmel is hasonló történt. Erre jöjjenek!!
Kifújtam a levegőt. Nem is vagyok olyan rossz hazudozásban.
Kiléptünk a hátsó kijáraton, megköszöntem és elindultunk a sikátorban.

-Ügyesen hazudsz- sóhajtottam, miközve Shirinával, és az új köpenyekkel kimentünk.- Most merre? Brezdenbe? Mert ha igen... az hol van?- ásítottam egyet. Hihetetlen, egy másik utcában vagyunk, de a tömeg kb. negyedakkora. Ezek szerint az előző út a főutca lehetett. Titkon reméltem, hogy több oroszlánnal, legalább is ma nem fogunk már találkozni. Fáradtan nekidőltem egy falnak.
-Nem mehetnénk az előbbi célunk felé? Vagyis egy pihe-puha ágy felé-mormogtam. Úgy éreztem, menten elalszom.

Hamar lehagytam a rabló társaságot, és a szállásomra belépve egyből felszaladtam a lépcsőn. Levetettem a koszos ruháimat és kértem egy dézsa forró vizet, hogy lemoshassam magam és a ruháim. A kérésnek hamar eleget is tettek, a tűz fölé került egy dézsa víz. Pár perc múlva lecammogtam a konyhába, de nem hittem a szememnek: a tűz mellett egy árnyoroszlán állt. A nőstény szeme vörösen izzott, és szintén félvérnek született, bár a hasa csíkja sokkal élénkebb és világosabb volt. Cselédruhát viselt, alig lehetett nálam fiatalabb. Rám nézett, és szemmel láthatóan ő is meglepődött.
-Ki vagy te? - nyögtem ki a hosszú, néma bámulás után. De ő nem válaszolt, hanem elkapta a tekintetét. Még tátva volt a szám, amikor a pillanatot a medveasszony szakította félbe.
-Ó, uraság! Ő itt az új cselédlány! A neve Izita, de ne várjon túl nagy válaszokat tőle, ugyanis néma. - mosolygott kedvesen rá. Beljebb léptem az ajtón, hogy be tudjon jönni tőlem.
Mire kellőképpen felmelegedett a víz ketten leemelték a tűzről és a tartójába helyezték a dézsát. Egyből belevágtam a ruháimat, hogy kimossam, de a medveasszony arrébb taszított.
-Hagyja, majd én kimosom, menjen csak, kezelgesse a sebét! - hangja mindig tele volt szeretettel. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, még egy utolsó pillantást vetettem Izitára, aki éppen odalépett a dézsához, hogy beleöntse a többi ruhát. Tekintete zavarodott volt, akár az enyém.

Sietve ugráltuk ki Areonnal a pocsolyákat. A nap már bőven lement, mi meg alig láttunk az orrunk hegyéig. Siettem bár nem futottam. Nem akartam felhívni magamra a figyelmet. Annyira le foglalt az hogy minden sarkon benézzek,(hátha ott lesz a fekete oroszlán) hogy majdnem nem vettem észre az elöttem álló fogadót. Csendben belopakodtam, kértem a pultostól két szobát és felmentem aludni. Már nagyon fáradt voltam, így tehát felmentem és ledöltem köpenyestül aludni. Nem is köszöntem el Areontól. Mindegy. Megbocsát majd....( )

Másnap reggel kipihentem lelibbentem a fogadóba. Az esti maradékokat pucolta az asztalról egy medve aszony. Köszöntem neki és leültem az eggyik asztalhoz. Ott vártam Areonra.

Betértünk egy kis fogadóba. Shirinával kivettünk 2 szobát. Egyiket Shirina vette birtokba, a másikat én. Bezártam az ajtót, majd kiugrottam az ablakon. Kicsit körülnéztem. Nem voltam alvós kedvemben. Vettem újfenn egy pohárka teát, és körbejártam az utcát. Néhány kis bolt még ki volt világítva. Gyertyák, és néhány fáklya. Hangulatos volt. Újra eszembe jutott Raonen. Életemben először, vele jártam itt. Akkor kaptam a Démont.
Ekkor vettem észre, hogy egy tigris közelít. Azt hittem a fogadós barátocskám, de nem. Egy fiatal, szakadt köpenyű tigrislány volt. Valószínűleg egy hajléktalan. A tigrislány valamit rám akart sózni, de nem vettem meg. Könyörgő szemekkel nézett rám. Olyan volt... mint aki néma. Megsajnáltam. Nem túl jó hontalannak lenni. Kinyitottam a mindig rajtam lógó tarisznyámat. De nem volt benne semmi. A pénz még mindig Shirinánál volt. Dee... megláttam a térképet. Nekünk van még egy, az én példányom pedig nem lehetett olcsó mulatság eredeti gazdájának. Kivettem, a tigris felé nyújtottam. Amaz meglepetésében hátrébb lépett. Rámosolyogtam, mire Ő elvette a térképet.
-Köszönöm- suttogta. Riadtan körbepillantott és elszaladt, még mielőtt mondhattam volna neki valamit. Én pedig elindultam visszafelé. Megláttam a tigrislányt. Egy másik, fehér tigrissel, mely rámorgott. Láthatóan akart valamit. De semmi jót. Nem gondoltam.. .hogy a Fellegvárban ilyenek is vannak.
-Khmm... -szóltam- Ilyenkor, az éjszaka közepén, szerintem nem az utcákon kéne lányokat kergetni- Vigyorogtam gúnyosan a tigrisre. Amaz fehéres szemeivel rámnézett.
-Takarodj inkább. Kinek nem inge, ne vegye magára.
-Hahh, szóval még pofátlankodsz is?-forgattam szemeimet.
A tigris egyre morcosabb lett. Csak egy fehér valamit láttam felém suhanni. Miért mindenki ilyen velem? Na jó.
Félreálltam. Ezegyszer áldottam szürke színemet. Bár, a vörös és fehér szemem nem.
- Nini egy szellem? -szólt a tigris
-Szellem a...-morogtam. A tigris elhalványult. Ooops. Ha én nem, ő egy szellem.
-Fuss inkább ne bámulj- tátogtam a tigrislánynak, aki ledermedve állt. Amaz kapott az alkalmon és elszelelt. Én pedig szemben álltam egy tigrissel. Másko fogjuk be szépen a szánkat.
A tigris, rámmorgot, és az előző prédája után, engem vett célba. Újra felém ugrot, én meg el előle. Ez ment egy ideig, míg egyszer oldalon nem talált. Egy aprót repültem, és talpra érkeztem. Ekkor láttam meg a fényt a tigris mögött. Téényleg.. az utca. Oda nem fog így kijönni.
Szerencsémre a tigris, a felé vágtázó, hülye farkastól kissé elképedt, szóval időt nyertem. Az utolsó ugrásnál a tigris lábon csapott, megpördültem a tengelyem körül, kissé vérző lábbal az útra estem.Már csak a tigris visszatérő színét láttam. Majd a macska egy szép ugrással mellettem termett. Torokra támadott. Én a mellső két mancsommal próbáltam a tigris fejét visszatartani. Az pedig morgások közepette, inkább karmai mellett döntött. Én meg hátső lábaimat használatba véve, állonrúgtam gyanútlan támadómat. Amaz felmordult, vér csöppent a fejemre. Háhh. Elharapta a nyelvét. Kárörvendő mosoly futott át képemen. Ekkor a tigris váratlanul elszállt. Egy medve. Ellökte a tigrist, harcba keveredett vele. A nagymacska aztán elszaladt. Igen, egy medvével, ha oroszlán lennék se állnék ki.Kaptam az alkalmon, visszaszaladtam a fogadóba. Beugrottam az ablakon, és behajtottam azt. Elégedetten elnyújtóztam az ágyon. És el is aludtam

Reggel, fölpattant a szemem. Felkaptam kötényem, megráztam kissé fájó testrészeimet, kimentem a korábban (ámde nem túl halkan ébredő)Shirinához.
-Jó reggelt-ásítottam. Nos merre? Nem kéne már eljutni Brezdenbe?

//Azt szabad megkérdeznem hol száltatok meg? Csak a medve fogadós miatt ><//

Mikor felmentem a szobámba láttam, amint sötétedés után az újdonsült cselédlány, Izita elhagyja a fogadót. Nem késlekedtem, felkaptam a köpenyem és én is a sötét utcára léptem, követve őt. Használva a képességemet az árnyakat szólítottam segítségül, hogy rejtsenek el. Nem kellett kétszer mondani, tették a dolgukat. A cseléd nem vett észre, hanem egyre csak igyekezett előre. Inkább az ilyenkor kint ólálkodó gazfickóktól tarthatott.
Jó pár utcával lejjebb, a legszélső gyűrűig suhantam némán utána. A kapunál volt egy kis fennakadás, de végül átengedték, én pedig mint a szellő, utána lopakodtam az ajtón át. Már a város legszélén tartottunk. Ez után megkönnyebbülve lépett be egy rozoga ajtón. Az ablakon át figyeltem tovább. Egy idős, fajtiszta árnyoroszlán fogadta. Ő lehetett az anyja. Izita az asztalra tette napi fizetségét, ami nem volt valami sok. Megvizsgálva kívülről a házat több volt, mint szegényes. A berendezés is igen kopott volt, még az a kevés is. A cseléd leült, és mancsaival mutogatni kezdett. Jelbeszéd lehetett, mimikát is használt, hogy még érthetőbb legyen. Az anyuka arca hitetlenkedő volt. Valamit mondhatott, de nem értettem, a szájról olvasás pedig nem az erősségem. De úgy tűnt, megkönnyebbült, valaminek nagyon örült.
Mivel megbizonyosodtam arról, hogy nem okoznak nekem gondot, így visszatértem a szállásomra, és aludtam egy jót.

Másnap reggel szépen felöltözve készültem a palotába. Belépve a kapun szembetalálkoztam egy faliújsággal, ahol egy lovagi torna volt meghirdetve. Itt az alkalom, hogy feljebb kerüljek azon a bizonyos szamárlétrán!

//Nyugodj meg Gordon nem a tiédbe.. Gondolom a te medvés fogadódon kívül van még pár medvés fogadó a városban.//

Areon roppant nőesen lelibbent az ódon fa lépcsőn. Miközben jött, észre vettem hogy lassan, és fáradtan mozog. A szemei alatt karikák voltak, és a szokásosnál is sápadtabb volt. Egyre nagyobb figyelmet szenteltem Areonnak. Valami itt bűzlött.
És valóban.
Miközben jött megéreztem a vér szagát. Areon árasztotta de nem a saját maga vére volt. És nem is volt olyan erős a szag. De akkor is ott volt. Mivel más magyarázat nem volt rá, Areon megbeszélés nélkül elhagyta a fogadót, és vitába keveredett. Ha valaki fel fog minket ma ismerni.....
Hirtelen elkomorult az arcom.
Dühös letem Areonra. Meggondolatlanságból lehet hogy felismernek és lőttek az egész tervünknek.
Felálltam, és magammal ráncigáltam a volt szobánba. Nem törődtem a fogadós asszony rosszaló nézésével, hanem a falnak szegeztem őt a törömmel.
- Valaki meglátott? Komolyabb bajba keveredtél? Mi történt Areon?- a hangom vészjóslóan csendült fel, és még én is megijedtem tőle.

-Nyugalom- néztem egyik szemöldököm fölhúzva Shirinára, és eltoltam a tőrt. Halkan mesélni kezdtem-Semmi vész,az utcán alig volt egy két valaki. Ha egy medve meg is látott, csak azt nézhette... Hogy egy tigris megpróbál kinyírni. Csak azért, mert segítettem egy gyengébben, akivel még ki tudja mi történhetett volna, majd én váltam áldozattá. De még élek. Kicsit megtéptük egymást az éjszakai szellemmel. Pár karcoláson kívűl semmi bajom Ha ez számít...-sóhajtottam Shirinára nézve

Elsődleges dolgaim közé tartozott egy tisztességes páncél beszerzése. A lopott és koldult pénzből futotta bőven rá. A legbelső gyűrűben, ahol az igazi főnemesek és uraságok laktak, ott a termékek is igen kifinomultak voltak. Ami az árukon is látszott.
-Szép napot! - köszöntem be egy kovácshoz.
-Viszont, uraság! - kurjantotta a kovács, aki egy középkorú bagoly volt. A háttérben két medve szájukban kalapáccsal ütötte a vasat, és az inas eb.
-Páncél kellene. Teljes vértezet a lovagi tornához. - adtam le a megrendelésem - Mennyi időbe telne?
-Nagyon jó helyre jött! Másfél nap alatt már kész is lesz! - vigyorgott.
-Hmm...másfél nap. Remek! Itt egy kis előleg, többre is számíthat, ha megelégszem a munkájával. - tettem le elé az erszényemet. Nem kellett kétszer mondani, egyből odaröppent, kibontotta, és egy rövid számolás után bólintott és kedvesen mosolygott.
-Öröm az üzlet ilyen bőkezű urakkal!
Én csak bólintottam és el is mentem. Nem aggódtam az áru rossz minősége miatt különösebben, de mindenkinek jól jön egy kis ösztönzés.

A legbelső gyűrű népe igazán kifinomult volt. Csak úgy sugárzott a kényelem és a pompa, sehol egy szemetes, szűk sikátor, vagy egy koszos koldus. Még most is olyan mesebelinek tűnt. És hogy ezt a világot csak egy fal választja el a mindenségtől. Különös. Úgy döntöttem, most hogy már a rendelést is leadtam még jobban feltérképezem ezt a városrészt.

Nem vesztegettem ilyen apróságokra az időmet. Jó, tény Areon kissé félnótás na dehát ez van. Nem kérhetem meg tőle, hogy ne legyen ostoba. Vagy igen, csak valószínűleg megsértődne. Elvettem a tört onnan, és a tokjába dugtam.
- Rendben Areon. Nem tudom mi a fene késztetett ilyen hülyeségekre, de mennünk kell. -Kezd kissé frusztrálni ez a város.....
Fizetés után kiléptünk a tömegbe. Úgy döntöttem a legbelső gyűrűt megkerülöm, mert nem akarok a kék vérüekkel jópofizni. Igyhát igen sietősen átvágtattam a tömegen, aztán pár sikátorba vágtam le pár zavaró kitérőt.
Mindegy eggyes gyanús alakot elkerültem. Nem tudtam kivel került Areon összefűzésbe. És ez zavart. Eddig nem kellet amiatt aggódnom hogy valaki leleplez, és kényes kérdéseket tesz fel.
Szerintem már elhagytuk a belső részt de.... De most...Őőőő...hol is vagyunk?
Eltévedtem.
Hölgynek nem illő szitkokat szórtam, és előbányásztam a térképemet. Viszont az én térképem nem mutatott minden egyes megyét, vagy falut. Areoné részletesebb volt. Kapkodva Areonhoz fordultam.
- Kéne a térképed. Eltévedtünk.
Borongós szemekkel néztem rá. Így se voltam ma reggel a a legvidámabb. Hátra csaptam a fülem, és szimatoltam felé. Ha Areon csak hátráltat és hátra hagyom őt. Csak a gondot hozza a fejemre az utóbbi napokban. Lehet hogy nem csak a külseje változott meg. Bizalmatlanul szemléltem őt.
- Na mi lesz már....Minnél elöbb érünk Brezdenbe annál több időt kereshetem még az apámat....Tehát pattogj.

-Hát Shirina... Az a nagy helyzet... Hogy odaadtam a térképet a tigrislánynak. Nem akartam elküldeni, megsajnáltam. Tuti, hogy valami hajléktalan volt. Talán ha lett volna nálam némi pénz abból a gyémántból...- néztem Shirinára egy kis megsemmísítő szándékkal. Sejtettem, hogy kezd elege lenni belőlem-Na jó... Megkérdezek valakit-sóhajtottam, és odamentem egy nem messze álldogáló rókához.
-Khm... Elnézést. Meg tudná mondani merre van a kikötő, ahonnan Brezdenbe tudnánk hajózni?-a róka először furcsán nézett rám, de így szólt:
-Persze! Menjen ki a városkapun, menjen abba az irányba-mutogatott- attól nem messze,egy kis gyaloglás, és máris a kikötőben van.
-Köszönöm-motyogtam, majd, hogy biztosra menjek, odamentem egy gepárdhoz
-Meg tudná mondani, melyik kikötőből indul a brezdeni hajó?
A gepárd felém fordult. Kis híján elhátráltam. A macska fél arca szó szerint le volt tépve, még megmaradt szemében csak a gyűlölet volt.
-Meg. Menj ki a városkapun. Talpalsz kicsit, és ott vagy.
-Öhm, köszönöm.-mondtam, és viszamentem Shirinához.
-A városkaputól nem messze. Gyere.-azzal elindultam.

Megannyi nép fordul meg itt. Sokan köszöntik egymást, mint régi barátok. Leültem egy lépcsőre és belegondoltam ebbe az egészbe. Pedig nem szokásom ilyeneken rágódni. Eszembe jutott, hogy vajon miért is csinálom ezt az egészet.
Sosem hittem abban, amit a fekete sárkány tanított, sem pedig a hatalmában. Sosem akartam másokat szolgálni, most mégis ezt teszem. A boldogságban is illúzió, egy múló akármi, egy téveszme, ami ha már elhiteti veled, hogy megszerezted és a tiéd, elillan, mintha ott sem lett volna. Karma, sors, végzet...mind mese, amit régen kitalált egy öregapó, hogy fiai ne lézengjenek céltalan a világban.
Áh, miken töröm itt a fejem...egy út van, ami egyenest a pokolba vezet - ráztam meg a fejem. Egy hintó ment el előttem, amit két páncélos, aranyos színű medve húzott. A függöny egy pillanatra ellibbent, és megláttam az utast: egy hófehér oroszlán hölgyet. Kék szeméhez egészen csinos pofi párosult. De mindössze ennyit sikerült kivennem belőle, mert a hintó suhant is tovább.
Több bálra kéne járnom, gondoltam.

Hitetlenkedve bámultam Areonra.Olyan dühös voltam hogy nem tudtam megszólalni. A szemeim szikrákat szórtak.
Nem tudom elhinni hogy oda adott egy TÉRKÉPET egy HAJLÉKTALANNAK csak mert megsajnálta. És mit csináljon egy hajléktalan egy térképpel?! Sakkozon rajta? Használja gyújtósnak!!??
Egyszerűen nemt tudtam elhinni hogy ennyire ostoba.
Persze!
Majd oda adom neki az aranyat hogy azt is oda adja a hajléktalannak!
Szánalom.....nekünk is szükségünk van rá, nem csak neki. Ennyi erővel elajándékozhatnánk a gatyánkat a szegényeknek. A bűntudat pedig ráérhet, Fontosabb dolgunk is van.
Areon elment miközben a szemeim dühtől szikráztak, és kis idő múlva vissza jött. Én megsem moccantam miközben ide oda járkált. Sokkot kaptam. Bele telt egy kis időbe mire eljutott az agyamig hogy valamiféle hajóról van szó....hajó...méghozzá Brezdenbe.
Azt már nem!
Ez most az őrületbe akar kergetni!!? Hiszen tudja hogy tengeri beteg vagyok! Csak azért hajóztam Fhintől ide mert nem volt más lehetőség. Most pedig majd szépen átkelünk a pusztán, és majd ha fetétlen szükséges hajóra szállunk.
A fejem most úgy nézett ki mintha nem tudnám vissza tartani a kidőlni készülő szitkokat. Ami...valójában igaz is volt.
- Areon. Ha megdöglök se fogog még egyszer hajóra szállni egy ilyen hosszú útra. Szépen elgyaloglunk. Nem halunk bele.-tisztán, és artikuláltan formáztam a szavakat. Vissza fojtott dühömet a vak is láthatta.
- A francba ezzel a várossal....-morogtam.
Előbányásztam a világtérképemet, és igyekeztem belőni hol is vagyunk. A cirkalmas betűket igen régen írhatták, és nehéz volt kisilabizálni. Végül valahogy megállapítottam, a heyzetünket, és elindultam az ellenkező irányba. Areon nem érdekelt. Vagy jön vagy marad. Nem tudtam mi ez a logika amivel rendelkezik és nem is értettem. Valójában nem is akartam megérteni. Csak azt tudta hogy éktelenül dühös vagyok rá. Felhajtottam a köpenyemet, és futottam. Sietve szeltem a sikátorokat. A futásba gyűrtem minden haragomat.

Shirina enyhén kiakadt. Rám. Hát jó... Gondoltam inkább csöndben maradok. Miután elrohant, én meg utána, hálát adtam az isteneknek, hogy nem a fejemet harapta le. Shirina mellé szaladtam. "Jó szokásomhoz" híven megpróbáltam menteni, mi menthető.
-Shirina...-lihegtem. Nem voltam túl sprintelős kedvemben-Tudom hülye vagyok, meggondolatlan, de sajnálom-Hű de rég kértem már bocsánatot-És ha nincs hajó, hát nincs hajó, ha kell szívesen átúszom a tengert-hajtottam hátra a füleimet. Hát a mondat kicsit érdekesen hatott... Máskor jobb lesz csöndben maradni...

Elmentem egészen a palota bejáratáig. Itt nem voltak annyian, mint az utcán. A tágas lépcső egy hatalmas vaskapuban végződött, de ez nem az az átlagos, szegecselt vaskapu volt. Ajtajára alakokat véstek, igen nagy gonddal és aprólékossággal. Elnézegettem, majd amikor már mindent átfésültem rajta, lementem a lépcső lábához és lecsücsültem. Egyszer csak egy bagoly hátulról a fejemnek ütközött, majd tovareppent, eléggé esetlenül. Éktelen szitkokat kezdtem árasztani magamból. Mintha az a dagadt madár most tanulna repülni, de több, mint valószínű, hogy csak gond van a szárnyával. Nem baj, akkor is megölöm. Ekkor vettem észre, hogy valamit elejtett. Egy tekercs volt az, aminek külsejére csak ennyi volt írva: "Olvass el!" Egyből tudtam, hogy ki volt az az eszelős barom aki nekem jött, és hogy kitől hozott üzenetet. A számba kaptam a papirost és elrohantam vele.

Egészen a szállásomig rohantam. Közben igyekeztem nem nekimenni minden járókelőnek, több-kevesebb sikerrel. Belépve a szállásra egyből a szobámba rohantam, hogy kibontsam a tekercset.

"Sürgős feladatod van, hívem! Minél előbb el kell érned azt, hogy felsőbb körökben is megbízzanak benned! Szorít az idő, és a tervemnek velős része rád fog hárulni. Nem hibázhatsz! Kerülj minél feljebb, amilyen gyorsan csak bírsz! Mancsunkban a győzelem. Ne merj csalódást okozni!

Xermenion, a te atyád"

Mihelyst végigolvastam a levelet, az lángra kapott és hamuvá égett.

Annyira nem lepett meg a levél tartalma, de az, hogy hol adták oda az már igen. Kissé kockázatos volt pont a palota előtt, de úgy látom, ez a dolog tényleg nagyon sürgős. Nem is ácsorogtam tovább, rohantam vissza a palotához.

Trappoltam az utcán ki ebből a .... városból. Belül szitkokat szórtam Areonra, és csak egy kicsi választott el attól hogy neki ne essek. Csodálkoztam hogy Schar nem tört elő belőllem. De őszintén nem nagyon bántam. Most nagyon úgy tűnt hogy Areon szándékosan keresztbe akar tenni nekem.
Már több mint fél órája trappoltam az utcán, mire elértem egy kereszteződéshez. Nyilas táblák mutatták az utat, amik fel voltak aggatva egy bazi nagy oszlopra. Már csak megkellet nézni a Brezdenbe menő utat. Hosszas keresgélés után megtaláltam. Végül megtaláltam. Követtem az utat amerre mutatott a nyíl.
Vészjóslóan emelgettem mancsaimat lehajtott fejjel, előreszegett dühös tekintettel. A köpenyem csukjáját most lehúztam. Képzeletben agyon szúrkáltam Areont, de nem segített a dühömet csillapítani. Pedig ez máskor sikerült. Szótanságba burkolóztam.
- Lám, lám....mintha valaki nem tudná uralni a dühét.... -Szólalt meg egy ismeős hang a fejemben.
Schar máskor is beszélt a gondolataimban, tehát annyira nem lepődtem meg.
- Már rég nem foglalkozom sötétekkel. És hidd el te sötétebb vagy mint a vakond belsőzsebe. -mondtam gondolatban.
- Haha.....de azért az elég érdekes hogy most már nem vagy annyira dühös nem?
Szinte majdnem megálltam. Igaza volt. Nem voltam ideges.
Hirtelen utat vájt a tudatomba a felismerés. Tényleg lenyugtatott Schar?
Kifutott az arcomból a vér. Nem. Ez nem történhet meg. Schar nem lehet jó. Neki rossznak KELL lennie.
Megint felhangzott a gúnyos nevetés az elmémben. Visszhangot vert az összes idegszálamban.
- Lám lám....talán lehet hogy nem velem van a baj. Talán a te dühöddel van a gond. Nem tudod irányítani. Ilyenkor nem én vagyok a hibás hanem te. Egyek vagyunk. Egy a képességünk. Ez nem az én képességem hanem a tied. Nyugodj bele, mert ha kiszedel innét...nem lesz jó vége kettőnknek. De talán az emberiségnek nem lesz jó.
Ekkor felvonyítottam, hosszan és fájdalmasan. Nem érdekelt ki figyel rám. Nem tudtam máshogy le adni a kétségbe esésemet. Csak így.

//Emberiség? xD Admin//

Shirinától pár lépésre mentem, valahogy nem akartam kinyiratni magam. Kissé gondolataimba temetkezve lépkedtem, mikor Shirina fölvonyított mellettem. Én pedig az ijedségtől, és a lábamba hasító fájdalomtól megdermedtem. Megemeltem mancsomat Shirina felé fordultam. Tétlenül álltam, nem tudtam, hogy mit tegyek. Mint általában.
-Shirina... Tudom, hogy tudod, de az üvöltésre szerintem nem ez a legjobb hely. Mi a baj?

Igen. Ez volt a probléma. Shirinán lehetetlen kiigazodni. Egy idő után kezdett frusztrálóvá válni az, hogy mindenki minket néz, ezért kicsit sántikálva, de Shirinát egy népmentesebb helyre húztam.

A palota elé érve a kékvérű népségek még mindig mozgolódtak. Ki-ki ment a saját dolgára. Bár semmi kedvem nem volt ehhez az egész feleség és szamárlétra mizériához, tudnom kellett melyik lenne számomra a legelőnyösebb lépés. Először is magasabb ranghoz kellett jutnom. A lovagi tornán szerezhetek némi ismertséget és ismeretséget, de ennyi nem elég. Hivatalt kell vállalnom az udvarban. És egy hőstett sem ártana, hogy a kisnemesből nemes legyen, majd főnemes. De mégis hogy vigyem véghez évek munkáját hetek alatt?
-Hőstettek... - ismételtem halkan, szinte magamban ezt a szót - Hős...Gordon, mint hős...nevetséges. - ezen el is mosolyodtam. Ha sikerülne ilyesmit véghez vinnem, úgy gondolom nálam nagyobb fényvesztő még nem született erre a világra. Úgy gondoltam, ismét felkeresem az öreg sárkány kancellárt, hátha tudna nekem munkát ajánlani. Még ha az kevésbé is fog passzolni hozzám, mint az itteni foglalkozások legtöbbje.

-Bocsesz...-morogatm Areon irányába.
Kitértem a figyelő szemek elől, egy földes útra ahol már nem volt olyan nagy forgalom. Nem volt bennem semmi érzelem, vagy ha igen azt olyan jól titkoltam hogy még magam elött sem fedtem fel.
Ragyógó. Olyan csabtába estem amiből nem tudok kiszabadulni. Pedig én mindig megtalálom az egér utat. Kivéve ha nem. És azt is csak ünnep napokon.
Rátértem egy földesútra. Úgy terveztem magam mögött hagyom ezt az egész kócerájt. Megtalálom az apámat és véget vetek ennek. Ha törik ha szakad. De reméljük semejik eshetőség sem történik meg.

//Shirina el//

Elhúztam a szám. Bár Sirinával mentem hangtalanul, elmélkedve. Nem akartam rosszat szólni, úgy gondoltam, ha csöndben marado5, az mindkettőnknek job lesz.
//Areon el//