Fellegvár - az anloanai központ

Mielőtt bementem volna a városba keresnem kellett egy helyet, ahol lemoshatom véres és megviselt bundám. Nem kellett sokat keresnem, máris egy mesés, csobogó patak zajaira lettem figyelmes. Odacammogtam és lepakoltam a holmimat. Egy gyors mosdás után már szereltem is fel magam, hogy végre odaérjek.

A kapuőrökkel nem volt probléma, egy méregető pillantás után be is engedtek. Az utcák telis-tele voltak járókelőkkel, akik az eladók portékáit lesték, alkudoztak, vásároltak, vagy csak éppen beszélgettek és nézelődtek. A város lenyűgöző és monumentális méretei, díszes épületei egy újonnan ideérkezőt biztosan levettek volna a lábáról. Viszont engem cseppet sem hatottak meg. Az első, ruhákat áruló piacoshoz léptem, akinél szebbnél szebb, mívesebbnél mívesebb ruhák sorakoztak, és kedvükre válogathatott belőlük az összes faj képviselője. Volt ott mindenféle szín: kanárisárga, pávakék, smaragdzöld, csodás és tiszta fehér, arany kelmékből varrt nemesi öltözetek. Egyedül feketét nem láttam sehol. Viszont az én szemem egy pipacsvörös ruhadarabon akadt meg. Aranyszálakkal díszített szegélyei és szintén aranyos gombjai segítenek majd elvegyülni. Véleményem szerint jobban illik hozzám, mint a fehér.

Az eladó egy bagoly volt, ahogy elnéztem egy macskabagoly. Már akkor kiszúrt, mikor a sátorhoz léptem. Enyhén nedves bundám és gyanús külsőm kelthette fel az érdeklődését.
- Segíthetek? - röppent oda hozzám ugyanazzal a gyanakvó tekintettel.
- Igen, azt a vöröset kérem. - biccentettem a kiszemelt öltözék felé.
- Sajnálom, az nemesi ruha, tudom ajánlani ezt a...
- Van rá pénzem, adja csak ide. - mondtam, majd az erszényemet kezdtem el kikutatni.
Az eladó már-már sajnálta odaadni a szép kézimunkát egy ilyen ágrólszakadt fickónak, és egy pillanatig magam sem hittem, hogy tényleg odaadja. De aztán mégis odarepült hozzá és elkezdte összehajtogatni.
- Most venném fel. - figyelmeztettem - Sürgős dolgom van a kancellárián.
Mikor kimondtam azt, hogy a palotában lenne dolgom, egyből élő oroszlánként kezdett kezelni. Hívta két bagoly segítőjét, akik szárazra törölgették a bundámat. Ez után segítettek felvenni az új ruhámat. Miután kifizettem őket indultam tovább.

A nyüzsgő tereken lépni is alig lehetett. A távolból muzsika szólt, ropták az utcai táncosok, közben pedig fel-felkiáltottak. Előrébb verekedtem magam a tömegen, és hallottam, hogy valaki szónokol. Ahogy elnézem nem kifejezetten értették meg, ugyanis hamar feloszlatta maga körül a tömeget. A nyüzsgésből kiérve még egy kőfallal találtam szembe magam. Egy újabb védelmi vonal. Nem csodálom, hogy eddig ezt a várost senkinek sem sikerült bevennie. Pontosan három ilyen megerősített fallal volt ellátva a Fellegvár, a legbelső gyűrűben éltek a nemesek és ott állt a palota is. Mikor meglátták a ruhámat tovább is engedtek. Itt már közel sem volt akkora a tömeg, de itt is élt az utca. Ezen házak falát szép faragások díszítették, némelyik állatot, vagy egy családot ábrázolt. Ősrégi házak lehettek már, de most is úgy ragyogtak, mint mikor a mester átadta a vevőnek.

Elértem a harmadik kaput is. Itt már feltartóztattak.
- Állj! Mi dolga van itt? - kérdezte a medve kapuőr. Társa szintén brummogó volt.
- A kancelláriára igyekszem. Mára várnak.
Az őrök összenéztek, majd átengedtek. Szerencsémre nem kérdezősködtek többet. Mikor átléptem a kaput eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hol van a kancellária. Vissza kellett fordulnom, hogy megkérdezzem.
- Most van itt először? - kérdezte az egyik. Kissé megleptem a kérdésemmel.
- Igen, először jövök ide, kisnemes vagyok messzi földről.
- Vagy úgy. - dörmögte - A kancelláriát el sem tudná téveszteni. Menjen be a palotába majd menjen egyenesen. Az első fordulónál jobbra van egy hosszú folyosó, ami egy belső udvarra visz. Ott csak egyetlen egy épület van, az lesz a kancellária.
- Igazán köszönöm az útmutatást. - próbáltam kedvesen mosolyogni, ami most már egészen jól ment.
- Nincs mit uram.

Valóban nem volt probléma, hogy odaérjek. Egy apró kis udvaron találtam magam. Mintha nem is a palota része lenne: a tető üvegkupolája barátságosan engedte be a napfényt a füves földön lévő apró kis virágokra. Az a rövidke út aki a virágokon keresztül vezetett lapos márványlapokból volt összeillesztve, de nem szigorú és szabályos rendben, így adva természetes hatást a helynek. Oldalt oszlopok álltak, amire felfutott a borostyán. Kifejezetten otthonosan éreztem magam.

Egy alak állt az udvaron, aki érkezésemre egyből felkapta a fejét.

Egy, a vénségtől meggörbült -az átlaghoz képest- apró ezüstös sárkány fogadott. Idétlenül két lábon járt, így fölém magasodott, hosszú fehér szakálla viszont így is a földig ért. Lila gúnyát hordott és botot tartott a kezében, amire támaszkodott. Vékony testalkata is öregségére utal, de szeméből sugárzott az életbölcsesség. Mikor felegyenesedett a virágoktól és felém fordult, fürkésző tekintettel mért végig.
- Segíthetek? - kérdezte.
- Jó napot, a nevem Gordon. Erre a napra jelentkeztem be, remélem nem várattam meg. - hajoltam meg az udvari etikettnek megfelelően.
- Ó, Gordon úr! Valóban mára vártam, ne féljen, nem váratott meg. - a virágok felé fordult - Ilyen társaságban könnyedén feledkezem meg az időről.
Nem hittem a szememnek. A virágok maguktól mozogni kezdtek, egymáshoz hajoltak és kuncogtak, mosolyogtak, de valamelyik még táncolt is.
- Erre jöjjön! - mutatott az emeletes és míves épület felé, majd elindult. Mire visszanéztem a virágokra azok már nem mozogtak. Amit persze nem bántam...
Óvatosan, nehogy "felébresszem" valamelyik táncoló, kuncogó növényt a kancellár felé vettem az irányt.
Bementünk a házba és egy nagy, tekercsekkel és könyvekkel teli dolgozószoba fogadott. Már-már egy levéltárban éreztem magam. Az asztalon is hevert egy rakás pergament. Leült mögé és előhúzott egyet az aljáról.
- Ez a magáé. - nyújtotta felém. Én átvettem és az derekamon lévő övbe csúsztattam. A viaszpecsét alapján ez az előre megküldött nemeslevelem.
- Ez pedig a szálláshelyének a foglalója. Leírtam azt is, hova kell mennie. Bocsásson meg a helyválasztásért, de csak ott találtam. De igyekeztem a legmegfelelőbbet kiválasztani. - mosolygott kedvesen. Már most tudtam, hogy kibabrált velem a sors, pedig még nem is láttam a szállót. A tekercs felé fordultam, mire a kancellár visszarántotta és kérdőn nézett rám.
- Engedjen meg egy kérdést. Ügye nem sántikál semmi rosszban?
A kérdés teljesen letaglózott, de visszafogtam meglepettségem. Csak szemöldökömet vontam fel.
- Ha a hölgyek körüli legyeskedés nem számít rossznak, akkor egy angyallal áll szemben. - erre a kancellár nevetni kezdett, és odaadta a levelet.
Már éppen ki akartam menni, amikor eszembe jutott következő úti célom: a nőszemélyek, akiknek ékszerei itt lógnak az oldalamon. Viszont fogalmam sem volt, hol keressem őket. Így hát megérdeklődtem a sárkánynál.
- Igen előkelő hölgyekkel akadt össze. - simogatta a szakállát - A hiúz hölgy a fellegvári helytartótanács egyik kiemelkedő urának lánya. A fiatal fekete párduc pedig a főpap leánya. A kis farkas? Nos ő a helytartó legjobb cimborájának a legkisebb szeme fénye. Bálokon valamennyiük jelen szokott lenni, ha pedig külön-külön óhajtja felkeresni őket, akkor össze kell szedni magát, ugyanis a hajadonoknak nehéz lesz annyi ifjú vendék közé a maga látogatását is besűríteniük.
- Ó...sejthettem volna. - jegyeztem meg, majd megköszöntem a rövid útmutatást és most már valóban távoztam.

Először a farkaslányt akartam felkeresni. De tudnom kellett, hogyan is kezdjek bele. Ez a királyi palota hatalmasabb volt, mint gondoltam. Város a városban. Elképesztő.
- Segíthetek? - lépett oda hozzám egy oroszlán járőr, mikor látta, hogy keresek valamit, vagy inkább valakit.
- Kihei uraság lányát keresem. Meg tudná mondani...
- Kihei uraság lányát? Bejelentkezett egyáltalán?
- Nem, de...
- Háh! Akkor azt javaslom tegye meg hamar, mert így még holnap se tud vele találkozni! Az apja teljesen betáblázta az életét.
Hogy őszinte legyek ez az őr az agyamra ment. Így a mancsomba vettem a dolgokat. Ha már itt vagyok, nem megyek el innen ékszerekkel.
- Legalább mutassa meg, merre találom. Sürgős az ügy.
Az őr még egy pillantást vetett rám, majd hosszas győzködés után megkért, hogy kövessem. Egyenest egy folyosó elé vezetett, aminek ajtaja helyén egy íves bejárat volt, szép vörös függönnyel.
- Itt van ebben a teremben, valószínűleg illemleckéket vesz. Tudja ez az egy, ami nem igazán egy neki. - szólt, majd el is ment. Egy kissé még most is szokatlan az itteniek közvetlensége. Rorkban senki sem volt ilyen, sőt még utamon sem találkoztam sok hasonló személlyel, mint akár ez az őr.
Lassan besétáltam és beszédet hallottam kiszűrődni. A bevezető folyosó balra kanyarodott el és ott egy nagyobb teremben találtam magam. Két farkas udvarhölgy és egy bagoly asszonyság volt az általam keresett lánnyal. Éppen a meghajlást gyakorolták. Óvatosan közelítettem meg a bejáratot és csak pár másodperc terepvizsgálat után szóltam be.
- Jó napot! - köszöntem határozottan, de nem túl hangosan. A teremben lévők felkapták a fejüket. A farkaslány mihelyst meglátott, felcsillant a szeme.
- Gordon úr! - szaladt oda hozzám, széles mosollyal a száján. - Hát mégis eljött! És ilyen hamar!
- Mit keres maga itt!? Ki engedte meg, hogy zavarja a foglalkozást!? Lujza, hol marad az a pukedli!? - rikácsolt a bagoly. Akár egy diktátor.
A farkaslány - azaz Lujza - elnézést kérően visszalépett egyet és meghajolt.
- Bocsánat, de sürgős dolgom akadt a hölggyel. - mondtam, majd Lujza felé fordultam - Visszahoztam az ékszereket. - bontottam le az oldalamról a zsákot és az asztalra tettem. - Attól tartok a másik két hölgynek magának kell átadni a saját nyakékjüket, mert úgy tudom nagyon elfoglaltak.
- Ne butáskodjon, elvezetem hozzájuk! - szaladt előre, mire én gyorsan felkaptam a zsákot és követtem, nehogy lemaradjak.
- Lujza! Na de mégis hová rohansz!? - úgy tűnik a szigorú oktatónő nem viselte túl jól a fegyelmezetlenséget. Valóban, ez a farkaslány tele van élettel és éppen most próbálják az udvari etikett börtönébe zárni. Ilyen rövid ismeretség után azt mondom, nem fog menni.
Egy szobába vezetett, ahová kopogás nélkül rontott be.
- Neila, Sesil, ő itt Gordon úr, akivel ma reggel találkoztunk! Visszahozta az ékszereket, hát nem csodálatos?
A két nagymacska szóhoz sem jutott. Ahogyan elnéztem éppen nyelvórájuk volt azzal a szintén bagoly oktatóval. De ez csak megérzés...
- Igen, nos, ő - próbáltam véget vetni a csendnek - Valóban a nyakékeket hoztam vissza, remélem nem zavarok rosszkor. - tettem hozzá puszta illedelmességből, hiszen láttam, hogy már rég megzavartam őket. A zsák tartalmát az asztalra öntöttem, óvatosan, majd hátrébb léptem meghajoltam és éppen távozni készültem, amikor Lujza megszólalt.
- Hova megy? Ügye nem hitte, hogy elengedem hála nélkül? - kuncogott a farkas. Mibe csöppentem?
- Köszönjük szépen, Gordon uraság. - lépett az asztalhoz a hiúz hölgy. Nagyon kimért volt. - Valóban tartozunk valamivel a kedvességéért. Mit kér a fáradozásaiért cserébe?
Annyira vártam, hogy jutalmat kapjak ezért, hogy elfelejtettem kitalálni, mit is kérjek. Így csak ennyit tudtam kiötleni magamból.
- Nem akarok tolakodó lenni, legyen meglepetés. Nem vagyok túl nagy igényű ebben a tekintetben. - meghajoltam és elköszöntem, és távoztam. Már kezdett sötétedni és nekem még a szállásomat is meg kell találnom.

A hajó megállt, mire kipattant a szemem. A kapitány rikácsolt valamit a csomagokról, és a szállításról. Persze mindenki elkezdett szedelőzködni a hajón, ezért a melletem szunnyadó Areont fel kellet keltenem. És hát fel is keltettem. Na ezzel is megvolnánk. A hasam kevésbé volt már kikészülve. Üres volt, de nem voltam éhes. Úgy döntöttem két napig csak vizet fogok inni. Ezek után....Mindenesetre pocsék volt a szájízem, és reménykedtem benne hogy az első adandó kútnál ki tudom mosni. A szüre stóla, ami körém volt tekerve, most egy sála emlékeztetett, ami a nyakamra volt csavarva. Kiválasztottam egy csíkot, és a mancsommal a fejem tetejére ügyegettem. Így egy kapucnit formáltam oda. Lesétáltam azon a fa hídon, ami a kikötőhöz és a hajóhoz volt erősítve. Körülöttem mindenféle fajból, állatok mozogtak. Valaki frissen halászott halat árult, valaki virágokat stb. A haltól ismé elfogott az émejgés, de sikerült leküzdenem.
Sokkal jobban lettem, amikor már távol jártunka kikötőtől. Szép idő volt a hónap ellenére, de azért nem volt olyan gatya rohasztó meleg. Sőt... Tovább mentem a tömegben.
- Areon szerintem maradjunk együtt.-szóltam hátra neki.
Ez a hely kissé emlékeztetett Brezdenre. Nyeltem egy nagyot, és igyekeztem eltüntetni az ismerősség érzését az emlékezetemről. De viszont nekem sürgősen szükségem lenne egy kis vízre. Előre siettem hátha találok egy kutat, és lám. Ott ált a piac közepén. Én oda ballagtam és elkezdtem inni belőle.

Miután leszálltunk a hajóról, Shirina után vonszoltam magam. Semmit se aludtam az éjjel. Mindenem rettenetesen fájt. Miért kellett innom abból a vízből? Egy kúthoz értünk. Shirina ivott. Egy picit én is szürcsöltem a picit sáros vízből.
-Most merre?-néztem át a tömeg fölött. Mindenfelé árusok: fegyverek, húsok, ruhák míg szem ellát.
Itt eltévedni...
Shirinára pillantottam.
-Voltál már itt?-kérdeztem. A helyet csak képekről, tőrténetekről ismertem. Abban a pillanatban megfordult a Világ: egyszerre mintha sósavat ittam volna. Nem tudom miért, de valami folyamatosan fáj belülről. Körülöttem minden eltompult. Halkan morogtam magamban, nehogy a tömeg azt higgye valami ártó van itt. Összeszorított fogakkal a kútnak dőltem, fájdalommal teli pillantással néztem magam elé. Görcsbe rándult tagokkal próbáltam talpon maradni, ami rettenet nehezen ment. Megremegtem. Pislogtam, látásom kissé kitisztult.
-Nincs erre valami népmentesebb hely?-nyüszögtem Shirina felé.

A nap már egyre kevesebb fényességgel árasztotta el a földet és én még mindig a házak között bolyongtam. Sietnem kellett, mert ha lemegy és sötét lesz takarodót fújnak. Ha pedig rajtakapnak, hogy kint vagyok megbüntetnek. Letettem a földre a tekercset, hogy megnézzem a címet. Ismét. De sehol sem találtam a Boros utcát. Lefogadom, hogy valami ivóban találtak nekem helyet. Kis nemes, kis hely, jellemző.
Nagy nehezen végre megtaláltam a szálláshelyet. Nem sejtettem, hogy a középső gyűrűben lesz. Így nem nagyon tudom az udvar javát megfigyelni. A házhoz érve beléptem az ajtón.
-Jó estét! - köszöntem a kocsmárosnénak, aki egy medve volt.
-Jó estét, vándor! Kerülj beljebb! - mosolygott. Hangjából csupa jóindulat és szelídség sugárzott.
-Itt foglaltatott szállást nekem a helytartó. Íme a papiros róla. - nyújtottam oda neki. A teremben csupán két alak italozott, külön asztalnál. Nyugtató csend vett körül.
-Jól van, megmutatom a szobáját. - mosolygott még mindig. Meg sem nézte a levelet, csak kilépett a pult mögül és felcammogott négy lábon az emeletre, és megmutatta a helyemet.
-Aludjon jól! - szólt, majd becsukta utánam az ajtót. A szoba kicsi volt, de annál otthonosabb. A falon képek lógtak, az asztalkát terítő díszítette. A párnához, ami gyapjúval volt kitömve dunna is járt. Teljesen elfelejtettem itt minden gondomat. Az éjjeli szekrényen egy gyertya égett. Hamar el is fújtam, majd nyugovóra tértem.

A reggel teljesen váratlanul ért. Mintha az éjszaka fejbe vertek volna, úgy aludtam el. Aki a világáról nem tudam. Talán még életemben nem aludtam el így, talán álmodtam is valamit. Én...én...nekem mindig ébernek kell lennem. Ez nem fordulhat máskor elő!
Lelépkedtem a lépcsőn, és a medveasszony már kora reggel az ivóban tevékenykedett.
-Jó reggelt uraság! Jót aludt? - megint csak szelíden mosolygott.
-Igen...köszönöm jól! - erőltettem egy kis mosolyt az arcomra - Viszlát! - köszöntem el, és kisiettem az ajtón. Túlságosan jó is ez a hely, amit a helytartó választott nekem. Már-már félelmetesnek éreztem ezt a harmóniát és kellemes érzést. Nem tudtam, hogy valaha is fogok ilyet élni.
Igyekeztem kiverni a fejemből a dolgot és az útra ügettem, hogy kicsit áthangolódjak a mogorva formámra. Hogy ismét megkeressem azt a kiállhatatlan énem, amit már kezdtem elfelejteni abban a lepukkant viskóban...brr.... A reggeli téli, csípős szél az arcomba tépett. Minden csupa dér volt.
Úgy döntöttem, mai napom célja az udvar nemeseinek felderítése lesz. Ki kell figyelnem a szokásiakat meg miegymást. Viszont a feleség választás gondolatától is kirázott a hideg. Mindig is ódzkodtam az ilyen érdekházasságoktól. Főleg ha a nőszemély kiállhatatlan, ügyebár.

Megértettem Areont. Én se bírtam a nyüzsgést, és ahogy láttam a nap sem volt már a legmagasabban. Így tehát nyugovóra kellet volna térnünk.
- Areon keressünk valami biztonságosabb helyet.
ELőre engedtem, és mikor nem figyelt, kivettem a tárcájából azt a kis gyémátot. Hehe. Aztán az orromat követtem hogy találjak egy jó kis fogadód. Nem sokáig tartott, mert ugyebár kiismertem nagyvárosban magamat. Elindultam a fogadófelé. És beléptem. Kellemes meleg fogadott, és egy még kelemmeseben kinéző hiúz asszonyt. Rámosolyogtam és oda léptem.
-Jónapot! Egy szobát kérek egy estére.
A hiúz rám vigyorgott. Az egyik foga nem volt meg.
- Egy este édes kettesben?-és felkuncogott.
A mosolyom még mindig ott maradt a számon, de egy kis éllel. Hidegen mosolyogtam még mindig rá. Rögtön azt kell hinni hogy.....wáá.
- Olyasmi. Tehát van?
A hiúz még mindig mosojgott, de valószinűleg észre vette hogy megváltozott valami. Keresgélt valamit a naplójában. És végül egy kulcsot nyújtott felém.
- 21-es szoba.
- Menyibe kerül?-ez egy elég kényes kérdés volt.
- Egy éjszaka csak két ezüst.
Remek. Oda raktam az asztalra a gyémántot. A hiúz szeme kikerekedett, és mohón érte nyúlt. Már éppen szeretem volna vissza kérni, mert láttam hogy nem akaródzik visszajárót adni. A hiúznak ez feltűnt és kissé, kelletlenül de oda lökött nekem 8 arany pénzt. Gyorsan elsutultam a tarisznyámba. És felügettem a szobánkhoz. A szobánban két ágy volt, én azonnal lerogytam rá, és álomba szenderültem.


Másnap reggel felébresztettem Areont, egy jól irányzott párna-pofándobással, és leügettünk a lépcsőn. A hiúz lány félre érthetetlenül is megbámult.
- Viszlát.-motyogtam.
És kiléptem a szabadba.

Shirina elvette a megmaradt gyémántomat. Széép

Mikor beértünk a fogadós szobába, az egyik ágyra dobtam magam. Mit ne mondjak a fogadós hiúzzal eztán se barátkoztam meg.
Az éjszaka szörnyű volt. A fájdalomtól alig tudtam aludni. Néha kilestem az ablakon: még éjszaka is nagy nyüzsgés volt az utcákon, minden világított, miután ezt csodáltam, visszafeküdtem. Nem tudtam mit csinálni, Shirina szuszogását hallgattam. Majd elaludtam.
Reggel egy jól irányzott párnapofon ébresztett. Hamar összekaptuk magunkat, és kiléptünk a fogadóból.
-És most merre?-kérdeztem kótyagosan.

Eddigi napom abból állt, hogy felfedeztem a középső gyűrű egy részét. Nem árt, ha előbb az azonos rangban állókkal ismerkedem. Jó módban élő, de mégis visszafogott tömeg kezdett az utcára szivárogni, ahogy egyre feljebb kúszott a nap az égen. Az árusok is kezdtek kipakolni. Finomabbnál finomabb édességek, forralt bor, ékszerek és miegymás sorra kerültek ki a pultokra. Az idő is egészen elviselhető volt.
Egy félreeső zugból figyeltem a népeket. Próbáltam minden arcot az eszembe vésni. Megjegyezni ki kivel van, és hallgatózni. Persze mindezt "nem szándékosan", ahogy tanultam. Úgy tettem, mintha várnék valakit, feltűnően néztem a tömeget és az időt. Nem messze tőlem egy idegen is várakozott, vagy legalább is úgy tett. Néha rápillantottam, és ő többször is elkapta rólam a tekintetét. Gyanús volt. Fogtam magam és elsétáltam onnan, egy másik zugot keresve, mire a köpönyeges utánam rohant.
-Bocsáss meg, nem akartalak zavarni. - lihegett egyet-kettőt kedvesen mosolyogva - A nevem Zij. Én is vártam valakit, de úgy tűnik, mégsem jön el. - ekkor elhúzta a száját. Amennyire láttam, valamiféle oroszlán korcs lehet. Egy kicsit kisebb volt nálam, mivel fiatalabb volt. Nem tűnt idevalósinak, de azért óvatos voltam.
-Semmi gond. - sóhajtottam - Kit vártál? - próbáltam nem magamra terelni a témát.
-Óh...tudod hogy van ez a szerelem. - vigyorgott, majd ismét elhúzta a száját - De sajnos az érzés nem kölcsönös. Nem jött el.
Jaj, mindjárt elsírom magam.
-Nos, együtt érzek. Ezek a nők! Sajnálom, de most mennem kell. - próbáltam levakarni magamról. Idegesített.
-Várj, ne menj még! - jött utánam - Te kit vártál?
-Lényegtelen, ő sem jött el. - kezdett kedves mosolyom mogorva grimaszt ölteni. Ránéztem, és ekkor találkozott a tekintetünk. A csukja alól valami irtó ijesztő, lélekmarcangoló, borostyán szempár figyelt. Ijedten néztem arrébb.
-Látom bánt valami. Egy mézsör (méz-sör) mellett kibeszélhetnénk a problémáinkat. Az mindenkinek jól esik ám! Meg amúgy is, lehet, hogy soha többé nem találkozunk, így nem veszítesz semmit sem.
Nagyon furcsa volt az idegen közeledése, de én hárítottam. Éreztem hogy itt valami nem stimmel. Mit akar ez tőlem?
-Bocs, de sietek. Mivel megvárakoztattak, így nem maradhatok tovább. - mondtam neki kerülve a tekintetét, és előre kezdtem lépkedni.
-Kérlek! Ne menj el! - szaladt ismét utánam - Most vagyok ebben a nagyvárosban először, sőt egyáltalán városban...nem ismerek senkit sem. Nem a szerelmemre vártam, hanem valakire, aki segít. Akivel beszélgethetek. Semmi többet. - fakadt ki. Nagyon kétségbeesett volt.
Mivel utcán voltunk, nem kaphattam el a torkát. Így csak erőteljesebben figyelmeztettem.
-Idefigyelj kölyök, ha még egyszer utánam jössz, nagyon meg fogod bánni. - vicsorogtam, majd előre ügettem. Nem néztem vissza rá, csak eltűntem a tömegben.

Areonal a nyomomban, kiléptem a fogadóból és a középső gyűrű felé vettem az irányt. Ha jól emlékszem már csak egy van amn kerestül kell jutni, és magam mögött hagyhatom ezt a várost. Egyszer, és mindenkorra. Nagyon azt akartam hinni hogy idegeít, a városi levegő, és a pezsgés. De persze ez nem így volt. Már nagyon hiányzott. Igyekeztem minden percét kiélvezni. Sejtettem hogy nehéz lesz innen elmenni, de muszály volt. Egyszerűen kelletek nekem azok az övek. Azok nélkül ki tudja mire vagyok képes....
Elvegyültem a tömegben, igyekezve nem felkelteni mások érdeklődését. Ekkor meg akadt a szemem, egy fekete oroszlánon. Ugyanolyan volt mint akivel össze akadtunk Fhinben. Valakivel beszélgetett, és valahogy az volt az érzésem hogy nem a legobb dologban sántikál. Mintha megérezte volna hogy figyelem, rám tévedt a szeme. Én azonnal elkaptam, és tovább siettem.
Mondhatni futottam. Nem akartam hogy azt higgye hogy követem, mert meg akarom tudni mit akar. Nem követtem. Ezt a balszerencsét....Nem gondoltam volna hogy pont itt akadunk össze.
Előre siettem, remélve hgy Areont még nem ették meg a nők, és utánnam jön. Már jócskán elhagytam az oroszlánt, amikor megálltam is kifújtam a levegőt.
- Areon.....te is láttad amit én láttam?!-kérdeztem, fuldokolva.

A tömegben állva Shirina kilőtte magát. Én meg utánna futottam,lehajtott fejjel. Mikor beértem Shirina így szólt-Areon. Te is láttad amit én láttam?-Ha a fekete oroszlánra célzol, igen.-Lihegtem- Miért? Mit kéne vele csinálni? Utolsó találkozásunkkor képes lett volna mindkettőnket megölni. -Kifújtam a levegőt, megemeltem a fejem.- Bár ha szíved vágya oda mehetünk hozzá. Feltéve ha még megtaláljuk...

Mikor lehagytam a szerencsétlen és magányos flótást, kiszúrtam a tömegben egy régi és nem kívánatos arcot. A szellemfarkas a Fhin-erdőből. Pont rosszkor, pont rossz helyen. Ha esetleg idevalósi, vagy esetleg ismer itt valakit, akinek kikotyoghat vagy már ki is kotyogott rólam bármit, annak rossz vége lesz. Sőt, katasztrófa. Egyáltalán hogy kerül ide? Mióta van itt? Itt lakik!? Egyre borzalmasabb gondolatok törtek rám. Ő is észrevett és sietve elegyült a tömegben. Nagyjából kikövetkeztettem, hogy merre mehetett.
Szerencsére az az utca jó sokáig nem kanyarodik le sehol. Felszaladtam a kevésbé népes utcán és egy szűk sikátoron át arra az útra jutottam, amelyiken lehetnek. A fehér háttal állt nekem és egy másikhoz beszélt, de azt már nem ismertem fel.
Határozottan feléjük kezdtem el lépkedni, gyilkos pillantásomat csak a fehér farkasra szegezve. Mindent meg kell tudnom. Mindent.
Már teljesen mögötte voltam. Tudtam, hogy fontos most a jó hírnevem, így nem érhettem hozzá az utcán, nappal. Nem engedhetem ki a városból estig. Ördögi tervet szőttem arra, hogy biztosan ne hagyja el ezt a helyet élve.

A sok gyalogolás után,végre elértem Fellegvár kapuihoz.A nehézkés hegymászás után,elértem célomat,de hírtelen,bár még én sem tudom miért,de egy rossz érzésem támadt,a helyel kapcsolatban..Lehet,hogy csak paranoiás lettem,mert elveszítettem az utitársamat a hegymászás során,de ezt magam mögött kell hagyni.
Beljebb mentem,és próbáltam elvegyülni a tömegben,nehogy valakit megint elkápráztassak.
Szemem előtt számos farkas,oroszlán,és még sok más állatfaj nyüzsgött.
-Jó forgalmas ez a város...-motyogtam csendesen,majd lehajtottam a fejem.Akkor pillantottam meg egy másik fekete oroszlánt,majd lassan azt éreztem összemennek a bordáim,de úgy tűnik ez csak egy átmeneti érzés volt.Közelebb mentem,már a kis utca bejáratánál járhattam,mikor nekem jött valaki oldalról,és leestem.Automatikusan felhúztam magam,mint mindig,és ránéztem.
Egy hím oroszlán volt,ezért szinte biztos voltam benne,hogy rosszra gondol majd.
Összehúzta a szemöldökét,aztán hirtelen egy kedves mosolyal megkérdezte:
-Segítsek felállni?-majd a mancsát nyújtotta felém.
Gyanusnak tűnt..Nagyon gyanúsnak.Segített felállni,és aztán tovább ment.éreztem,hogy rosszra gondolt,ezért úgy döntöttem követem.
Valahol éreztem,hogy nem kéne ezt tennem,hogy rossz dolog fog történni,de azt még nem tudtam hogy mi.Utánna mentem,és szembefutottam két farkassal.Az egyik egy sárgaszemű,fehér nőstény egyed volt,rajta egy skólával,és egy fekete hím,s volt egy fekete nyaköv rajta.Elhaladtak melettem,rendesnek tűntek,ezért remélem nem néztek bele a szemembe,vagy legalábbis nem gondoltak rosszra.

Hatalmába kerítet a rossz érzés.
Valaki figyelt.
A szivem kihagyott egy ütemet, és miután újra beindult verdesett, mint egy kismadár. Az orromba kúszott egy ismerős, szag. Olyan büdös, izzadság szag volt. Meborzongtam, mert a szag azonnal párosult egy arcal.
A fekete oroszlán.
Villámgyorsan hátra fordultam, és szembe találtam magam vele. A torkomban gyűlt egy gombóc, amit igyekeztem lenyelni. A szemeim kikerekedtek, és ijedten nétem a szemébe. Félre érthetetlenül, is bántani akart. A testhelyzete, a szeméből áradó irracionális düh...erre utalt. Hátráltam egy lépést. Nem morogtam, nem akartam kivívni még jobban a haragját. Valószínűleg, azt hiszi hogy követtem, és meg akartam tudni miben sántikált. Valójában amikor utoljára találkoztunk, csak azért imádkoztam hogy ne öljem meg. Most viszont...
Hátráltam még egy lépést, alkalmas szökési lehetőség után kutatva. A fekete oroszlán, még egy fekete oroszlán lopakodott. Ez valami összeesküvés? Hogyan hozzuk szegény, ártatlan (szép, becses) Shirinára a frászt?
Egy villanás. Ennyi történt, ami majdnem kiégette a retinámat. Egy ablak! Villant át az agyamon. Vissza, vissza villant a szemem, hol az ablakra, hol az oroszlánra. Most egy farkas asszony hajolt, ki az abakon hogy kidobja a napi szennyét.
Bingó!
Már nem is izgultam annyira. Gyerekjáték lesz megszökni. Az én zsenge alkatom, ez ellen a böhöm nagy oroszlán ellen. Muhahaha. Valószínűleg nem figyelt a farkas aszony, az alatt lezajló szótlan gondolatcserére, és egyenesen a fekete oroszlán fejre lökte az éjjei edény tartalmát. Nem tudta magamban tartani a röhögésemet, és jóformán kirobbant belőlem. Gondoltam, amilyen büdös volt ez az oroszlán ez már csak segít rajta.
Gúnyosan meghajoltam elötte.
- Egy élmény volt önnel társalogni uram. Viszlát!
És azzal a mozdulattal bele vetettem magamat a tömegbe. Szerencsére, az udvaron, táncmulatság fojt, és a táncolok közé áltam. Ismertem a táncot, mert otthon ugyanígy szoktuk lépni. Egy egy lépés eltért, de nem tűnt fel másnak. Vidáman énekeltek. A következő fordulónál pont kitudtam ugrani, tehát kiléptem a táncból. Hátra nem nézve szaladtam egy felszabadult sikátorba.

A kis kapcsoltatot a két oroszlánnal, csöndben végigvártam. Nem tudtam mit szólni, akkor sem, mikor Shirina elrohant. Én meg -jó szokás szerint- Utánna. Egyenesen a tömegbe. Shirina beállt a kis téren lévő táncosok közé, míg én megkerültem a szabadon hagyott táncparkettot. Majd, szinte mindketten egyszerre, egy sikátorba futottunk.
-Azért máskor szólhatnál mielőtt elszaladsz- vettem nagy levegőt- Egyébként nem hiszem hogy megöltek volna minket ekkora felfordulásban.- Elhúztam a szám. Kissé kezdett ebből a városból elegem lenni. Na mindegy... Lehetne rosszabb is. Shirinára néztem.
-Ne haragudj már, de nem vagy éhes?- mondtam mosolyogva.- Mert én igen... És mivel a pénz nálad van... Érteed... Tudom nem a megfelelő pillanat de akkor is.

Jól van na.. ha egyszer korog a gyomrom...

A farkas megfordult, mire fentről jött rám az áldás. Alig kaptam észbe, amaz már el is futott. Megráztam magam és utána rohantam. Akik megérezték a szagom undorodva léptek arrébb. Remek, legalább tolakodnom sem kell.
Üldözöttemet kiszúrtam a táncoló tömegben, majd azt is, hogy ugyanazzal a szürkével egy sikátorba szaladtak. Tökéletes hely a retorzióra. Normális körülmények között nem ott csináltam volna, és nem is nappal, de nem hagyott más lehetőséget, és amúgy is kellőképpen bosszús voltam. Próbáltam ennél jobban nem magamra vonni a figyelmet, így nem a tömegen át, hanem az utca szélén mentem egészen a sikátor bejáratáig, ahol álltak.
Időt nem hagyva nekik rárontottam a fehérre. Igyekeztem a lábait támadni, hogy ne hagyja el olyan könnyen a várost estig. Ha esetleg meg átváltozna akkor a törvény is mellettem áll. Előbb hisznek egy nemesnek, mint egy átutazó idegennek. Vagyis hát, remélem, hogy az. Az öltözéke alapján biztos nem nemes.
Minden esetre nem szabadul tőlem olyan könnyen.

Kergettem az idegent,de mire észbekaptam csak a semmi után futottam.Akkor pillantottam meg a másik fekete oroszlánt,amint a farkas után szalad.Ösztönöm azt súgta,menjek utánnuk.Hát így is tettem,és hírtelen egy nagy büdöset éreztem,gondoltam ez biztos ő lesz.Mivel a tömeg táncolt alig láttam őket,de odaértem,mielőtt az oroszlán kárt tett volna valakiben is.Felmásztam a tetőre,és középre ugrottam."Ez a két farkas is biztos azt fogja mondani,hogy nem kellett volna megmentenem őket,vagy ilyesmi,mert maguk is boldogulnak."Megkérdeztem tehát az oroszlántól:
-Mit akarsz?-majd védőállásba ugrottam át,és mérgesen figyeltem,hogy vegyen kicsit komolyan.




-Mit ártott neked,hogy meg akarod ölni?-'Hát ez elég hülyén hangzott..."-gondoltam magamban."Mi lehet ezek közt ...abban a pillanatban halmoztak el a kérdések,és rádöbbentem,hogy annyival tartozok a farkas fajnak,mivel engem is megmentett egy még régen.hogy én is megmentem egyszer őket.

A sikátorba követett az oroszlán, és rám vetette magát. Próbáltam kiszabadulni a szorításából. De egyszerűen nem engedett.
- Leszállnál már rólam?! Te büdös túlméretezett éjjeli edény....
Azzal elkezdtem vergődni alatta. Időközben megérkezett a másik oroszlán is. Csodás. Teljes a csipet csapat......
Már éppen azon voltam hogy elkezdek sikítani. Amikor váratlanul megszólalt a fekete-fehér oroszlán.
-Mit ártott neked,hogy meg akarod ölni?- mondta a mély, és selymes hangján
Ránéztem. Aggodó kék szemek, cikáztak róla, és bűzös borzra. A fekete oroszlán még mindig nem engedett el.És kezdtem amiatt aggódni, hogy engem is ösze ken anyaggal.
- Tudod...-lihegtem.-Azt én is nagyon szeretném tudni. Nem is ismerem, erre megtámad.- bele prüszköltem az arcába.- Nincs neked jobb dolgod mint ártatlan nőket beszórítani egy sikátorba?Szó nélkül?
A mancsommal eközben igyekeztem kihalászni a tőrt a szütyőmből. Persze mancsal nem a legkönnyeb kiszedni.

Ekkor képbe jöttek az oroszlánok. Az egyik Shirinára vetette magát. Oops. Egypillatra földbe gyökerezett a lábam, majd ugrottam. Hát mit ne mondjak az oroszlán elég nagy volt. Karmaimmal a sörényébe akaszkodtam, megpróbáltam eret találni a nyakán.
Ekkor még egy fekete oroszlán lépett a színre.
-Mit ártott neked,hogy meg akarod ölni?- Szólt. Rátekintettem, a velünk harcoló fekete ledobott magáról. Gurultam egyet és talpra ugrottam. A másik oroszlán nem tűnt annyira ellenségesnek.
Miközben Shirina "elvonta a figyelmét", odapattantam, és teljes erőből a mancsára haraptam.
Ezt most nem engedem-gondoltam.

Az idegen, akit eddig is láttam a tömegben követett. Hát persze, nem is volt jobb dolga ennél. Az események közepébe szökkenve megkérdezte mit akarok a farkastól, ráadásul a nőszemély is beszélni kezdett hozzám. Senki sem látja, hogy éppen el vagyok foglalva!? Ekkor a szürke hozzám ugrott és a mancsomba harapott. Próbáltam nem felordítani a fájdalomtól - elég nehéz volt-, nehogy felhívjam még ennél is jobban a figyelmet. Így csak egy erősen visszatartott nyögdécselés csúszott ki a számon.
-Takarodj, amíg egyben van, nem a te dolgod! - vetettem oda neki türelmetlenül a másik feketének. Szerintem ő sem tudja, miért van itt. A mancsomba harapó farkasnak pedig csúnya halált szánok.
Hirtelen megsokszorozódott a dolgom. A két farkas, most meg ez a szerencsétlen. Vicsorogtam a körülöttem állókra, nyomatékosítva hogy nem kívánatos a jelenlétük, de a szürke szinte biztos, hogy nem fog elmenni.
És megint olyan amatőrnek éreztem magam...

Látván,hogy a fehér farkas tehetetlenül verkődik a fekete orozslán alatt,meglöktem,remélvén,hogy elhátrál a lánytól.Ez pont olyan volt,mint két hím csatája a nőstényért,kicsit furán éreztem magam.Számításba vettem amit a farkas mondott,és üvöltöttem egy nagyot.
-Szedd le a mancsod rólla!-ezt is fura volt mondanom,hiszen semmi közöm az egészhez,de kötelességemnek éreztem ottmaradni.
A két farkas tűnődve nézett rám,erre fel megszólaltam:
-Ha meglököm fuss-suttogva mondtam a lánynak.Miközbenezek történtek,próbáltam nem a fekete oroszlán szemébe nézni.Ugyanakkor réléptem arra a mancsára,amelyiket a hím farkas megharapta.
Majdnem kitört belőllem az állat.
-Vigyázz szürke!-majd meglöktem a fekete oroszlánt,és adtam a fehérnek egy löketet,hogy fusson el.Visszaszóltam a feketének:
-Nem az én dolgom,de nincs veszíteni valóm..-majd arréb ugrottam.

Fura egy oroszlán volt. Mikor esélyt adott, én éltem vele de nem szaladtam el. Csak meg akartam szabadulni a fekete oroszlántól. Viszont úgy nem fog menni ha fojton elszaladok előle. Jobb megtudni mit akar tőlem, és utánna annyiban hagyni szegényt. Lehet hogy egy őrült szerencsétlen aki nem tudja hol a helye.
- Nem futok el. Úgy is utánnam jönne. Areon erezd el, így nem megyünk semmire. Inkább mond el ki vagy és mit akarsz tőlem.
A szemem össze szűkült. Lassan a táskámba nyúltam, és elő húztam a tőrömet. A földre raktam. Fegyvertelenre nem ér támadni. Gondoltam talán érzékeli a gesztust és tovább áll. Ennél többet nem reméltem.

Shirina utasitására elengedtem az oroszlánt. Bundámat fölborzolva álltam. Shirina lerakta a tőrt. Huhh, nem biztos hogy jó ötlet.
Megfordult a Világ. Elszédültem, a legközelebbi falnak támaszkodtam. Kezdtem unni, ha nincs bennem az adrenalin azonnal rosszul leszek. Erőt vettem magamon, és visszaálltam, mintha mi se tötént volna.
Végigpillantottam a két oroszlánon. A támadót felismertem, ezek szerint igazam lehetett, mikor azt mondtam hogy simán megölne minket. A másik nem tűnt oly vérengzőnek, de azért inkább nem haverkodtam vele.
-Szándékoztok minket megölni, vagy elmehetünk?-kérdeztem gúnyosan. Ha ez az egész kezdődik elölről, nem hiszem, hogy meg tudnám védeni magam.

Az idegen oroszlán vadul nekem rontott, hogy a farkast mentse. Sikerült is neki, mivel kiszaladt alólam. Én megadtam neki a lehetőséget, hogy elmenjen, de nem tette, sőt...most már biztos, hogy halott lesz reggelre. Már éppen készültem jól felöklelni, mire láttam, hogy a fehér mögötte megfordul és megadja magát. Ez a jelenet teljesen letaglózott. Sosem volt még ennél könnyebb dolgom. Vetettem felé egy önelégült pillantást.
-Nos, ha ragaszkodsz hozzá. Van egy ajánlatom: inkább én kérdezek, te pedig mesélsz. De ne merj hazudni, mert akkor vége a fegyverszünetnek és holtan végzitek mind. - az oroszlánra bámultam - Te is cimbora. - vigyorogtam neki.
-Először is, mit keresel itt, és milyen kapcsolatok fűznek téged a városhoz? - mélyen a szemébe bámultam - Ismétlem, ne merj hazudni, mert csak egy szívdobbanás választ el a haláltól.
Egy pár lépést közelebb sántikáltam. Bár a farkas szemébe bámultam, nem feledkezte el a körülöttem állókról sem.

A fehér farkas kiszaladt a fekete oroszlán alól mikor meglöktem,de nem menekült el,inkább csak letette a fegyverét,eközben a másik elkezdett szédelegni,és neki támaszkodott a legközelebbi fának.
"Most meg mivan?"-gondoltam magamban,mikor csak a fekete megszólalt:
"Van egy ajánlatom:én kérdezek,te mesélsz."-rábámultam.Már kedvem sem volt az egészhez,de kiváncsi voltam a fehér nőstény történetére.Szívem szerint megigéztem volna mindet,hogy ne ellenségeskedjenek.Aztán a fekete oroszlán kérdéseket tett fel,a fehér pedig kénytelen volt felelni.Én csak figyltem,mint kölyökkoromban,a mesét amit anyám a farkasokról mondott..Érdekesnek tűnt.Amíg a fekete kérdezősködött,alég nyugi volt a sikátorba.

//Nem tudom ezt mire vélni, ha Evil vagy, máskor lépj be, mert így a hozzászólást nem fogom elfogadni! Admin//