Uralkodó-hegyek

Éjszaka nem nagyon bírtam aludni. Valószínű tegnap kialudtam magam. Így aztán elindultam, és az éjszakai árnyakkal cimboráltam. Éreztem a sárkánynak és a griff társának szagát, de én nem őket kerestem, hanem Shaitit. Vagy Shafait? Áh, a fene sem emlékszik a nevére. Ezek a griff nevek olyan bonyolultak. De azért hátha jutott valamire a keresésben, mivelhogy sürget az időm, így is túl sokáig maradtam.

Jó sokat kutyagoltam, mire megtaláltam egy szikla mellett. Alvóhely ügyileg nem volt valami körültekintő. Ha a helyében lennék, az holtbiztos, hogy a legmagasabb fa legvastagabb törzsén aludnék. De persze még ilyen esztelen gondoltatok mellett is oroszlán maradtam.

Odasétáltam hozzá, -persze csak széllel szemben- megszimatoltam, hogy jutott-e valamire. Éreztem a virágok édeskés illatát. Egész eredményes volt a kis segítőm. Nem törődve azzal, hogy az éjszaka kellős közepén vagyunk, rátettem mancsomat a vállára és felráztam.

- Nyugalom, csak én vagyok, Abdul. Nos, jutott valamire? - mondtam nem suttogva bár, de azért próbáltam halk lenni.
- Hamarosan mennem kell - mondtam neki, mivel már tudtam, hogy van nála pipacs, és hogy az majd felgyógyít - és előtte még beszélni akartam magával. Rövid kérdéseket teszek fel és rövid, lényegre törő választ várok. Utána pedig már nem is ismerjük egymást.

Éjszaka elég mélyen aludtam. Nem tudom hogy hogyan, pedig általában nem szoktam jól aludni, de most sikerült. Talán a hegyi levegő teszi. De felriadtam. Ahogyan kinyitottam a szemeimet azonnal tudtam, hogy nem vagyunk egyedül, így óvatosan körül néztem. Nem láttam senkit, így alig észrevehetően tágítottam ki orrlyukaim, hogy a levegőbe szimatoljak. Igen valóban nem vagyunk egyedül. Az ismeretlen állatnak vad és erdő szaga van, ami azt jelenti, hogy itt él már egy ideje. Nehéz kivenni a szagát az erdőéből mivel már szinte egybeolvad vele, de azért valamennyire így is sikerül. Ekkor egy morranást hallok, és egy sötét alakot látok felém ugrani. Villám gyorsan pattantam fel, és kerültem ki az idegen támadását. Egy medve az. Hát persze. A medvék fejtája különlegesen hajlamos vadon élni, és szinte barbárként élni, mint egy vad állat. Nem hinném, hogy szimplán támadna meg egy sárkányt és a griffet, valószínűleg a kicsinyeit vagy az élőhelyét védi. Ami igaz az igaz éreztem furcsa szagot a környéken de nem törődtem vele. A medve felém fordult, nyilván le tudta szűrni, hogy én vagyok a veszélyesebb ellenség, mivel James még mindig aludt. Felém kapott mancsával, és mellkasomat sikerült is megsebeznie, mire én felmorrantam, és élés karmaimmal az oldalába hasítottam. Ő nagyok morgott, szinte az egész erdő beleremegett, majd dühtől csillogó szemét rám szegezte. Hát ez remek az éjszaka közepén egy veszett medvével küzdhetek. Mért nem mentem inkább haza?! De most nincs időm sopánkodni. A medve ismét felém rohant, de a helyett, hogy félreugrottam volna, egyszerűen a mellkasába vájtam karmaim, mire vörös vére azonnal ellepte hatalmas mancsom. A medve még egy ideig morgott és vicsorgott, majd éreztem ahogyan a teste elernyed. Óvatosan lehúztam súlyos testét kezemről, majd a hulláját a földre tettem. Remek. A kezem tiszta vér a mellkasomon pedig egy hatalmas karmolásnyom éktelenkedik. Jamesre pillantottam. Még mindig alszik, ezért rázogatni kezdtem, de semmi jelet nem kaptam, így hát hagytam aludni. Mivel el akartam menni a folyóhoz, hogy lemossam magam, és Jamest nem akartam itt hagyni, így lassan a hátamra helyeztem alvó állapotában a medve testét pedig a barlangban hagytam. Még így sötétben is jól tájékozódom, ezért hamar a patakhoz értem. James levettem a hátamról, és letettem két szikla közé, mintha csak egy ágyban volna. Mancsomat gyorsan a vízbe mártottam és a sötétben csak annyi látszódott, hogy a víz sötét lesz, majd a sötétség elúszik a patakban. Vizet merítettem a mancsomba, és a sebemet is lemostam vele, de így is eléggé fájt. Ezek a medvék elég szívósak azért. Ekkor különös szag csapta meg az orromat, de ahogy jobban elkezdtem szimatolni ki lehetett belőle venni a különböző illatokat. A griff, akit korábban láttam, és egy oroszlán. Furcsa..A griff elég félénknek látszott, akkor mért pont egy oroszlánnal haverkodik. Társamra néztem ismét, majd megfogtam, és felraktam egy jó magas fára, hogy a ragadozók ne tudják bántani, és elindultam Shawati és az ismeretlen oroszlán felé.

Érdekes, ahhoz képest, hogy a vadonban, a szabad ég alatt voltam, nem annyira figyeltem a környezetemre. Kissé furcsa álmom volt, amiről csak annyit tudtam, hogy furcsa volt, mert később már nem emlékeztem rá. Álmomban valamennyire visszatértem a valóságba, és őszintén megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Sheebába, amerről jöttem, és felcsapok mágustanítványnak. Csak nem lehet olyan rossz, és a griffnek mindenre fel kell készülni. Éjszaka próbálok kétszer annyit haladni, nappal esetleg alszom valami üregben, és lehet hogy szerzek egy skorpiócsillagot. Mit ne mondjak, senki se mondhatja hogy rögtönöztem.
Hirtelen érezni kezdtem, hogy valakinek a nagy tappancsa van a vállamon, és érezhetően ráz. Felpillantottam: ne, már megint ez az Abdul? Nem szeretek arra kelni, hogy egy nálam jóval idősebb és erősebb alak ráz fel az éjszaka kellős közepén. Azért hogy lássa, hogy figyelek, álmosan felemeltem a fejem.
- Jutottam-e valamire? - kérdeztem, majd a virágok felé böktem. - Természetesen. Csak aztán végezz velük hamar, mert víz nélkül elhervadnak.
Ezután meghallgattam a maradék mondanivalóját. Nem szolgált nagyon örömömre. Ha vadász, vagy orgyilkos, akkor nekem itt helyben végem van.
- Nyugodtan, csak néhány esetben hanyagolni fogom a rövid válaszokat, főleg ha megkérdezi, mi történt X és Y időpont között velem - néztem rá kissé rezignáltan, és kissé látványosan elnyomtam egy ásítást. Nem vagyok beszédes, ha kérdésekkel nyaggatnak, mikor én már aludtam, mint a bunda.
Eközben észrevettem, hogy az a Mesi, a fehér sárkány közeledik felénk. Mondhatom, nagyon nem boldogított a jelenléte. Elnéztem az ellenkező irányba, jó látványosan, mintegy jelezvén az oroszlánnak, hogyha akarja, mehetünk arrébb is, ha az ügy négyszemközt akaródzik rendeződni.

Sajnálattal vettem észre, hogy a griffhölgynek nem éppen olyan sürgős az ügy, mint nekem. De hát szerinte viccből keltegettem az éjszaka közepén!? Hallottam, hogy közeledik valaki. Az a fehér sárkány, akit már korábban is láttam. Mondhatom remek. Azért jöttem, ilyenkor, hogy senki se zavarjon, erre pedig a hüllőnek pont itt kell sétálgatnia.

- Most már felesleges. - mondtam neki halkan, bár nem voltam biztos abban, hogy a harmadik félnek is hallania kéne ideérkezésem siralmas történetét. Viszont ha arrébb megyünk ki tudja, sértettségében mihez kezd? Nem tudhattuk, hiszen nem ismertük. Nem volt kedvem ilyenkor egy nálamnál erősebb ellenféllel megküzdeni, úgyhogy inkább arra ösztökéltem a griffet, hogy maradjunk.

- De ha elmegy, kiböki nekem, hogy mit látott! - szuszogtam neki csukott állkapoccsal a fogaim közül. Éreztem magamban azt a türelmetlenséget, ami abból fakadt, hogy kik is a munkaadóim. Így hát mihelyst megtudom, amit kell, már neki is vágok a hosszú, hegyi túrának.

Még mielőtt a sárkány ideért volna, felkaptam a földről a virágokat és a számba tömtem. Egy kicsit öklendeztem, és köhögtem is. Még mindig undorító íze volt...

Ahogyan odaértem éreztem, hogy nem látnak szívesen. Hát persze, egy sárkányt sosem látnak szívesen...Közelebb érve tudtam csak szemügyre venni az oroszlánt. Éppen köhécselt, biztosan félrenyelt valamit. Ami elsőre feltűnő volt rajta az az, hogy megsérült. A második pedig az, hogy jól megtermett erősnek tűnő állatról van szó. Biztosan harcos lehet, hiszen lábain, és mellkasán látszódnak a kidolgozott izmai. Szőre ébenfekete volt, éppen hogy ki tudtam venni az alakját a sötétben, de azért sikerült. A griff és az oroszlán is szinte alig észrevehetően, de még is olyan testhelyzetet vettek fel, hogyha esetleg kedvem támadna egy kis friss húsra akkor azonnal el tudják húzni a csíkot.
-Jó esttét.-Köszöntem illedelmesen, és fejemet lehajtottam köszönés képpen.-A nevem Mesi.-Ezt inkább az oroszlánnak címeztem, de abban sem vagyok biztos, hogy a griff megjegyezte a nevemet.

Az oroszlán végigmért engem tetőtől talpig, gondolom azt nézi, hogyha csatába keverednénk akkor mennyi esélye lenne. Én is mindig ezt teszem, tehát biztos vagyok benne, hogy ő is harcos.

Még mindig nem tudom hogy de erre keveredtem hosszú vándorlásaim során. Érdekes hogy mindig erre bolyongok. Hamarosan találnom kell valakit aki (remélhetőleg erős) el tud kísérni a békétlen vidékre hogy megtudjak pár dolgot még a múltamról. Nem is tudom talán jó lenne valami ételt keríteni de az se nagy baj ha nem lesz.

Láttam, hogy Abdul nem akar arrébb menni. Meg is értettem, én se nagyon szerettem volna megsérteni a sárkányt. De én inkább erkölcsi, mintsem fizikai szempontból figyeltem az eseményt. Nem szeretek másokat megsérteni, barátságos lény vagyok.
- De ha elmegy, kiböki nekem, hogy mit látott! - préselte a fekete oroszlán a levegőt a fogai közt. Kissé meglepődtem. Kellett volna valamit látnom valahol valahonnan? Azokat a kérdéseket sem nagyon szeretem amelyek egymásba futnak, és összegabalyodnak, és mindenféle más jön ki belőlük, szóval inkább hagytam a témát későbbre.
Az öklendező társamat nem nagyon figyelve, Mesihez fordultam.
- Jó estét - köszöntem vissza. - Igen, emlékszem rád... bocs a múltkori rohanásomért, csak kissé megijedtem. Az egyszerű lélek nem minden nap találkozik egy fehér sárkánnyal az erdő közepén, egy griff társaságában... na de mindegy is. - Az oroszlánra azért hátrapillantottam a vállam fölött (háttal álltam neki), és megfigyeltem, nincs-e baja a sok pipacstól. Fura szerzet, az már biztos.
Ismét a sárkányhoz fordultam.
- Ne haragudj, nagyon szívesen beszélgetnék veled, csak van egy kis elintézetlen ügyem az oroszlánnal, ha megbocsátasz... négyszemközt. - Próbáltam meggyőzően nézni, hátha arrébb megy. Szó se róla, megbántani nem akartam, és talán ez látszott is a tekintetemen. A beszédet nem akartam az oroszlánra hagyni: egyrészt, mert a véletlenszerű öklendezések nem állnak jól neki, másrészt mert kissé mogorvának és türelmetlennek tűnt, vándor létéhez képest.
Ki tudja, talán a végén még ki is nyiffant, ha nem az akinek mondja magát. Vagy a sárkány, vagy a macska.

Mikor már végre meg tudtam enni a növényt és a kehácsolás is abbamaradt a griffre néztem, és továbbra sem láttam rajta túlzott meghatottságot az ügyem iránt. Amellett, hogy teljesen meg tudtam érteni szívesen belefojtottam volna egy pocsolyába.

- Én inkább éjszakát mondanék. - biccentettem Mesinek a lehető legkedvesebb félmosolyommal. Ami persze ilyen türelmetlenség és a griff okozta bosszankodás mellett elég érdekesen sikeredett.

- Jól beszél a hölgy, akadt még némi elintézetlen ügyünk. - mondtam kínomban.
Kifejezetten szabadulni szerettem volna már. És persze Shawatival sem lesz egyszerű dolgom, főleg ha a sárkány itt fog sétafikálni folyton. Viszont kezdem egyre biztosabb lenni abban, hogy ez a griff tényleg nem látott semmi olyat, amiért meg kellene ölnöm. Akkor már itt se lenne, valószínűleg. De nem én lennék a legjobb, ha nem lennék ilyen körültekintő.

Már most utálok kém lenni. Ha nem lenne ez a dolgom nem kellene mindenkivel ilyen illedelmes lennem, és nem számítana senki véleménye. Gyűűlölöm...jobban, mint azt a nyamvadt pipacsot.

Elég udvariasak voltak, de így is látszott, hogy nem igazán kedvelik a társaságom.
-Elnézést.-Mondtam és arrébb lépdeltem, hogy hallótávolságon kívül kerüljek. Egy pillanatra hátra tekintettem, de addigra már javában susmutoltak. Az égre tekintettem, ahol a csillagok gyönyörűen ragyogtak át a fák ágai között, ezzel is egy kissé halovány, és titokzatos fényt teremtve. Imádom a csillagokat, szerintem gyönyörűek, de sajnos a városokból nem mindig látszik. Egy kis idő múlva visszatekintettem, és még mindig beszélgettek. Ahogyan ott álltak annyira szembetűnő volt a különbség a származásukat illetően. Nem csak a faj különbséget nézve. Az oroszlánon látszik, hogy szívós, és tapasztalt, nem egy csatában részt vett már. A griff teljesen másmilyen. A afféle természet gyermeke, nem hinném, hogy túl sok harcba bocsátkozott volna, de valószínűleg elég szívós teremtés lehet ő is. Különös..Az oroszlánba van valami annyira furcsa, amit nem tudok hová tenni. Talán figyelnem kéne rá...

- Köszike - mosolyogtam a Mesire, majd visszafordultam Abdulhoz. - Oks, ez el van intézve. Nah, halljam a kérdéseket - forgattam a szemem. Valószínűleg hosszú éjszakám lesz. ~Te akartál izgalmat, Shaw, tessék lenyelni.~
Kicsit arrébb ültem, és megvakartam a fülem, mint a kutyák. Mikor fáradt vagyok, nem vagyok a legjobb formámban, szóval hajlamos vagyok olyan dolgokra, amik nem a griffekre jellemzőek. Gondolom, másokat idegesít, de ez pillanatnyilag nem érdekelt különösebben.

Mikor már arrébb revanzsált a sárkány a griff teljes ráérősségében szegezte nekem mondanivalóját. Még a fülét is vakargatta...mikor elfeledkeztem magamról biztos nagyon csúnyán néztem rá.

- A kérdés eddig is adott volt, mit láttál a hajón, amikor ideérkeztem? - mondtam neki most már inkább beletörődve, mint sem sürgetőileg. Viszont már teljesen megbizonyosodtam afelől, hogy semmi érdekeset.

Ekkor észrevettem, hogy pont velem szemben egy egyszerű uhu száll le egy fa ágára. Engem nézett. Biztos azért küldték, mert kések. Még intett is a lábával, hogy tempósabban. Én éppen csak egy pillantást vetettem felé, nehogy valakinek feltűnjön, mit vizslatok annyira. Az a szerencséje, hogy felsőbb körökből küldték, máskülönben ő lenne a reggelim. Mindig is idegesített, és ezt ő is tudta. Ezért volt mindig az a kaján vigyor a képén. Mikor már megbizonyosodott afelől, hogy észrevettem, beljebb repült az erdőbe.

Ne félj, megyek utánad, te kis nyamvadék.

Egy idő után elkezdtem egy kicsit unni magam. Oldalra tekintettem és egy bagoly szállt el nem messze tőlem. Mi a franc? Az egész helyzet egyre furcsább kezdett lenni. Mi a fenét keres erre egy bagoly? Nem igazán szeretik a társaságot, sőt inkább elbújnak a náluk nagyobb lények elől. Ekkor az oroszlánra pillantottam. Annyira gyanús nekem benne valami...Bár lehet, hogy csak paranoiás vagyok, de akkor is figyelni fogom. Ekkor egy mélyet sóhajtottam. Úgy érzem, hogy az Uralkodó-hegyekben való küldetésem nem biztos, hogy véget ért...

Amit az oroszlán kérdezett tőlem, kissé meglepett. Sőt, eléggé. Kellett volna látnom valamit? Egy kisebb hatásszünet után azért válaszoltam:
- Öhm, sajnálom, uram, de ki kell ábrándítsam: azt se tudom, honnan jött - mondtam zavartan. - Csak annyit láttam, hogy csónakkal a tengerről érkezik, a viharos terület irányából. Nem láttam hajót, de ha volt, akkor legyen tekintettel arra, hogy akkor még valószínűleg aludtam, amikor a fedélzetén tartózkodott - fejeztem be a mondókámat. Remélem, ez a válasz kielégíti majd az oroszlánt, és aludhatok tovább. Nincs kedvem az egész éjszakát ezzel tölteni, legalább ma ne. Ha meg harcolni akar, felőlem lehet harc, csak akkor számolnia kell azzal hogy légvonalban sosem kap el. És ez belül őszinte elégedettséggel töltött el.

Végre, kibökte...nem valószínű, hogy hazudni mert volna, nem tűnt egy profi kémnek, sőt, hasonlónak sem. Úgyhogy most már megnyugodtam és úgy döntöttem, ideje mennem.

- Nos, ha az igazat mondta, akkor soha többé nem látjuk egymást, ha pedig nem, számítson még rám. - mosolyogva biccentettem felé, majd az erdő felé vettem az irányt, és eltűntem árnyai között. Még egyszer, utoljára szétnéztem magam mögött, de mivel semmi érdekeset nem véltem felfedezni, végre mehettem tovább.

Testemet ismét sötét árnyak takarták el, és most már határozottan indulhattam célom felé. Már egészen az erdő belsejében ügettem, amikor egy hegyes valami koppanását éreztem a fejem tetején. Gyorsan reagálva lekaptam a szárnyast a levegőből, és lenyomtam mancsommal a földre.

- Ne-ne-ne bánts, csak én vagyok, a jó öreg Bildo barátod! - kérlelt halkan a kis szörnyeteg.

- Ügye tudod, hogy még egy ilyen és nyársat dugok a seggedbe? - hajoltam oda hozzá. Nagy bagoly szemeiben tisztán látszott a rémület.

- És ügye tudod, Gordon pajtás, hogy ezt nem teheted meg? - jött meg az önbizalma. Erre én csak még jobban leszorítottam, hogy tudja, hol a helye.

- Persze, persze, soha többet, csak eressz el! - nyögte levegő után kapkodva a szavakat. Úgy sem volt más választásom, elengedtem. Erre ő felrepült egy ágra, pár lépésre tőlem.

Éreztem, hogy valami folyik a fejem tetején, ezért felemeltem a mancsomat, hogy megtudjam mi az. A bagoly hegyes csőre felsértette a fejbőrömet és az vérezni kezdett. Átkozott jószág.

- Csúnya púp lesz még a helyén. - vihorászott. Tekintetem morcosabbá vált az eddigieknél is.

- Ha azt akarod mondani, hogy kések, képzeld, tudok róla, de közbe jött ez meg az. Ha meg levelet hozol add át és takarodj.

- Ó hóhó! A levél itt van. - mutatott karmával a fejére - Tudod pajtás, a szavakat nem lehet lenyomozni.

- Jó, akkor bökd már ki!

- Nos, ez lenne az első feladatod, ha odaérkezel. - ekkor körülnézett, hogy biztosan egyedül vagyunk-e majd folytatta - Be kell jelentkezned az udvari kancellárián. Ha ezt megtetted adni fognak egy szobát a kastélyhoz közeli szállóban. Innentől a feladat adott, küzd fel magad, hogy elfogadjanak a felsőbb körökben is. Kezdetnek megteszi, ha egy tehetős házba házasodsz be.

- Házasodni? - kérdeztem vissza - De melyik úrinő akar majd hozzámenni egy kisnemeshez? Föld nélkül nem leszek nagyobb rangbesorolású.

- Majd ügyeskedsz, pajtás!

- Még egy pajtás és...

- Nos, szerintem ennyi feladat épp elég lesz kezdetnek. Ha eddig eljutottál, ismét találkozunk. Csókoltatlak, te mamlasz! - ezzel elrepült.

Én meg csak néztem utána, mintha azt kérték volna tőlem, hogy öljek meg egy százfejű sárkányt. Még mindig nem voltam álmos, úgyhogy neki is indultam az útnak. A bordám már egész jó állapotban volt, bár nem ártott volna aludnom rá egyet, hogy jobban begyógyuljon a törés. De nincs több időm. Fontos az első benyomás, és engem három nap múlva várnak.

Miután az oroszlán eltűnt a szemem elől, tudtam, hogy utána kéne mennem, de hát nem igazán vagyok a relytőzködés mestere. Így hát maradt a hallgatózás egy nagy szikla mögül, de annyira messze ment, hogy már a lépteinek apró zaját sem hallottam, így hát letettem arról, hogy megtudjam, hogy miben sántikál. Igyekeztem halkan menni, hogy ne keltsem fel senki érdeklődését, és Jameshez mentem. Bökdösni kezdtem, de nem ébredt fel, ezért rámorogtam, amire kómásan emelte fel a fejét.
-Hol vagyok?-Kérdezte pár pillanattal később.
-Hosszú történet, de lassan ideje lenne haza mennünk.
-Az éjszaka közepén?!-Kérdezte felháborodva már éberen.
-Igen.-Mondtam.
-Jellemző..Az ép eszedet megint otthon felejtetted?-Kérdezte nevetve.
-Mint mindig.-Vigyorogtam. Lassan a partra bandukoltunk, ahol nincsenek fák, és gond nélkül fel tudok szállni. Egy pillanatra magam mögé pillantottam, majd felszálltam a csillagos ég felé.

- Nos, ha az igazat mondta, akkor soha többé nem látjuk egymást, ha pedig nem, számítson még rám. - Az oroszlán elköszönt; nagy megelégedésemre. Azt hittem, egész éjjel részletesen kérdezgetni fog az életemről.
~Hát akkor viszlát soha többé, macsek~ gondoltam diadalittasan. Majd ásítottam egy jó nagyot. Felnéztem az égboltra: éjfélre járhatott az idő. Végre ismét nem gátol senki semmiben. Ott helyben, ahol voltam, oldalra dőlve elnyomott az álom.

Másnap kora reggel keltem a Nap első sugaraira. Első dolgom az élelemkeresés volt, ami sajnos nem ment zökkenőmentesen. Találtam egy kisebb termetű nyulat, de semmi többet. Miközben eszegettem, ismét rejtélyes megmenekülésemen gondolkodtam, és azon, hogy hova megyek innen. Végül is dűlőre jutottam: titokzatos jótevőm valószínűleg egy tigris lehetett, minden bizonnyal mágus vagy nagyon jól képzett harcos. Annyira mélyre egy levegővel kevesen jutnak a tengerben.
Hova menjek? Üsse kő, hátha bejutok a mágusképzőbe! Új úticélom Sheeba lett. Ugyan kicsit hosszú utam lesz, és lesz egy-két kerülő... de ha kezdhetek valamit magammal, miért is ne?
Amint végeztem reggelimmel, kinyújtóztattam szárnyaimat, nagyot ugrottam, és a következő percben már légvonalból figyeltem az Uralkodó-hegyek fenséges, határozott és szinte szabályos rendben húzódó vonulatát. A Kanyargós-öböl felett akartam a sivatag szívébe jutni, ami be kell valljuk, nem lesz egyszerű.
Végre ismét enyém az ég!

//Shawati el//

Már majdnem felértem az ösvényre. A táj kezdett egyre hidegebb és havasabb lenni, nem ártott volna keresnem valami ruhát, ami melegen tart. Elvégre ősi gyökereim mégiscsak a szavannai oroszlánok, nem kedvelem az ilyen helyeket. De égen földön egy lélek sincs itt, aki adhatna.

Egész nap cammogtam a hegyi ösvényen követve a felkelő Napot, amerre csak lehetett. Dideregtem és ráadásul bundám égnek álló szőrszálaira ráköltözött a zúzmara. Már kezdett esteledni így éjszakára keresem kellett egy biztonságos és szélvédett alvóhelyet. Találtam is egy barlangot, ami üres volt. Kifejezetten szerencsés dolog. Beljebb sétálva is körülnéztem, de nem találtam semmi érdemlegeset. Befészkeltem magam és ugyan úgy, mint eddig éber álomba szenderedtem.

Nyugalmamat apró mocorgások zavarták fel, amik persze egyre csak hangosodtak, amint kelt fel a Nap. Feltápászkodtam, hogy megnézzem, mi lehet az. Próbáltam nem feltűnően, bár ez a nagy kékség - ugyanis jégbarlangban aludtam - nem volt különösebben hasznomra. Egyre beljebb sétáltam, amikor is a mozgás abba maradt. Én is megálltam, hogy körülnézzek. Egy viszonylag nagy csarnokban találtam magam. A nagy tér közepén három nagyobb tojást véltem felfedezni. Megdermedtem. Megkaptam minden információt tanításom során, az útvonalamat illetően, és hogy az mentén milyen élőlények fordulnak elő, de olyan hirtelen akartam felidézni ezeket, hogy semmi nem jutott eszembe.

A tojásnak egyszerű csontszín volt az alapja, viszont halvány kék foltok díszítették. Először azt hittem sárkánycsemeték, de végül eszembe jutott. Csak egy lénynek van itt ilyen tojása, mégpedig...

A falból hirtelen nagy robajjal ugrott elém egy hatalmas szárnyas lény. Hófehér tollai voltak, amibe néhol kék is vegyült, karmai és csőre tűhegyesen álltak készen arra, hogy esetlegesen belém mélyedjenek. Egy ikar. A havas hegyek tollas réme.

Még felfogni is alig volt időm, mikor rám sikoltott és szaladni kezdett felém. Egyelten esélyen volt a kimenekülni innen. De hogyan bújhatok el ezerháromszáz méter magasan, ahol ráadásul a barlang előtt csak egy puszta párkány van?

Kiszaladtam és ő jött utánam, az utolsó pillanatban megragadtam a párkány szélét és a falnak csapódtam, mire a madár kirepült, de úgy tűnt, hamar meg is fog fordulni. Visszamásztam és elkezdtem szaladni a szűk hegyi ösvényen, már amennyire lehetett, hogy le ne zuhanjak. Az ikar vett egy kecses fordulatot és közelembe érve felém kapott. Nem ért el, viszont a mögöttem lévő ösvény egy az egyben leszakadt. Ezt még párszor megcsinálta, aztán egy kisebb fennsíkra érkeztem. Semmiképp sem volt ínyemre kiszaladni a nyílt terepre, de visszafelé sem mehettem, ugyanis eltűnt az út...

Kimenekültem tehát a síkra, de a magas hóban alig tudtam tartani az iramot, csak bukdácsoltam. Hirtelen leszállt fölém a szörnyeteg és csőrével próbált elkapni a hóban. Többször is majdnem sikerült felnyársalnia, de az nevet, aki utoljára nevet. Belekapaszkodtam a orrlyukába, amikor ismét lecsapott, mire egészen felrepített. Kifejezetten bosszanthattam. Repültem egy kevesen felfelé, aztán visszacsúsztam és próbáltam megkapaszkodni. Végigkaristoltam a szeme között végig a homlokáig, mire le tudtam fékezni magamat, és lehuppantam a hátára. Én bolond, már azt hittem biztonságos zóna, amikor hirtelen száznyolcvan fokot fordult a feje. Egy kevéske bagolygén, aminek per pillanat roppantul nem örültem. Adtam neki egy - hát méretekhez viszonyítva - hangyamaflást és lecsúsztam a farktollain. Illetve csak akartam, mivel az eddig lefelé lejtő farok felfelé kezdett el meredezni, követeztetésképpen ahogy mentem, úgy is értem vissza a hátára, ezúttal kampós csőrök fogadtatásában.

Persze óvatos volt, hiszen nem akart a saját hátába marni. Ezt kihasználva bebújtam egy nagyobb toll alá, és őt néztem, mire elkezdett biccentgetni és ide-oda vonogatta a fejét, hogy célozzon. Én is ugyan úgy vonogattam a fejem, hogy lássam, merre céloz. Mikor megunta felborzolta az összes tollát és megrázta magát, én pedig belerepültem a hóba, a szokásosnál is mélyebbre az esés sebessége miatt.

Az ikar az általam hagyott lyuk felé rebbent, csőrét beledugta és próbált kiszedni. Én hihetetlen sebességgel, még ez előtt vájtam egy szűk részt magamnak oldalra, mielőtt még ki akart volna szedni, mivel tudtam, hogy lefelé fog csak nézelődni. Buta madár. Ez után kihúzta a csőrét és én a kampóba kapaszkodtam, de rögtön a rés szélénél el is eresztettem és szaladtam a velem szemben elhelyezkedő szűk barlanghoz, amerre az ösvény vezetett. Ő sem volt rest, szaladt és repkedett utánam, de én éppen át tudtam magam préselni a befagyott résen. Mondjuk dicséret ennek az ősmadárnak, ha lett volna farkam elkapta volna. Egy gonosz vigyor után folytattam utamat a hegy gyomrába.

//A pergament 1. rész; küldetés a folytatást is így jelöld, hogy tudjuk, hogy küldetésen vagy Admin//

Éppen hogy elindultam, sőt szinte még fel sem szálltam, de hirtelen egy bagoly szállt felém riadtan, és lihegve. Amikor közelebb ért, észrevettem, hogy egy pergamen van a nyakára kötve. Amint megpillantott azonnal fény csillant a szemében.
-Mi történt?-Kérdeztem aggódva a fáradt lényt.
-Segítened kell!-Lihegte kétségbeesetten. Még mondani akart valamit, szóra is nyílt a szája, de nem jött ki rajta hang. Ez a bagoly haldoklik. Ekkor megpillantottam, hogy mitől is ilyen zilált szerencsétlen állat. Három roppant különös lény tartott felénk. Még sosem láttam ilyeneket, szinte mindenhol fekete anyag takarta a testüket, és kilátszódó szemüket is fekete festékkel húzták ki. Nem volt szárnyuk, ezért biztosra vettem, hogy mágia használók, hiszen máshogy nem tudnának repülni. Én gyorsan hátat fordítottam, hogy a partra ki tudjak repülni, ugyanis a bagoly idő közben eszméletét vesztette, én pedig a mancsomban tartottam az aprócska lényt, és így képtelen vagyok harcolni.

Bár az üldözők elég gyorsak voltak, így is sikerült a partra repülnöm, majd letettem az eszméletlen baglyot, és védelmezően elé álltam. Biztosan valami fontos feladata van azzal a tekercsel, és valószínű, hogy a miatt támadták meg. A támadok egyből kiszúrták, hogy a baglyot védem, majd megcsillant a szemükben a gyűlölet lángja, majd ők is leszálltak néhány lépésre tőlem.
-Add át a baglyot!-Morogta a középső hihetetlenül vészjósló, és rémisztő hangon. Szinte még a vér is megfagyott bennem. Nem mondtam semmit, csupán egy nagy levegőt vettem, és felkészültem a csatára. Az ismeretlenek vártak pár pillanatot, majd amikor látták, hogy nem mozdulok, akkor a jobboldali mormolni kezdett valamit, majd egy fekete nyílvessző jelent meg a feje fölött, amely feketén csillogott, és tudtam azonnal, hogyha ez eltalál, nekem végem. Egy hangos kiáltással indította útjára a halálos fegyvert, amit egyenesen a szívem felé irányított. Nekem gyorsan kellett reagálnom, különben végem, de mivel tudtam, hogyha most elugranék, akkor semmi esélyem nem lenne, mivel utánam irányítaná, így megvártam, míg egész közel ér, és csak akkor reppentem fel, így a nyíl a földbe csapódott. Morcosan nézett rám, majd egyszerre mind három varázsolni kezdett. Fekete aura lengte körbe őket, majd hirtelen néhány fekete csáp szerű ugrott ki a földből, és a talajhoz szorított. hatalmas erőfeszítés kellett, de sikerült elszakítanom a varázscsápokat, amik fekete port hagyva maguk után, tűntek el. Ekkor vált világossá, hogy szárazföldön semmi esélyem nem lesz ellenük, ezért a levegőben kell küzdenem. Gyorsan felszálltam, és a hegyek felé vettem az irányt. Amikor hirtelen megpillantottam néhány sziklát, amik elég nagyok voltak ahhoz, hogy eltakarjanak, azonnal egy ötlet rajzolódott ki a fejemben. Fölfelé kezdtem szállni, addig, amíg csak a szárnyaim bírták, természetesen támadóim még mindig a sarkamban voltak. Ekkor egy hirtelen mozdulattól vezérelve fordultam meg, és kezdtem el villám sebességgel zuhanni a föld felé. Még mindig a sarkamban voltak, de észrevettem, hogy az egyik kissé előrébb van, mint a többi. Ez lesz az! Meg vártam, amíg már majdnem a földbe csapódok, majd hirtelen kifeszítettem a szárnyaim, és arrébb repültem. Szerencsém volt, mivel az, aki a legközelebb volt hozzám, az bevette a trükköt, és a földbe csapódott. Remek! Már csak kettő van. A pillanatnyi zavargást kihasználva, amit a társuk halála okozott repültem a korábban kiszemelt sziklák felé. Elbújtam mögé, várva a különös mágusok érkezését. Tervem ismét bevált, mivel amint elhaladtak a szikla előtt, abban a pillanatban kitettem a farkamat, és mindketten nekicsapódtak. Lenéztem, és biztosra vettem, hogy mindkettő meghalt, de tévedtem. Az egyik még életben volt, és morogva kászálódott fel, miközben már a lebegés varázslatát mormolta. Lassan kezdek kifogyni az ötletekből, de azért gyorsan elindultam. Miközben üldözött, átkokat szórt felém, amiket nagy részt ki is kerültem. csak egyetlen egy talált el, amely egy kis szédülést okozott, de még így is egész jól tudtam repülni. Ki kell használnom a méreti előnyeimet, különben végem. Ekkor eszembe jutott a jó öreg régi kalapács vető trükk, amit még az apám tanított. Az erdő felé szálltam, és a fákat vizsgáltam, amíg nem találtam egy szimpatikusat. Ahhoz közelebb szálltam, majd hatalmas erőfeszítések árán, de sikerült kiemelnem a földből, de eközben eltalált egy átok, amely egy hatalmas sebet okozott már amúgy is sérült mellkasomon. De nem érdekelt. Nagy lendületet vettem, majd felé dobtam a fát, de vártam meg a reakciót, azonnal utána repültem. A varázsló a fa kikerülésével foglalkozott, ami elterelte a figyelmét kellőképpen, így,a mikor fölfelé reppent, hogy elkerülje a csapást, akkor én egyszerűen neki mentem. Mancsaimmal megragadtam őt, és szorongatni kezdtem, miközben nekinyomtam egy szikla oldalának. Még utolsó erejével megpróbált varázsolni, de már késő volt. Teljesen szétnyomtam. Elengedtem élettelen testét, ami a földre zuhant, majd visszasiettem a bagolyhoz.

-Hogy van?-Kérdeztem Jamest, aki gyógyítani próbálta hevesen.
-Nem jól, meg fog halni..-Jelentette ki gyászosan.
-Sárkány..-Nyögte alig hallhatóan a bagoly.
-Igen?-Közelebb lépkedtem, majd a mancsomba téve lassan a fejemhez emeltem őt, hogy halljam amit mond.
-Itt ez a tekercs..-Mondta, majd letépte a nyakába akasztott pergament.-Vidd el Sheebába a főmágusnak, és soha, de soha ne nyisd fel...-A mondat végénél elvesztette eszméletét, szemei pedig lecsukódtak, és tudtam, hogy soha többé nem fognak kinyílni. Mélyet sóhajtottam, majd a tekercsre néztem. Biztosan fontos lehet..Muszáj elvinnem Sheebába.
-Meg kell tennünk.-Mondta James felvillanyozódva.
-Nem nekünk, csak nekem.-Nyögtem kissé bánatosan, de kötelességtudóan.
-Mi..?
-Sajnálom, de nem jöhetsz velem..Amit a hegyi behemóttal való küzdelemben tanultam az az volt, hogy nem sodorhatlak többé veszélybe...
-Értem..-Mondta majd lábával arrébb rúgott egy követ..-Légy jó, és vigyázz magadra..-Mosolygott kissé erőtlenül, de őszintén.
-Rendben.-Mosolyogtam vissza rá. A tekercset egy madzagra kötöttem, ami James táskájában volt a sok gyógyszer mellett, majd a nyakamba tettem.-Ígérem sietek haza.-mosolyogtam rá, majd elindultam a sivatag felé.

/Mesi elmegy/

Ahogy egyre közelebb érkeztem a városhoz az élet is kezdett fellendülni. Az utakon többen jártak keltek, még egy kis kereskedőkaravánt is láttam. A havas borzalmat szerencsére már rég magam mögött hagytam, most szép, fenyőkkel teli táj vesz körül. Bár a szúrós tűlevelekért nem vagyok oda. Áh, ilyen ez a pesszimizmus. Folyton rám tör.

Én is a jól megszokott kereskedőútra értem, és azon cammogtam egyes egyedül. A bundám eléggé csapzott lett a hótól, de ezt is megoldom majd, mielőtt még a kancelláriára érek. Majd veszek valamit a kereskedőtől. Várjunk csak...de miből? Lopjak pénzt? Áh, az túl alattomos...még tőlem is. Ráadásul ha rájönnek egy életre eláshatom magam. Na, majd kitalálom, ha ott leszek.

- Félre az útból! - kiállt rám egy kocsis, vissza is néztem rá gyorsan és éppen hogy csak el tudtam kerülni azt, hogy a nyamvadt lovak agyontapossanak. Félreugrottam az amúgy sem túl széles szerpentinúton. A széle szerencsére nem volt túl meredek, ahogy a táj is elég tűrhetően lejtett. Ez se a dagadt kocsison múlt. A fényűző, nemesi hintót négy gepárd kísérte. Úgy tűnik sietős dolga van az utazónak, mert a gepárdok nem valami erős testőrök. Viszont a gyorsaságuk...az természetesen kétségbevonhatatlan.
Bosszankodva visszalépkedtem az útra. Zsörtölődtem és szidtam a kocsist. Egyszer csak kiáltozásra lettem figyelmes. Kicsit begyorsítottam, hogy lássam, mi történik. Banditák! Az ég küldte őket! Végre van akik pénzt adnak. Mérjük csak fel a terepet. Egy medve, két barna oroszlán és egy tucat nagyobb testű kutya. A gepárdok aligha győzhettek. Teljesen körbevették a hintót.

- Mit akarnak tőlünk!? - hüledezett az egyik nőstény hiúz, szemmel láthatóan nemesi vér, ahogyan a két mellette fekvő (a hintóban párnák voltak, nem ülőhelyek) társnője is. Mind telis-tele voltak értékes ékszerekkel.
- Hármat találhatsz! - vihorászott az egyik nyáladzó eb - Na ide az ékszereket!
- Na de Patkány! Hogy beszélsz a hölggyel? - lépett előre a sörényes oroszlán, láthatóan ő volt a vezér. A mellette lépkedő pedig a párja. És amennyire ismerem ezeket a senkiházikat a medve lehetett a testőre. Éppen olyan butának is látszott.
- Viszont a kérés változatlan. - kezdte ráérősen a bandavezér - Az előkelő csecsebecséikért jöttünk, úgyhogy ha volnának szívesek. - mondandója végén intett nekik, hogy adják oda az értékes darabokat. A megfélemlített nőszemélyek elkezdték leszedegetni őket, amiket aztán az egyik eb zsákjába dobáltak. Kifejezetten elszomorította őket a helyzet.

Már majdnem végeztek, amikor elérkezettnek láttam az időt a közbelépésre. Lassan a medve mögé lopóztam és egy ügyes ugrással a hátára ugrottam. Annyira megijedt, hogy arrébb vágta a mellette lévő kutyát, amelyik még egyet felborított az esésével.
- Pusztuljatok, mocskos banditák! - mondtam nekik fennhangon és kissé ironikusan. Ekkor a medve felágaskodott, de addigra már rég nem voltam rajta. A bandavezérrel álltam szemben. Volt akkora, mint én, viszont lerítt róla, hogy piti bűnöző. Izmait a természet adta, nem pedig a kiképzés és a harc. Nem is tétováztam, adtam neki egy atyai pofont, amitől oldalra vetődött, rá egy félszemű korcsra.

A medve fel akart kapni hátulról, de megfordultam és a torkának ugrottam. Rám pedig vagy három kutya. A nők a hintóba menekültek és mivel a gepárdokra már nem tudtak figyelni az útonállók, ők sem tétováztak és beszálltak a harcba. Nem kellett sok idő, elbántunk velük és amelyik rabló még eszméleténél volt, az beszaladt az erdőbe. Így csak a medve maradt és pár korcs. Amíg az őrök vigyáztak rájuk, egyikük hihetetlen lendülettel a város felé vette az irányt, hogy segítséget hívjon a rabok elszállításához.
- Sajnálom hölgyem, az akinél az ékszerek voltak, elmenekült. - mondta az őr a farkashölgynek. Egészen fiatalnak tűnt. Mármint a hölgy.
- Igazán kár. Az a nyakék családi örökség. - szomorkodott a harmadik nő, aki történetesen egy fiatal fekete párduc volt. Ekkor ötlött fel bennem az az elvetemült dolog, hogy ha visszahozom nekik hátha kapok némi jutalmat. És még a banditákat is kifoszthatom.
- Hölgyeim. - léptem oda hozzájuk fejet hajtva - Ha megengedik, örömmel segítek meglelni az elveszett ékeket.
- Nagyon is örülnénk! - lelkendezett önfeledten a farkashölgy, aki inkább volt lány, mint hölgy - Vagyis, igazán megtisztelne vele. - javította ki nem éppen fegyelmezett válaszát.
- Nos, amint a felmentősereg megérkezik elindulok utánuk. - ismét fejet hajtottam.
- Megtudhatjuk, hogy kicsoda a mi titokzatos hősünk? - érdeklődött a hiúz. Valószínűleg ő volt az idősebb, persze ő sem lehetett több 17-18 évesnél.
- Kóbor nemes vagyok, a nevem Gordon. Én is a Fellegvárba tartok. Szállást is foglaltattam az udvari kancellárral. - úgy véltem ennyi információ egyenlőre bőven elég.
- Áh, szóval manapság bárkit beengednek a nemesi szállásokra. - jegyezte meg a párduc, kissé kényesen. Még csak rám se nézett. Ittlétem első lesújtó pillanatai, de valószínű nem az utolsó. Viszont tudtam, hogy fontos a jó benyomás, így nem vágtam vissza.
- Szabrina, de hát hogy mondhatsz ilyet? Hiszen elvállalta, hogy visszahozza az ékszereidet! - förmedt rá a farkaslány. Úgy véltem, jobb kimaradni ebből a beszélgetésből. Ekkor megérkezett a felmentősereg három griff és egy rabszállító formájában. A banditákat betuszkolták és a nemesi hintó is kezdett már indulni, viszont a farkaslány még utoljára kinézett az ablakon.
- Sok sikert, Gordon úr! - mondta mosolyogva, mire én biccentettem felé a szokásos félmosolyommal, és az erdő felé vettem az irányt.

A menekülő bagázs nem fordított különösebb figyelmet a nyomok eltüntetésére, így igazán megkönnyítették a dolgomat. Úgy gondoltam nem rohanok elébük, csak kellemesen ügettem követve a nyomokat. A bordám már teljesen meggyógyult, hála annak a gaznak. Egy kisebb fennsíkra értem, ahol már nem is lejtett az erdő, amikor beszélgetésre lettem figyelmes. Ami már majdnem ordibálás volt, és egy egész csinos barlang felől jött.
- Idióták! Agyatlan semmirekellők! Még levesbe se vagytok jók! - szidta a vezér a megmenekült bandáját. Tény, hogy elég siralmasan festettek.
- De Agyar, láttad te is azt a feketét...én...én...nem úgy harcolt, mint a várbéli katonák. - magyarázkodott egy farkas kinézetű eb. Bal alsó szemfoga jól láthatóan kilógott a szájából és az égnek meredt. Jobb pofáját egy régi és csúnya seb torzította el. Minden bizonnyal ő lehetett Patkány.
- Nem érdekelnek a hülye kifogásaitok, sokkal többen voltunk...kész röhej. Ostoba, sírós libák! - szitkozódott tovább Agyar. Látszik, hogy vezetés terén nincs túl sok tapasztalata.
- Te vagy az oroszlán, miért nem te foglaltad le, he? Ráadásul ott volt még Anyus is. Az már pajtások közt is két oroszlán. - mondta egy reszelős hangú kutya. Fekete, rövid szőre és kissé rövid pofája volt. Eléggé nyáladzott is. Valószínű azon bátorodott fel így, hogy a medvét elfogták.
- Te csak ne feleselj, én vagyok a vezér! - morgott rá.
- Egy vezér sereg nélkül vajmi keveset ér. - mondta a tömegben egy másik. Úgy tűnik egy felkelésnek lehetek éppen a szemtanúja.

Nem kellett sok, egy pár hangos szóváltás után egymásnak is estek. Mivel nem vagyok saját magam ellensége, megvártam, amíg egymást puhítják meg. Ekkor kiszúrtam azt az ebet, amelyiknek zsákjába a nyakláncokat tették. Éppen az én irányomba próbált eliszkolni a zsákmányával, legnagyobb örömömre. Már éppen egyenesedett fel a lapos kúszásból, amikor belevágtam a fejét a földbe és halkan rámorogtam. Na, de kérem, hova ilyen sürgősen? Ideje sem volt felnyüszíteni, annyira megijedt. Karmommal leoldottam róla övét.
- Ha a saját lábadon óhajtasz még távozni akkor takarodj és vissza se nézz! - mondtam neki, mivel nem óhajtottam, hogy elemelje a zsákmányt, amit ide kaparok el a fa tövében. Nem kellett megismételnem magam, mikor elengedtem úgy futott el, mint a nyúl.

A fáradt versenyzőim harca eléggé lelassult, így elérkezettnek láttam az időt egy kis szórakozásra. Így hát beszálltam verekedni.
Már két korcsot hajítottam arrébb, amikor feleszméltek, hogy nem éppen idevalósi vagyok. Nem hittek a szemüknek. Ezt kihasználva terítettem le a legtöbbjüket. A hátukba harapva dobáltam őket. A többi oldalról kezdett el marcangolni, több helyen sikerült is elég erősen megharapniuk. Ezt pofonokkal jutalmaztam, amitől elestek, és még több Patkány kinézetű kutya kelt fel a földről.

Amikor rájöttek, hogy erősebb vagyok eliszkoltak az erdőbe. Már csak Agyar és a párja Anyus maradt. Ők féltették az eddig összelopott kincset, így nem mentek el. Meg aztán úgy gondolták a kutyák majd ellátják a bajom. Mind a ketten meghökkenve álltak a barlang bejáratánál. Végignéztek a tehetetlen banditákon és tudták, hogy a harc elkerülhetetlen, így tettre kész pózt vettek fel.
- Csapnivaló vezető vagy. - mosolyogtam Agyarra, mire ő se szó, se beszéd nekem ugrott. Nagyot estünk ketten a földre, és birkózni kezdtünk. Persze mivel elég tapasztalatlan volt, hamar fölé kerültem. A nőstény már éppen pakolgatta el a kincseket egy kis zsákba, hogy meglóghasson velük. Azt már nem! Felágaskodtam és egy hatalmas pofont adtam Agyarnak, amitől elájult. Így most már Anyusra koncentráltam. Már éppen kész lett és menni készült, mire én az útját álltam.
- Hova, hova? - kérdeztem tőle. Nem szokásom nőket ütögetni, persze ha nincs rá más mód, akkor megteszem. Ez esetben egy kíméletlen bandavezér nőjéről van szó, akinek valószínű sok minden van a rovásán. Barnás bundája volt, ami a nyakán kicsit hosszabbra is nőtt a szokásosnál. Több helyen hegek is borították. Nem volt túl szép, de valószínű nem is csábos kinézete miatt került ide.
- Erss! - körülbelül ennyit hallottam, mivel tele volt a szája a zsákkal. Hirtelen felpofozott és próbált elfutni, erre én beleharaptam a hátsó lábának inába. Ő felordított és kiesett a szájából a kincs.
- Köszönöm! - lépkedtem elé és belenéztem a zsákba. Abban is ékszerek voltak. Nekem pedig nem ékszer kell.
- Hol van a pénz? - kérdeztem tőle. Erre ő csak morgott egyet és felém kapott. Felkelni nem tudott a fájdalomtól, amit okoztam neki a harapással. Nem lehet kellemes dolog egy sérült ínszalag. Továbbra sem beszélt, így hátsó lábammal ráléptem a sebére, amitől felordított.
- Bent...bent van a barlangban...egyenesen...balra...egyenesen...jobbra...a szőnyeg alatt. - mondta és kifújta magát. Nem tétováztam, követtem az utasítást és meg is leltem egy szőnyeg alatti csapóajtót felnyitva a ládikát. Fogtam, kivittem és átöntöttem egy ájult farkas erszényébe, majd az övét magamra csatoltam. Kiástam a nyakláncokat rejtő bőrerszényt is és elindultam a Fellegvárba.

//Gordon el//

A hegyen bolyongtam amikor meghallottam hogy feljebb a vár közelében verekednek. Úgy gondoltam igazán szakíthatok rá egy kis időt hogy megnézzem kik és miért nem tudnak kicsit csendesebbek lenni. Mire felértem nem volt semmi ott néhány lábnyomon kívül a porban. Egy éppen a Fellegvárba tartó farkastól megkérdeztem hogy mi történt de a tekintetéből láttam hogy nem fog válaszolni vagy esetleg széttép. Mérgesen feküdtem le egy fa tövébe aludni.
-Hát most kellett nekem fölcaflatni idáig?- és ezzel a gondolattal aludtam el.

//2012 Novemberi 1. küldetés//

Elindultam valami sziklafalon, nem igazán tudtam hogy mire számítsak csak keresgéltem az idős hópárduc után de semmi. Sehol nem láttam semmit és senkit. Kicsit furcsa szag terjengett a levegőben de lehet hogy csak képzelődtem. Lassabb tempóra váltottam és igyekeztem meghatározni merről jön a szag de legnagyobb megkönnyebbülésemre már nyoma sem volt. Érdekes egy hely de hát most mit tehetnék, nem lenne szép tőlem ha visszamennék a faluba és közölném a hópárduccal hogy nem folytatom a férje keresését. Már esteledett és még mindig semmi. Már lassan belenyugodtam a gondolatba hogy reggel korán kell kelnem a cél elérése érdekében amikor belegondoltam hogy az ikar még mindig a közelben lehet. Egyre gyorsabban haladtam, nem érdekelt hogy egész éjszaka itt fogok ugrálni hogy rájöjjek hol van az ikar és hol a hópárduc. Tovább folytattam utam, ezúttal már a sötétben.