Sheeba város

A mágusok paradicsoma. Itt oktatják a tudásra éhező tanoncokat a vénséges sivatagi varázslók. A színvonal nagyon magas, az itteni iskola a legjobbnak számít a világon. Amit már a megjelenésével bizonyít, ugyanis akár hiszed, akár nem, a város az égben van!
A magasban lévő nagy sziklához (ami a főépület) hidakkal kapcsolódik a többi építmény. Réges-régen emelték már fel ezt a várost, erről a különös csarnok is árulkodik az együttes szélén. Karjait széttárja és a magasba emeli, miközben villámok futnak át testén. Nem használják már ezt a helyet semmire, üresen áll évszázadok óta. Ha az itteni mágusokat megkérded, kit ábrázol a szobor, mogorván néznek és nem válaszolnak.
Ez már az iskola titka.

Ahogy egyre közelebb értünk, a város fényei egyre erősebbek lettek. A város csak egyet jelenthet: kaját, vizet és valami megfelelő ágyat!
- Elbírsz még? Repüljünk közelebb, aztán majd meglátjuk, hogyan is kell ide bejutni - szólalt meg Echo, én pedig kötelességtudóan bólintottam. Most már tényleg érdekelt Sheeba. Az ételért és a látványért megéri még néhány percet cipelni ezt a krumplizsákot. Tudjátok, a szépségért meg kell szenvedni.
A lebegő sziget mostmár teljes életnagyságban volt előttünk. Ide láttam a keleties stílusú épületeket, egy piacteret a maga folytonos, estébe nyúló nyüzsgésével, és a déli gyümölcsök illatával. A sokkarú épületegyüttes büszkén levitált az égen.
Egy épület fölött (nem térben, az ottani szemszögből) megláttam egy szobrot egy "pavilon" tetején, egy érdekes szerzetről, aminek kézszerű mancsai voltak. A fekete szobrot ólomból önthették, és valamilyen mágikus erő járhatta át, mert a lábain villámok futottak keresztül, szinte folyamatosan.
- Az meg mi? - böktem oda a csőrömmel, és aztán kezdtem keresni valami bejutási utat. Nem mintha nem repülhetnénk oda egyszerűen, de nyugodtan támogathatjuk a várost azzal, hogy használjuk azt a közlekedési eszközt, amit a feljutásra terveztek.

- Shawati, látod azokat ott? Talán ők tudják, hol is van a bejárat - szólt a szarvas, és két, megtermett, "lebegő" sárkányféleség felé bökött. Jó ötlet. Menjünk oda azokhoz a nagy, rémisztő, furcsa izékhez, és kérdezzük meg az utat. Gyönyörű!
Majd társam megkért, hogy repüljünk egy kicsit közelebb a városhoz. Jó, mentem előre egy métert, mert a varjú próbálkozásai kissé elijesztettek ettől a helytől. Echo mintha valamit keresett volna, előrenyúlt, a következő pillanatban pedig fényes dolgok futottak végig rajta. Még szerencse, hogy jobbpatás, mert az elektromosságnak nézett ki. És ha nem is kettőhúsz, azért vigyázni kell vele.
Óvatosan hátrébb repültem.
- Azt hiszem most már tényleg meg kell keresnünk a bejáratot - emlékeztetett Echo.
- Nem mondod?! - forgattam a szemem, de azért igazat adtam neki. Mivel kezdett nehéz lenni, leereszkedtem a homokba, és kihúztam magam. A hátam roppanásán kívül semmi sem történt.
Kerestem valamit, amivel fel tudnák vinni az egyszerű állatot... nos... oda fel, és néhány méterrel arrébb fonott, nagyméretű kosarakat pillantottam meg. Az oldalából kinyúlt a vékony fa, és a szálai egymásba fonódtak. Úgy nézett ki, mint egy kalitka, eltekintve attól, hogy fából készült. Egy közepes sárkány szűkösen ugyan, de belefért volna, mi pedig még annyi se voltunk Echoval meg a madárral.
- Esetleg ott? - szólaltam meg, majd odaszaladtam. Egy mogorva képű, alacsony medve állt ott, és egy viszonylag rövid sor kígyózott előtte. Láttam, ahogy egy csoport vezetője -egy farkas- átad neki egy erszényt, a medve pedig beengedi őket a kosárba. A faajtó lakatra záródik, és a "sikló" elindul.
- Van apród? - kérdeztem Echotól. Mert hogy le vagyok égve, az biztos.

//Gondolom ezt a lebegős dolgot a kosaramra értetted xD nem tudom hogy tudták volna akkor hogy ott van. Mindegy. Esetleg a pajzs mögött már nem látszik? Ötletem sincs az átlátszó kosárra.//