Banto hegyei

Nem egy kifejezetten magas hegy, de annál élttel telibb, ugyanis itt van Izhusz, a griffek városa. A hegy oldalai erdősek, csúcsain hatalmas fák vannak. Sok a fennsík, magasabb helyeken is, amit arrafelé csak párkánynak neveznek. Azok a legkedveltebb párkányok, ahol tisztás is van. Ide gyűlnek gyakran a fiatal griffek, beszélgetni és játszani.
Banto mély cseppkőbarlangokat is rejt, de ezeket a griffek (az ég gyermekei) nem használják, mert nem szeretik az ilyen helyeket. Így sokszor vadállatokat rejt, de ki tudja? Talán a régmúlt emlékeit.

//1. küldetés, október//

Banto hegyei csodálatosak, előző otthonomban álmodni sem mertem volna ilyesmiről! Az itt élő fajtársaim kedvesek, barátságosak és teljes mértékben befogadtak. Minthogy kalandor vagyok, talán a környék felfedezése volna az első feladatom. Ugyanis mikor meghallottam, hogy Anloana földjén élnek griffek is, rögtön ide tartottam. Persze először szereztem térképet, nem akarok errefelé eltévedni, ugyebár.
A hegy lejtőjén haladtam. Éreztem a talpam alatt az ágak reccsenését, amint szinte puffanva érkezem le a hegyoldal egy-egy meredek pontjáról. Hallottam a szél suhogását, és élveztem a napfény melegét. Hát igen, nem sokszor voltam ilyen boldog és szabad életemben.
Aztán figyelmes lettem egy barlangra, melyben mintha világított volna valami sejtelmes fény. Meg kell hagyni, gyönyörű természeti kincsei vannak ezeknek a földeknek. ~Világító gomba?~ gondolkoztam el egy pillanatra. Akkor lepődtem meg igazán, mikor egy termetes, öreg griff lépett ki a sötétségből. Az, hogy termetes, természetessé vált, ugyanis az itt élő griffnép legalább egy arasznyival magasabb lakosokból állt, mint én. De maga az öreg volt kissé furcsa: elöregedett köpenyt hordott, arcán és szemei alatt derűs ráncok voltak, tollai is kissé kifakultak, de korához képest büszkén tartotta magát.
- Üdvözletem, ifjú kalandor - szólított meg egy rövid, méricskélő pillantás és egy hurutos köhögés után. Szemében az öröm fénye csillant meg. - Jó látni, hogy az ifjú griffek érdeklődnek a természet iránt. Ha nem vagyok terhedre, egy feladatom lenne számodra.
- Öhm, üdv - válaszoltam kissé bizonytalanul. De a "feladat" szóra rögtön összekaptam magam: ~Bátorság, Shaw. Az öreg remetének szüksége van rád!~
- Természetesen, megtiszteltetés lenne számomra - biccentettem, jelezvén, hogy elfogadom a rám bízott feladatot.
- Nagyon köszönöm - mosolygott rekedten az öreg. - Tudod, gyógyszert kell készítenem, mert a napokban elkaptam valamilyen betegséget, ami nem tűnik egyszerű megfázásnak. Minden hozzávaló meg is lenne, csak szükségem lenne sivatagi szkarabeuszra. - Fejével a távolba bökött, a hátam mögé. Én is hátranéztem: 60 méterrel arrébb mintha hirtelen elvágták volna Banto tájait, feltűnt néhány homokdűne, eltakarva a további tájat. Gondoltam, sivatag lesz utána, ha már sivatagi szkarabeuszbogarakról van szó.
- A Sheeba-sivatag Középföld nagy részét teszi ki, és kihaltsága ellenére nagyon sok szörny van arrafelé. Én már öreg vagyok, nem bírom annyira a gyűrődést mint a fiatalabb nemzetség, és nem sokan járnak errefelé. Az ilyen fiatal kalandorok számára tökéletes tapasztalatszerzés lenne – mondta. – Próbáld meg valahogyan elhozni őket. Nagy szívességet tennél vele.
- Nem fogok csalódást okozni – mondtam elszántan, és a Sheeba-sivatag felé vettem az irányt.

//októberi 1. küldetés vége//

Fajtársam éppen kisétált a barlangjából, mikor felmásztam az utolsó homokdombra, amely elválasztotta a Sheeba-sivatagot Banto hegységétől. Szinte nevetett, mikor meglátott, látszott rajta, hogy nem szeret beteg lenni, és szárnyával integetett felém, köpenye lobogott. Én galoppozva siettem felé, és éreztem az egyértelmű hőmérsékletváltozást. Újra hűvös szél furakodott a bundámba, és éreztem a Nap kellemes fényét. Megérkeztem.
- Nagyon köszönöm, ifjú barátom! – üdvözölt, mikor meglátta a bogarakat. Letettem a fadarabbal együtt őket a földre. – Nélküled talán még néhány hétig beteg maradtam volna. Sajnos nincs semmim, amit adhatnék neked, de remélem, utad tanulságos volt. - ~Az már biztos~ gondoltam mosolyogva.
- Ugyan, semmiség volt, enyém a megtiszteltetés – biccentettem, majd elhátráltam a barlang szájától, és széttártam a szárnyaim. ~Ez a kaland is letudva. Az öreg nagyon kedves volt, de már vár rám Izhusz, és valami ennivaló~ állapítottam meg, és felröppentem.
- További kellemes napot! – szólt utánam, és integetett.

//Nagyon tetszett a történet! Aranyosan megoldottad! Megkapod a +1 csatát! Admin//