Élet vize

Az Éden tölgyes legnagyobb tava. A nevéhez egy ősi legenda fűződik, miszerint két medve harcos ide menekült üldözőik, a fekete sereg katonái elől. Az egyik harcos súlyosan megsérült, társa kétségbeesetten fogta mancsaiban. És a sebesült csak egy pillanatra hunyta le a szemét... Ép társa hangokat, vagy inkább suttogásokat hallott, és azok mint arra késztették, hogy adjon a betegnek a tó vizéből. A medve tétovázott, mivel mindenki úgy tartotta, hogy a tó vize átkozott és aki iszik belőle egyből hallucinálni kezd, majd meghal. De végül mégiscsak adott haldokló társának, hallgatva az égi suttogásokra. Csodának csodájával a sérült megrázta magát és kutya baja sem volt!
Azóta sok beteg keresi fel a tavat, abban bízva, hogy ők is részesülhetnek az isteni gyógyulásból. És sokan részesülnek is.

Shirinával a nap nagy részét átmeneteltük. Még mindig jobb ötletnek tartottam volna, ha hajóval megyünk, bár ezt nem igazán akartam hangoztatni. Már ment le a nap mikor megláttam a nagy tavat a naplementében. Néhány legendát hallottam róla, de nem nagyon érdekelt a téma. Sokkal inkább pihenni akartam. És enni. Kicsit elkényelmesedtem a városban. No sebaj, mi volt ez a 2-3 nap?!
Viszont maga a tó lenyűgözött. A nyugvó nap vörösre festette a vizet, a táj pedig sötétzöldbe borult. Láthatólag itt nem volt túl sok hó. Kellemes szél támadt, amit egyáltalán nem bántam, rég álltam ilyen jó időben.
-Shirina?-kezdtem, de utitársam rám se hederített- ha megtaláljuk apádat, akkor itt hagysz?- lehet kicsit furán hangzott tőlem, de ez a kérdés már egy jó ideje foglalkoztatott.

Gyalogoltunk jó ideje, és úgy terveztem nem fogok Areonhoz szólni. Ám csak nem tudja magban tartani azokat a rakoncátlan kis szavakat
-Shirina?Ha megtaláljuk apádat, akkor itt hagysz?
Hát öm...
-Ez kissé úgy hangzott mintha sajnálnád hogy nem okozok neked többé végtagvesztést, vagy vakságot, vagy bármiféle csapást, ami maradandó lesz. Talán. Nem tudom. Nem maradhatunk mindig egy csapat. Más terveim is vannak.
AZ egészet úgy mondtam mintha AReon enekm nem számítana. Kissé elgondolkodtam hogy így van e. De képes olyan hibákat elkövetni amik maradandók lesznek, és semmi kedvem elszenvedni ezt. Nem maradhatunk mindig együtt.
A tó vize egy lenge széltől megfodrosodott. Lassan kezdtem attól félni hogy mindegyik percben elő ugorhat a bokrokból egy hidra.

Hát, rendben-motyogtam. Ha nem hát nem. Csak jó abban a tudatban élni hogy számíthatok valakire, és talán más is számíthat rám. Újra a tó vizére néztem. Kiváncsi voltam, esetleg van e itt hal. Vagy valami ehető.
A napnak már csak nagyon kis része volt fönn, így az ég rózsaszínes-sárgás-lilás volt. Holnap szél lesz. Egy csepp hullott az orromra. Eső lenne? Felnéztem az égre:épp egy helyes, sötét felhő alatt meneteltünk. Phh. Pár száz méterre meg még a napsugarak világították a vizet. Mivel sokáig bámultam az eget, kaptam pár csöpp vizet a szemembe. Megráztam a fejem, és követtem Shirinát, aki pár méterre elöttem bandukolt.

Az orromba kúszott az eső szaga. Lassan menedéket kellene keresni a vihar elől.
- Istenem Areon.....csak mert szét fognak válni az útjaink, még ne gondold azt hogy nem leszünk barátok.
Az őrületbe kerget.
A víz sem tetszett nekem. Egyre jobban kezdett héborogni. Mint egy részeg hasa. Pff. Utálom a részeg állatokat. Talán azért is mert túl sokat engednek ki a gyomrukból mint szokás. Tudom hogy nem a külső, hanem a belső számít na dehát na....nem kéne ezt ilyen komolyan venni.
Hogy jutottam el az esőtől a észeg állatokhoz?
Ilyenre is csak én vagyok képes gondolni.......elkezdtem menedék után kutatni, de csak addig amíg el nem áll a vihar. Utánna tovább kell mennünk, mert szorít az idő. Kellenek azok a szíjjak.

Shirina válaszára nem tudtam mit reagálni, egy ühümmel elintéztem. Shirina közbe valami búvóhely után kutatott. Körbepillantottam.
Megláttam egy barlangszerű kőhalmot egy fa mellett.
-Shirina? Az a halom nem jó?-kérdeztem. Megláttam valamit a vízben. Mintha felénk közeledne... Hátrébb mentem.
-Inkább ázzunk meg. Nem akarok hidratáppá válni.-mormogtam. Valami tompa nyomást éreztem a fejemben. Aztán mintha nyílvesszőt állitottak volna belém. Mancsommal a fejemhez kaptam, ennek következtében eldőltem. És úgy is maradtam.

Hát izé. Areon szinte úgy dölt ki mint egy fa. Remek. Egy gondal több.
-Areon, miért pont a legjobb pillanatban jönnek rád ezek a szívrohamok?
Felhúztam a földről, és elindultam valami értékelhető helyre. Nem telt bele sok idő, egy méretes levél alatt meghúzódtunk. A levél csücske levezette a rá eső vízt, így nem esett ránk semmi. Méretes egy levél....ebből már vitorlát lehet készíteni. Vagy amit akarsz.
Elzsibbadt a lábam, így tehát kinyújtottam az esőbe.
Jobb.
Már csak megkellet szokni a hangyázást ami végbe megy benne.
Vártuk hogy eláljon az eső. De szinte szakadatlanul esett. Nem volt mit tenni. Elnyomott az álom.

Miután Shirina összekapart a földről, egy méretes levél alá húzódtunk az eső elől, ami egyre jobban szakadt. A homályosságon át kémleltem a tavat. A távolban hangtalanul becsapott egy villám. Az elmosódottságon át valami fekete foltot láttam a vízben.
-Shirina-nyöszörögtem. Semmi válasz. Csak egyenletes szuszogás. Shirina elaludt. Újra a tóra pillantottam. Mintha valami a parton állt volna. És az a valami vigyorgott ránk. Fölpattantam. A valami eltűnt, engem meg elfogott a szédülés. Visszafeküdtem. Elgondolkoztam. Az esőn. Shirina apján. A tavi mumuson. Aztán én is álomba zuhantam.

Úgy ébredtem fel, hogy Areon lába a számban volt.
Rögtön kiköptem.
Gyorsan oda rohantam a vízhez, gurguláztam, hatszor kimostam, és a végén már csillogott villogott a fogam. Ekszelent. Vissza tipegtem a szállásunkhoz, ami a vihar alatt rendesen megvolt tépve. Tulajdonképpen az egész hely megvolt tépve. Tele volt a föld levelekkel, botokkal, amiken még a víz csillogott. Ahhoz képest hogy akkora vihar volt itt hogy azt hittem elmenekül a lábam innen, csinos kis idő lett. Fütyörészve elkezdtem gyüjtögetni a gyümölcsöt a földről, ami leesett a fákról. A köpenyemet leterítettem a földre, hogy megszáradjon. Megráztam na bundámat. Én is csuromvíz voltam. Ennyit erről. A levél semennyit se védett. Vagy még annyit se. Vagy amannyit sem.
Elkezdtem enni egy almát. Tulajdonképpen érdekelt hogy hol vagyunk. Ez a hely tele van gyümölcs fákkal. A tó is gyönyörű.
Areon lába is gyönyörű volt reggel. Szépen letisztítottam.
Fuj.
Miközben vártam hogy felkeljen, addig bele kezdtem még egy igéretesnek tűnő gyümölcsbe.

Shirina járkálására fölkeltem. Minden csurom víz volt. Fölálltam, megráztam magam. Ettől egyszer megfordult alattam a föld. Hunyorítottam egyet, ami némileg segített térérzékelésemet visszanyerni. Odabattyogtam Shirinához.
-Jó re... Del... Est-na mindegy, nem tudtam milyen napszak volt, úgy éreztem mintha egy életet átaludtam volna.
-Mikor indulunk?-sóhajtottam. Úgy éreztem magam mint egy mosott zokni. Még a végén összemegyek... A tóra néztem. A víz tiszta volt, mintha az éjjel nem lett volna semmi vihar. Megkordult a gyomrom. Láttam, hogy Shirina valami gyümölcsből falatozik. Odamentem egy fához, az egyik lelógó ágáról lekaptam egy almaszerű, ámde annál nagyobb termést. Bármennyire is utálok növényszármazékot enni, ki tudja eztán mikor jutok ételhez. Miután elropogtattam a gyümölcsöt visszabotorkáltam Shirinához, és leültem, várva hogy induljunk, vagy valami hasonló.

Areon oda jött hozzám.
- Nem tudom mikor menjünk.- haraptam egyet- Talán majd ha megettem az almámat.
Seperc alatt benyomtam.
Felálltam, felkapartam a köpenyemet. Előhúztam a táskámból a térképet, és rákacsintottam. Kissé eltértünk a megadot iránytól. Se baj. Jobb elöbb mint soha. Felkaptam a térképet, és elindultam egy irányba amit nagyjából jónak láttam.

Shirina után battyogtam. Nem igazán tudtam, merre megyünk. A tóra pillantva útra láttam az árnyékszerűséget.
-Nem látod azt a valamit ott lenn?-kérdeztem Shirinától. Én magam se voltam biztos benne, hogy jó e ha itt vagyok.

Oda kaptam a fejemet. Én csak a vizet láttam. Furcsán néztem Areonra.......ez valamit össze evett? Volt abban a gyümölcsben valami?
- Képzelődsz....nincs ott semmi...gyere!
Azzal beugrottam az ösvényre és futni kezdtem. Remélte Areon fogja tudni tartani a tempót...de ha nem.....hát akkor ez van...
Minnél elöbb oda akartam érni, és ezt a tervemet senki, és semmi nem fogja megakadályozni. Még egy fura valami se amit Areon látott.

Shirina után loholtam. Valahogy még mindig nem voltam abba biztos, hogy nem életveszélyes e a terep. Egy rövid sprinttel beértem Shirinát, egy pillanatra megálltam, megráztam magam és útitársam után "vetettem" magam.Pár lépés után megtántorodtam. Pislogtam, de ettől csak még homályosabban láttam. Ijedten hátrapillantottam. És a sötétség szinte rámzuhant. Én még elestem. Kis fehér fényeket láttam, amelyek pár pillanat alatt kialudtak. Föltápászkodtam. Semmit se láttam.-Shirina-kiáltottam el magam, nem tudtam hol lehet utitársam. És abban a pillanatban mintha egy tonna acél szakadt volna rám. A fájdalomtól összegörnyedtem, a földre dőltem. Hörögve-nyüszítve próbáltam felállni, de végtagjaim nem engedelmeskedtek. Akkor megadtam magam. Tér és időérzékem eltompult, a földön hevertem mint egy zokni, remélve, hogy Shirinának feltűnik, az, hogy eltűntem. Rosszabbik eset az ha itt maradok...

Egy tompa puffanás, majd nyüszítés.
Lelasítottam és vissza néztem hogy minden rendben e van Areonnal.
De Areon nem volt ott.
Na szép.....körbe néztem, hátha látok valami gyanús csapdát amibe beléphetett, de semmi.....már éppen kezdtem volna a fákra gyanakodni, amikor vissza fordultam és elkezdtem nyargalni. Egy ismerős, bokor, egy ismerős szikla. Itt még velem volt. De Akkor hova a kénköves ménkűbe tűnt ez az isten nyila...
És még a nőkkel van sok gond!
Prüszkölve vissza fordultam hátha bele futok, de akkor egy sötét árny nekem jött oldalról, és leterített. Egy ideig harcoltam, de hamar alul maradtam. Azt se tudtam hol van ennek a feje, vagy a lába!
Annyire sokkos állapotban voltam, hogy Schar se tudott még reagálni az eseményekre. Aztán nem tudtam mozgatni semmimet, és végül elsötétült minden.
Mindig is tudtam hogy a sötétek visznek majd a sírba.

Hallottam ahogy Shirina a bokrok közt szaladgál. Közben valami elsuhant mellettem. Kinyitottam a szemem... De semmi. Csak a homály. A közelben valakik csatáztak, de ennek a hangja is hamar eltompult. Oldalra kúsztam, viszonylag védett helyre. Várjunk csak... Lehet hogy az a suhogós valami épp Shirinát támadta volna meg?
Talpra szerencsétlenkedtem magam. Kis fehér karikákat láttam. Gondoltam, nem a hó esik. Megráztam a fejem, botladozva elindultam a hangok irányába.

Areon megint elhúzott valahova. Remek. Csak tudnám miért tartom..
Az idióta sötét fogdmeg meg úgy megfogott hogy a földön fetrengtem és azt se tudtam hogy fiú vagyok e vagy lány....az csak később derült ki amikor megszagláztam magamat.
Na szóval magamhoz tértem. Röviden ezt akartam mondani. Feltápászkodtam, kiköptem a számba felgyülemlett jeles föld maradványokat, és tovább barangoltam. Areon még mindig nem volt meg. Az egyik lábamra viszont sántítottam. Ohóóó nem tudtam mi hiányzik.
-AREON!!! HOL A FENÉBEN VAGY???????? HA MEGTALÁLLAK ÉN...
Nem tudtam befejezni mert megint kilibbentett az egyensúlyomból az a sötét akármi. ÉS!!!! Megint pofára estem.....
Kezdtem nagyon...nagyon....NAGYON....NAGYOOOOON. dühös lenni.
- Hol vagy te Isten legnagyobb tévedése?!-kiabáltam.

A hangok egyre közelebbről jöttek. Elgondolkodtam valamin. Hogy fogom így megvédeni magam, esetleg magunkat.
Valami elsuhant mellettem. Nagyokat pislogtam, próbáltam eltűntetni a karikákat. Még néhány pislantás után látásom kitisztult. Sajnos. Egy nagy sötét valami állt előttem. Mintha egy farkas és sas keveréke lett volna. Farkasgriffről még nemigen hallottam. A lény megemelte mellső mancsát és felém csapott. Állontalált, én pedig elrepültem.
-Ne már-gondoltam-most szedd össze magad.
Talpra álltam, de a lény nem volt sehol. Megnyaltam a szám szélét és fölnéztem.
-MI A VIHAR?
És a valami a fákról rámvetődött, karmait a hátamba mélyesztette. Eszeveszett hörgéssel kaptam hátra, támadóm bokájába maratam, amitől az elengedett, de nem szándékozott elmenni. Szemtől szembe álltunk egymással, egyikünk se mozdult. Ráfókuszáltam a lény szemére. Vörös volt, kissé megvető. Mivel tudtam, hogy nem sokáig bírnám, fel merészeltem tenni egy kérdést, ami látszólag meglepte ellenfelemet:
-Ki vagy?!