Amikor a világ még nem létezett, és helyén puszta üresség keringett a semmiben, évmilliókon át, a kongó némaságban, a sötét űrben, egyszer csak megjelent egy zöld fénycsóva, ami apró darabokra vált szét. Elkezdtek körbe-körbe cikázni, nagyon sokáig, olyan sokáig, amit élő fel nem foghat. Középpontjukban egy apró, szilárd gömb kezdett fejlődni, ami egyre csak nagyobb és nagyobb lett, míg végül elérte a körülötte keringő zöld fényeket. A sok kis világosság egybe olvadt és elterült az általa képzett „labdán”. Sokáig izzott, de idővel gyengült később pedig teljesen kialudt. Műve, a földgolyó megmaradt, de csupaszon és élettelenül. Így létezett még további évmilliókon át.
A távolban új csillag kezdett el ragyogni. A csillag közeledett, lassan és komótosan. Mikor már elég közel volt, látszott, hogy csak távolról tűnt lassúnak, valójában hatalmas sebességgel célozta meg a földet, amibe bele is csapódott, de nem tett benne kárt. Odaérve szétfoszlott és foszlányaiból burkot vont köré.
A burok elkészítése után ismét izzott a zöld világosság.
Óriási fény „robbant” ki a golyóból, ami elkezdett kavarogni és tovább ragyogott a Földön.
A különös égitest körül négy tojás alakú szintén izzó valami jelent meg a találkozás után. Mindegyik más színt vett fel: zöld, kék, sárga és piros.
Ismét rengeteg idő telt el. A tojások egyre nagyobbra nőttek, végül átváltoztak és alakot öltöttek.
A zöld tojásból egy káprázatos lény bújt elő. Nagy zöld szárnyai voltak, hatalmas szemei sárgásan derengtek. Fején két nagy agancsot hordott, amik hálószerűen kapcsolódtak egymásba, akár egy tiara. Karcsú alakját barnás levelek fedték. Két karja és négy lába volt, amit egy szarvasszerű vékonyka testen viselt. Fegyvere egy hosszú varázsíj, amihez nem kellett tegez, mert felajzásnál megjelent benne a vessző. Ez az ő jele. Hosszú ostoros farka bojtban végződött. Csupasz zöldes bőre pettyezett volt. Eme isteni teremtmény az Aliana nevet viselte.
A kékből egy egzotikus izmos alak magasodott ki. Vörös sörényes feje egy oroszlánéhoz volt hasonlatos, de annál jobban meg volt nyúlva. Füle inkább egy farkaséra emlékeztet. Két karja, egy átmenet a karok és lába közti szerve és egy pár hátsó lába volt. Királykék bundáján sehol sem leledzett egyetlen folt sem. Néha felemelte mellső két mancsát, de legtöbbször mégis csak „hat lábon” járt. Előszeretettel csóválta hosszú lompos farkát. Jele a tűz. Ez a fenséges isten a Gion nevet választotta magának.
Egy minden eddiginél nagyobb lény nyújtózott ki a sárga tojásból. Szárnyai egészen felfelé meredtek, hosszú nyakán gömbölyded fej ült, amit hártyákkal összekötött kitüremkedések díszítettek. Ő „született” meg elsőnek. Két karja és két lába nőtt, csakis felegyenesedve járt. Farka nem volt. Aranysárga teste izmosnak és törhetetlennek teremtetett. Az ő jele a korona. A neve Utar, ami az ő nyelvükön „vezért” jelentett.
A piros tojásból egy kígyószerű lény kelt ki. Ovális fejét két szarv díszítette, egyetlen nagy szeme tűzben izzott. Karjai erősek és izmosak voltak, és hegyes karmokban végződtek. Vállain különös koponyák helyezkedtek el. A nyakától a farka végéig a gerince mentén fekete páncélszerű pikkelyek húzódtak. Bordái szabad szemmel is jól láthatóan viselte oldalain. Jele a nagy vörös szem. Ő magát Kirx’n -nek nevezte.
A négy isten anyja Földanya, apjuk pedig Égatya. Ők alkották azt, amit manapság Földnek azon belül is Anloanának neveznek, s az ő találkozásikból született meg a négy isten. A szüleik rájuk bízták, hogy alkossanak teremtményeket erre a világra. Ők megformázták a lényeket, amikbe Földanya lehelt életet, hogy a Anloanán élve tovább szaporodhassanak.
Ezeken a lényeken a négy isten uralkodott. Kiosztották egymást között a feladatokat:
Alinia lett a mágia istennője. Támogatja a varázshasználókat. A tőle kapott varázstárgyakhoz nincsen fogható. Pártfogolja a művészeteket is. Kedvenc teremtményei a róla mintázott szarvasok. Szeretete meg is látszik, hiszen fizikai gyengeségüket a későbbi ragadozókkal szemben a nekik adott mágiával ellensúlyozta.
Gion az nyers erő, az akarat, a hősiesség és a bátorság istene. Ezért a jele a tűz. Ő támogatja a harcosokat és azokat, akik a jó ügyért cselekszenek. Kék szeme átlát minden cselszövésen a földiek között. A farkasokat és az oroszlánokat róla mintázták, bár a földiek jelentősen eltérnek az istenségtől. De ezek mellett a lovagok elszánt pártfogója.
Utar, hatalmassága ellenére szelíd istenségnek számít. A királyok és a gyengék oltalmazója. Ő alkotta meg az embert, hogy uralkodhasson a többi faj felett. Az igazság és a törvény elszánt védelmezője. Továbbá ő képviseli a szeretetet is.
Krix’n-re az a feladat jutott, hogy a mindenségből beszivárgó rosszat feltartsa, ne engedje a földiek világába, ami egymagában is nagy feladat. Neki kellett üldöznie a bűnt. És Krix’n nagyon jól szolgálta feladatát.
Az istenek első teremtményei akik az intelligens fajokhoz tartoztak:
Ashar a sárkánykirály
Shorr a griffkirály
Tanakei a medvekirálynő
Monveir a szarvaskirály
Laormai az oroszlánkirály
Vainox a farkaskirály
Kekres a bagolykirály
Dorf az emberkirály.
A világ szép és jó hely volt, ahol élvezet élni, így méltán hívták földi Paradicsomnak. Sem bűn, sem pedig halál nem fenyegette őket. Krix’n visszatartotta ezeket. Az akkori kor legnagyobb hősének számított.
Az istenek beszéltek népükhöz, elmondták, hogyan keletkeztek ők és hogyan maga a világuk és az istenek. A földiek szívesen hallgatták ezeket a történeteket. Templomokat emeltek a tiszteletükre, táncoltak nekik, verseket, dalokat írtak hozzájuk.
Kivéve Krix’n-nek. Ő nem tudott foglalkozni a néppel, neki egy perc szabadideje sem volt, különben a bűn beszivárog a világba. Krix’n-ről nem beszéltek, elfeledték, mert ő egyszer sem tudott mutatkozni. Nagyon rosszul esett ez az istennek. Ő teszi értük a legtöbbet és ők rá sem hederítenek.
Mégis az ő kedvencei az emberek voltak, az intelligens fajok urai. Szépnek és különlegesnek tartotta őket. Ők emelték neki az első templomot s sokáig élt emlékezetükbe, még ha a többiek el is feledték őt. Persze testvérei továbbra is foglalkoztak vele, főleg Aliana mert szerint Krix’n nagyon is magával ragadó istenség. Sokat foglalkoztak egymással, testvérek között is legjobb testvérek voltak. Ő csillapította Krix’n-ben azt a csalódottságot, amit a legtöbb földi iránt érzett.
Történt egyszer, hogy távoli dimenziókban Krix’n egy hangot hallott. Egy sötét morgást, ami szintén istené lehetett. Hívta őt, csábította a nagy univerzumba. Az isten nem ment, mert tudta, ha elmegy akkor ott kellene hagynia feladatát. A morgás ne csillapodott, sőt egyre erősebb lett. Krix’n továbbra sem válaszolt, hanem hívta Alianat.
- Mond, mi okozza riadalmadat, jó Kirx'n?
- Hallád ezt a hangot?
- Igen…honnan jöhet vajon?
- A Hildom csillagkép irányából. Talán a hetedik bolygóról.
- De az nagyon messze vala tőlünk, hogy érhet el idáig a morgás?
- Nézd, nézd! – kiáltozott Krix’n.
A Hildom hetedik bolygója eltűnt. Erre Utar és Gion is odasietett.
- Bolygófaló. – mondta Utar aggódva.
- De még messze vala és lehet, hogy elkerüli népünk. – bizakodott Alinia.
- Azért csak legyünk felkészültek. Kirx’n, kérlek, figyeld őt, de morgására ne felelj.
Az isten így is tett. Feladata mellett a bolygófalót is figyelte. Lassan végignézte, ahogy hosszú-hosszú idő alatt, de eltűnik a Hildom csillagkép. Ez a halandóknak is feltűnt, de az istenek megnyugtatták őket, hogy vigyáznak rájuk.
Így is volt, megint évek teltek el, a földi fajok sokat fejlődtek. Városokat emeltek, egyre jobban értettek a mágiához és a harchoz. A halál továbbra sem fenyegette őket, ezért nagyon sokan lettek. Az égiek aggódva figyeltek a problémára, ezért terméketlenné tették a nőket. A földiek felháborodtak, de sikerült a felháborodást nagy nehezen lecsillapítani. Így már nem növekedett a népesség a Anloanán.
Újabb csillagkép tűnt el az égről. A bolygófaló egyre erősödött és egyre közelebb ért. Érezték a veszélyt az égiek, de tehetetlenek voltak. Végül a rettenetes sötét fellegek elérték Anloana világát is.
A bolygófaló ideért. Sötét füstfelhőiben rettegés, halál, éhínség lakozott, amit a földre igyekezett zúdítani. Krix’n védte őket, de ez sem tartott sokáig. Így elkezdte magába szívni, míg a három testvére harcolt az univerzum egyik legnagyobb szörnyetegével.
Anloanán a mágusok köröket alkottak, s minden eddiginél hatalmasabb erőket küldtek a homályba, ami elborította az eget, hogy ezzel is segítség isteneiket.
Három nap és három éjszaka harcoltak vele, a földi mágusok nem aludtak egy szemhunyásnyit sem, az istenek pedig töretlen akarattal hatoltak a fellegek magjába és zúzták szét azt. A szörny szertefoszlott. Kirx’n viszont nem tudott örülni a győzelemnek. Teste hatalmasra duzzadt és mindene sajgott, minden egyes porcikája. Düh, kétségbeesés, gyűlölet mardosta isteni lelkét.
Testvérei odasiettek hozzá, hogy segítsenek rajta, de Krix’n eszét teljesen elvette méreg. A földiekre tekintett, akikre mindig is oly féltékeny volt, majd elmenekült egy távoli dimenzióba, eltűnve mindenki szeme elől. Ördögi terve az volt, hogy elpusztítsa a világot. Ebben csak jelenlegi állapota akadályozta. Istenként nem tudta teljesen eltiporni az életet, mert nem ő volt az egyedüli égi. Osztoztak a hatalmon és osztoztak ezáltal mindenen. Az Oltár erejével tudott csak leszállni a földre, hogy beteljesítse akaratát.
Elkezdődött a Leszámolás.
Háború, halál, járványok dúltak Anloana csodás földjein. A zavarodott istenség szabadjára engedte a magába szívott rosszat. Földanya haldoklott, a fény, a remény fénye halványulni kezdett, amikor Krix’n (eddig nem létező) fekete sárkányokat kezdett el teremteni az eddigi sárkányok elrabolt és megfertőzött tojásaiból. Minden fajból toborzott maga mellé sereget, de azok ellenálltak, akiknek igaz hite volt.
Emberekből nem toborzott.
Őket ki akarta irtani.
A három isten kétségbeesetten próbált segíteni népén, de a Krix’n rengeteg erőt szívott magába a bolygófalótól, így könnyedén szembeszállt velük egyedül is. A jó szóra nem hallgatva dúlta fel a békés földet.
A lakók olyan hirtelen ismerkedtek meg a halállal, járványokkal, betegségekkel, hogy rengetegen el sem akarták hinni, és nem menekültek el. Mindenki az istenekhez fohászkodott, akik bár sokat tettek, mégsem eleget. A Krix’n által kiszabadított rosszat nem tudták féken tartani, sem egy csapásra megszüntetni, egyelőre a békére koncentráltak.
Az istenek nem tudtak leszállni Anloana földjére, mivel nem volt hús-vér alakjuk. Csak akkor tudnak lejönni, ha maguk is halandóvá válnak. Így Krix’n sem tudta teljesen elpusztítani a világot. Csatlósainak adott erőt, hogy a nevében küzdjenek az emberek ellen. Ő maga az Oltárhoz akart elérni, hogy megérintve az oda zárt erőket be tudjon lépni a halandók világába teljes isteni erejével és szétzúzza az élőket.
Viszont az Oltárt őrizték, méghozzá a Hatalmasok. A kegyelmet nem ismerő lények egy istennek is megálljt tudtak parancsolni.
Krix’n seregével indított támadást a Hatalmasok ellen, ő maga pedig egy másik világból próbálkozott.
A csillagrendszer szeme most a hősökön volt.
Minden valamirevaló harcos megjelent, hogy szembeszálljon a fekete sereggel.
Ott voltak az istenek is.
A seregek összecsaptak a felszínen. Sárkányok tetemei hullottak alá az égből, az égett hús szagától a harc még elviselhetetlenebbé vált, de így is kitartottak azok, akik hűen voltak az égi hatalomhoz.
Krix’n az oltár felé tartott, amikor testvérei elállták az útját. Próbálták szép szavakkal rávenni arra, hogy tegye le a fegyvert, de ez a próbálkozás sikertelennek bizonyult. Vadul rontott nekik eszét vesztett testvérük. A Hatalmasok birokra keltek a jó ügyért.
Hosszú csatározás után Krix’n-t leszorították az Alvilágba, de még mielőtt lezárhatták volna oda örökre, Krix’n megragadta Utar lábát és magával rántotta a mélybe.
A Hatalmasok nem kockáztattak, így lezárták Utart is.
A háború véget ért. A gonosz seregek meghátráltak és elmenekültek.
Krix'n öröksége az emberek eltüntetése volt. Csak a róluk mintázott gólemek és a belőlük teremtett sötét lények árulkodnak arról, hogy valaha is léteztek. Utar nem tudott egyedül szembeszállni testvérével így távozott az élő istenek sorából. Viszont erősen meggyengítette ellenségét, így Krix’n is sokáig marad még börtönében.
A világ bár megmenekült a pusztulástól, nagyon gyenge volt. A most már halandó földiek közt továbbra is kísértett a halál, az öregedés és az elmúlás. A járványokat az istenek segítségével visszaszorították, de a veszteségek így is súlyosak voltak.
Megjelent Alnoana békés földjén a katonaság.
A gonosz isten maga után hagyta szörnyetegeit, csatlósait. Mind közül a legerősebb szolga Xermenion volt, a fekete sárkány. Ő vezeti a megmaradt fekete sereget és toboroz újakat. Célja, hogy a foglyul ejtett istenét kiszabadítsák.
3000 év után sokan csak legendának és mítosznak tartják mindezt. Próbálnak új történeteket és magyarázatokat adni arra, miért és hogyan került világukba a gonoszság, és az istenek miért nem mutatkoznak előttük.
Ennyi év után már azt is elfeledték, amit hajdan az istenek meséltek a világról és annak keletkezéséről, és már az égiek valódi alakja is feledésbe merült előttük.
De ez, kedves olvasó, így történt, ahogy elmeséltem neked. Anloana földjén így kezdődött el a viaskodás a megmaradt szörnyetegek és Xermenion ellen.
Kedd Júl. 31, 2012 9:40 pm